KözéletSzáz újonc a vásárhelyi laktanyában

2019. augusztus 13., kedd
 
Száz újonc a vásárhelyi laktanyában

Összesen több mint száz leendő tiszt, altiszt és legénységi állományú katona - köztük öt honvédelmi ösztöndíjas orvos - érkezett az augusztus elején elkezdődőtt alapkiképzésre az MH 5. Bocskai István Lövészdandár hódmezővásárhelyi laktanyájába.

 

 

 

 

 

 

A hódmezővásárhelyi laktanyában ettől az évtől újra szerveznek alapkiképzést, amelyből az idei másodikat Bálint László százados, a 62. lövészzászlóalj 3. lövészszázadának parancsnoka vezeti. A százados elmondta: a következő hat hét számos fizikai és szellemi kihívást tartogat az újoncok számára, hiszen a bevonulók ebben az időszakban szerzik meg a legfontosabb katonai ismereteket a dandár kiképzőitől.

 

Az első hét az adminisztrációról és a kötelező alkalmassági vizsgálatokról szólt, amit ettől a héttől a honvédelmi alapismeretek, alaki ismeretek, egészségügyi ismeretek, tereptan, lövész-alapismeretek, valamint műszaki kiképzés vált fel. Az elméleti ismereteket az alapkiképzés második felében a gyakorlati elemek követik, amelyek során az újoncok megtanulnak pisztollyal és gépkarabéllyal lőni, valamint kézigránátot dobni. A folytatásban műszaki alapismeretekre is szert tesznek, s ennek keretein belül robbantási foglalkozáson is részt fognak venni.

 

A bevonulók között van öt Mészáros Lázár Honvédségi Ösztöndíjas orvos is, akik a nyári alapkiképzést követően kezdik meg rezidensi munkájukat a Honvédkórházban – immár hadnagyi rendfokozatban. A fiatal orvosok elsőkként, három éve jelentkeztek az ösztöndíj programra, melynek megszerzésének feltétele a jó tanulmányi eredmények mellett a fizikai és pszichológiai alkalmasság volt. Egyértelműen úgy gondolják, hogy a Magyar Honvédség sokat segített az egyetemei tanulmányaik alatt.

 

„A honvédségi ösztöndíj egy plusz kiegészítés. Így nem kellett azon aggódnom, hogy miből vegyem meg a tankönyveimet, hanem a tanulásra, a kutatásra tudtam koncentrálni” – mondta dr. Majlát Zoltán Tibor, visszagondolva az egyetemi éveire.

 

„Nem kellett a szüleimtől függenem a tanulmányaim alatt, és biztos rezidensi helyem lesz az egyetem után. Ez szakmai biztonságot adott” – egészítette ki az előzőeket dr. Pintér Gabriella.

Társaihoz hasonlóan dr. Ács Noémi is a Honvédkórházban töltött gyakorlati idő alatt döntött úgy, hogy részese szeretne lenni a katonaorvosok életének.

„A honvédség egy olyan hely, ahová jó tartozni, és a boldogulás reményében nem kell külföldre menni – hacsak nem misszió keretein belül” - magyarázta dr Honti-Kiss Marcell Domonkos, aki a sürgősségi osztályon fogja megkezdeni rezidensi pályafutását.

Az alapkiképzésre és a katonai pályára bizakodva tekintenek, dr. Madarász Roland idegsebész rezidens önképzésnek fogja fel az előtte álló hat hetet, ahol – véleménye szerint - jobban megismerheti magát és tűrőképességét.

Az alapkiképzés szeptemberben katonai eskütétellel zárul az újoncok számára.

 

 
 
VH-MH sajtó
 

Olvassa el ezt is!

Összeállt az idei Őszi Tárlat

Összeállt az idei Őszi Tárlat

Döntött a héttagú zsűri arról, hogy mely 190 műalkotást láthatja a nagyközönség az október 5-én nyíló kiállításon.
Elektromos autók álltak szolgálatba

Elektromos autók álltak szolgálatba

Két új, teljesen elektromos autó segíti a vásárhelyi Önkormányzatot. A városban nemrég felszerelt 3 ingyenes elektromos töltőállomáson egyre több autót látni.
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat

Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat

A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások

Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások

A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 41. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 
Győzött a Kosársuli Budapesten
Győzött a Kosársuli Budapesten A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 
Vásárhely közelében is gyújtogatott
Vásárhely közelében is gyújtogatott Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...