KözéletSzent Mihály-napi ínycsiklandozás a Tájházban

2013. szeptember 27., péntek
 
Szent Mihály-napi ínycsiklandozás a Tájházban

Lehet, hogy azoknak az érdeklődőknek is külön kategóriát kellene kiírni, akik megállják nyeldeklés nélkül, a vasárnapi Vásárhelyi Ízők Fesztivált. Ugyanis idén több kategóriában bográcsos és parázson sült finomságok versengenek egymással Hódmezővásárhelyen az Árpád utcai Tájházban.

 

Képünk a tavalyi fesztiválon készült (Fotó: VH)

 

 

Ám mielőtt még nagyon rákészülnénk a Szent Mihály-naphoz kötődő birka, kecske és marha étkekre, Sonkoly Ágnes a rendezvény szervezője elmondta, vásárolni nem lehet, viszont kóstoltatást terveznek. Az előnevezések alapján szeptember 29-én délelőtt 10 órától tíznél több bográcsban főznek és legalább ugyanennyi csapat – szó szerint - sütögeti a pecsenyéjét. A zsűri 13 órakor hirdet eredményt. A tavalyi – igen sikeres - első ilyen fesztiválra felkért és nyilvánvalóan kritikus ízlelőbimbókkal megáldott hozzáértők, Csáki Zsolt, a Dél-Alföldi Hagyományőrző Kossuth Társaság elnöke, valamint Farkas Miklós a HISZK Corvin Mátyás iskola szakoktatója és Benkő László, a Wass Albert Irodalompártoló Egyesület elnöke hozza meg a döntést a legjobb étkekről.  

Mint azt Sonkoly Ágnes a Vásárhelyi Híreknek elmondta, külön kategória, a ’Vásárhelyikum’ győztesét is kihirdetik, amelyen a hungarikum mintájára, egy speciális, Hódmezővásárhely és vonzáskörzetének tradícióihoz leginkább kötődő étel jöhet számításba.

A vasárnapi – az állattartáshoz, a Szent Mihály-napi behajtáshoz kapcsolódó -  kulináris rendezvényt kikiáltották CittaSlow napnak is, vagyis annak a mozgalomnak, amely a nyugodt, kényelmes, élhető város elképzelést szeretné megvalósítani, és amelynek 2010 óta Hódmezővásárhely is tagja.

Vasárnap a résztvevők nem biztos hogy lassan, kényelmesen, és nyugodtan fogják enni a kóstolásra kínált sok finomságot, igaz, mozgalom nélkül is tudjuk, hogy úgy egészségesebb lenne. Viszont lehet CittaSlow módra nagyokat nyelni.

 

Kapcsolódó cikkünk:

 

Ahol a morzsa is érték volt

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Karinthy koktél - irodalmi est humorral ötvözve

Karinthy koktél - irodalmi est humorral ötvözve

A Koktél Kultúr Kársulat tagjai a Karinthy összeállításban több arcukat is megmutatják. Így számukra is komoly kihívásnak számít ez a darab. Premier szeptember 29-én.
Felesleges aggódás vagy mégsem?

Felesleges aggódás vagy mégsem?

Napok óta fel-felbukkannak az FB-n, olyan hírek, hogy vásárhelyi iskolák előtt autóból gyerekeket szólítanak le. A rendőrség közleményben reagált az esetekkel kapcsolatban. 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések

Belvárosi kerékpárút fejlesztések

Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
László Alexa sikere Dél Koreában

László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 

És ezt már olvasta?

4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 
Győzött a Kosársuli Budapesten
Győzött a Kosársuli Budapesten A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 40. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
 
Vásárhely közelében is gyújtogatott
Vásárhely közelében is gyújtogatott Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.