Kultúra, oktatásSzáztíz éves a Tornyai Múzeum

2015. február 13., péntek
 
Száztíz éves a Tornyai Múzeum

Száztízedik születésnapjára készül a hódmezővásárhelyi Tornyai János Múzeum. Február 15-én, a múzeum alapításának évfordulóján családi napot tartanak a vásárhelyi közgyűjteményben, amely ezen a napon díjtalanul látogatható.

 

 

 

 

A hódmezővásárhelyi Tornyai János Múzeum 2015-ben ünnepli létrehozásának 110. évfordulóját. A vásárhelyi múzeum alapítása az 1904. évi ipari és mezőgazdasági kiállításhoz kapcsolódik, melyen ‑ Tornyai János festőművész javaslatára ‑ egy „csevegőszobát” alakítottak ki a szervezők képzőművészeti és néprajzi tárgyakkal. A gyűjtését Tornyai útmutatásai alapján Kiss Lajos, a későbbi jeles néprajzkutató, a közgyűjtemény első múzeumőre végezte. A kiállítás bezárása után a város vezetői az anyag egyben tartását szorgalmazták és a Városi Tanács 1905. február 15-én hozta meg döntését a múzeumalapításról.

 

A gyűjtemény jellegéből adódóan kezdetben Néprajzi Múzeumnak nevezték a hódmezővásárhelyi városi múzeumot. Az alapítást követő évben Tornyai saját, néprajzi gyűjteményével gyarapította az anyagot. 1907-ben a múzeum számára három bérelt szobát biztosított a város, melyeket a közel ezer tárggyal Kiss Lajos rendezett be. 1914-ben vette meg a város a múzeumi gyűjtemény és a közkönyvtár számára a dr. Imre József-féle egyemeletes házat, ahol a múzeum ‑ kibővült formában ‑ ma is működik. Az intézmény 1951-ben vette fel Tornyai János nevét.

 

A születésnap alkalmából vasárnap gyerekprogramokkal várják az érdeklődőket a Tornyai János Múzeumba. A családi nap középpontjában a gyűjtemény legismertebb régészeti relikviái, a kökénydombi leletegyüttes áll. Lehetőség nyílik újkőkori minták készítésére hengerrel és karcolással. A múzeumot játékos kvízzel fedezhetik fel a látogatók. Csányi Viktor, a múzeum régésze "kézből" mutatja be az intézmény ikonikus tárgyait, a Kökénydombi Vénuszokat. A születésnapi partiról természetesen a torta sem maradhat el.

 

A Tornyai János Múzeum kiállításai ‑ beleértve filiáléját az Alföldi Galériát is ‑ február 15-én, a múzeumi születésnapon díjtalanul látogathatóak, a közgyűjtemény kiadványaiból töredék áron vásárolhatnak az elmúlt korok kultúrái és értékei iránt érdeklődők.

 

Olvassa el ezt is!

A szakmai képzés csábításai

A szakmai képzés csábításai

A hódmezővásárhelyi szakképzést is érinti, hogy újabbak kerülnek a hiányszakmák közé, az ezekre a képzésekre jelentkezők pedig havonta komolyabb állami apanázsra számíthatnak. 
Útban a nemzetközi táncparkettek felé

Útban a nemzetközi táncparkettek felé

Február 7-8-án a TáncSport Magyar Bajnokság a szentesi-vásárhelyi páros első országos bajnoksága volt, és rögtön az ötödik helyen debütáltak.
Vásárhely közelében is gyújtogatott

Vásárhely közelében is gyújtogatott

Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat

Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat

A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
 

És ezt már olvasta?

4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 
Győzött a Kosársuli Budapesten
Győzött a Kosársuli Budapesten A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 40. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Vásárhelyi fodrász nemzetközi sikere
Vásárhelyi fodrász nemzetközi sikere A most 22 éves Nagypál Dóra Európa 3., egyben a világ 5. legjobb fodrásza lett a WorldSkills Shanghai 2026-on.