Kultúra, oktatásSzép vásárhelyi sikerek

2011. április 1., péntek
 

Magas színvonalú kidolgozás, remek pályamunkák, komoly innovatív tartalommal, amit a zsűri különösen értékelt. Harmincháromból négy vásárhelyi nyertes.

 

 

 

 

A Szegedi Tudományegyetem hódmezővásárhelyi Mezőgazdasági Kara tavaly ősszel második alkalommal hirdette meg  Gazdálkodj okosan című pályázatát. A felhívásban közzé tett kidolgozandó témák közül a mezőgazdaság valamennyi ágazatától, a környezetünk védelméig, a témák széles köréből lehetett választani. Az idén február 16-án lezárult pályázatra 33 értékelhető munka érkezett. A pályamunkákat egyetemi oktatók és szakértők zsűrizték, amelynek végeredményét április elsején délelőtt hirdették ki. Az ország minden részéből pályázók közül heten nyertek ingyenes nyelvvizsga lehetőséget, a Hódmezővásárhelyen működő ECL akkreditál nyelvvizsgaközpontban. A huszonkétezer forint értékű lehetőséggel három hódmezővásárhelyi diák munkáját is jutalmazták. Mucsi Dóra az Eötvös József iskola, Beier László István a Németh László Gimnázium és Juhász Anna, a Gregus Máté Tagintézmény diákja vehette át az elismerést Dr. Bodnár Károly dékántól. A pályázat harmadik helyezettje, Hézső Brigitta lett, aki szerbiai Törökkanizsai Gimnázium tanulója, második lett Farsang Alexandra a hódmezővásárhelyi Gregus Máté tagintézmény tanulója, míg az első helyen Kormányos Szilvia végzett, aki a Kiskunfélegyházi Többcélú Közös Igazgatású Közoktatási Intézmény diákja. Az első három helyezett 50, 75, illetve 100 ezer forint ösztöndíjban részesült, sikeres egyetemi felvétele esetén. Horváth József, a Mezőgazdasági Kar tudományos dékánhelyettese a Vásárhelyi Híreknek elmondta, örömmel tapasztalták, hogy a tavalyi pályamunkákhoz képest, idén több önálló kutatási és vizsgálati eredményre alapuló munkával találkoztak. Nem is egy komoly innovatív tartalommal bírt, amit a zsűri különösen értékelt. Dr. Bodnár Károly dékán munkatársunknak megerősítette, érdemes ezt a, most már hagyománnyá érlelődött pályázatot minden évben meghirdetni, mert az ország minden részéből jelentkezett diákok színvonalas munkái rávilágítanak arra, hogy a fiatal generációból sokan a mezőgazdaságban látják perspektíváikat.

 

Olvassa el ezt is!

A Liszt lett a rangos verseny győztese

A Liszt lett a rangos verseny győztese

A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
Diákolimpia döntő Vásárhelyen

Diákolimpia döntő Vásárhelyen

A IV. korcsoportos Kosárlabda Diákolimpia országos döntőjét, június 12–14. között Hódmezővásárhelyen rendezték. 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon

Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon

Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
Vitézy Dávid: hosszú és nyilván nehéz folyamat lesz.

Vitézy Dávid: hosszú és nyilván nehéz folyamat lesz.

A kormány elrendelte a dohánykoncessziók teljes körű felülvizsgálatát, benne az 1100 milliárd forintos forgalmat folytató hódmezővásárhelyi gyökerű céget. 

 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.
 
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.