SportSzenzációs magyar siker Kijevben

2013. május 26., vasárnap
 
Szenzációs magyar siker Kijevben

Egy első és egy második helyezést ért el a hódmezővásárhelyi Tóth Jennifer, valamint egy harmadik helyezést ért el Mucsi Roland a 4.  WBPF (European Bodybuilding and Physique Sports Championships) Testépítő és Fizikai Sport Európa-bajnokságon Kijevben.

 

 

 


Május 24. és 27. között rendezték Ukrajnában 4. WBPF EB- t amelyen a magyar válogatott csapat tagjaként a Kokovai Team két sportolója is kiutazott. Mindketten az elmúlt időszak hazai versenyein elért eredményeik és az összegyűjtött pontszámuk alapján kvalifikálták magukat a kijevi Európa-bajnokságra. Ezek egyike volt május 18-án Szegeden, az IH Rendezvényközpontban a WBPF Nemzeti Bajnokság és EB kvalifikációs verseny. Az eddigi és az itt szerzett pontjaik alapján nemcsak Kijevbe, hanem a budaörsi Világbajnokságra is „megszerezték” a belépőt.

 

Tóth Jennifer Kijevben két kategóriában indult és a népes mezőnyben Junior Fitness-ben 1. helyezést, Junior Modelben pedig 2. helyezést ért el. A 19 éves Mucsi Roland Junior Body kategóriában bronzérmet szerzett.

 

Tóth Jennifer a hódmezővásárhelyi Hód Fitness SE-ben kezdte sportolói karrierjét Rácz Ildikó és Miklós Melinda edzők mellett. Apró kislányként „az első bukfencet” is ők mutatták meg neki. Az edzők lelkiismeretes munkájának és Tóth Jennifer akaraterejének köszönhetően több tucatnyi dobogós helyezést ért el az elmúlt években. Ő is tagja volt annak a csapatnak, amely egyéni és csoportos eredményei alapján a Hód Fitness SE., Magyarország legeredményesebb egyesülete címet kapta 2012-ben. Tavaly kezdett a fitness egyik sajátos ágával foglalkozni, amely nem a klasszikus értelemben vett testépítés, hanem a test arányos, esztétikus kidolgozottságát és a fitness különböző gyakorlatainak technikáját, kivitelezését értékelik a pontozóbírók.

 

Tóth Jennifer, a hódmezővásárhelyi Bethlen Gábor Református Gimnázium végzőse a Vásárhelyi Híreknek megerősítette, szeretne további még nagyobb sikereket is elérni a WBPF Woman Fitness kategóriában. A Kijevben az Európa-bajnokságon most elért két dobogós helyezése bizakodással töltheti el.

 

 Kapcsolódó cikkünk:

 

 Két vásárhelyi is indul a Testépítő EB-n

 

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Kerékpárverseny Vásárhely belvárosában

Kerékpárverseny Vásárhely belvárosában

Látványos, többkörös cross country mtb kerékpárversenyt rendeznek június 2-án Hódmezővásárhely sétálóutcájában. 730 méteres izgalmas vonalvezetésű pályát alakítanak ki.
Mostanában nagyon jó ennek a remek csapat edzőjének lenni

Mostanában nagyon jó ennek a remek csapat edzőjének lenni

A Veszprém ellen, idegenben szerzett 9 tripla és az elképesztően jó, 59%-os dobóteljesítmény kellő önbizalmat adhat a csapatnak a listavezető Győr elleni zárómeccsre.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2

2026. 41. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
Vásárhelyi fodrász nemzetközi sikere

Vásárhelyi fodrász nemzetközi sikere

A most 22 éves Nagypál Dóra Európa 3., egyben a világ 5. legjobb fodrásza lett a WorldSkills Shanghai 2026-on.
 

És ezt már olvasta?

4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 
Győzött a Kosársuli Budapesten
Győzött a Kosársuli Budapesten A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
 
Vásárhely közelében is gyújtogatott
Vásárhely közelében is gyújtogatott Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...