SportSzép siker Svédországban

2015. július 19., vasárnap
 

Fantasztikus egyéni csúccsal döntős lett szombaton Szűcs Noémi. A vásárhelyi Hódiák SE sportolója a magyar válogatott tagjaként a svédországi Junior Atlétikai Európa-bajnokságon a 400 méteres gátfutásban indult.

 

 

 

 

 

A 30 induló közül, 1,00,66-os futamidejével bekerült az elődöntőbe. Július 18-án 15 órakor állt ismét rajthoz és - nagy egyéni csúcsot futva - 58.95-ös idővel bekerült a döntőbe.

 

Eskilstunában a nagyon tiszta levegőben, változékonyan felhős, szeles időben, 20 fok körüli hőmérsékletben vasárnap délután 3 órakor az egyes pályáról indult. Ellenfele két német, két olasz, holland, belga, szlovák lány volt.   

A nagyon erős mezőnyben a döntőben nem tudott javítani egyéni csúcsán, ami egyébként sem lett volna elég a dobogós helyezéshez, mert 57.85-el egy német lány lett az aranyérmes, Szűcs Noémi az 59.83-as idejével nyolcadikként ért a célba.

 

A Hódiák SE egyik legeredményesebb atlétájának ezzel a svédországi (a pályafutása egyik legkimagaslóbb) eredményével nincs szégyenkezni valója, hiszen nincs olyan esztendő, hogy országos, vagy nemzetközi versenyen ne állna a dobogó valamelyik fokán, hétpróbában, gátfutásban. Világversenyeken is rendszeresen beválogatják a magyar keretbe. Így volt ez például 2012-ben Rijekában a serdülők válogatott viadalán, 2013-ban a doneck-i Ifjúsági Atlétikai Világbajnokságon, vagy tavaly Budapesten az U18 (ifjúsági) válogatott nemzetközi atlétikai viadalon.

Edzője Héjja Antal.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Kalandkereső vásárhelyi - Egy alföldi barlangkutató

Kalandkereső vásárhelyi - Egy alföldi barlangkutató

Megbecsült dolgozója volt a HÓDGÉP-nek a kalandos életű Horváth Mihály. Mindenki tudta róla, hogy szereti munkahelyét, de azt is, hogy élete legnagyobb szenvedélye a karsztkutatás.
Hatezer ingyen jogosítvány

Hatezer ingyen jogosítvány

A kormány vállalja a képzés költségét, a majdani munkaadók pedig a képzés idejére ösztöndíjat adhatnak a tanulóknak. Július 17 -től lehet jelentkezni.
Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor

Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor

81 éves korában augusztus 28-án elhunyt Hódmezővásárhely Pro Urbe díjas történész, volt levéltárvezető. 
Ismét pozícióban Juhász Tünde

Ismét pozícióban Juhász Tünde

Szeptember elsejétőll Gyülekezeti igazgatási vezető Lázár János volt államtitkára Hódmezővásárhelyen.
 

És ezt már olvasta?

Győzelemmel nyitott a Kosársuli
Győzelemmel nyitott a Kosársuli A fordulást követően kezébe vette a sorsát a Vásárhelyi Kosársuli, és magabiztosan zsebelte be a győzelmet a nyitófordulóban.
 
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.