Kultúra, oktatásSzárnypróbálgatás a zene világában

2013. október 21., hétfő
 
Szárnypróbálgatás a zene világában

A növendékhangversenyek mindig jó alkalom arra, hogy képet kapjanak a szülők gyermekük zenei fejlődéséről és az esemény lehetőséget kínál arra, hogy a közeljövőben a különböző versenyeken induló tanulók főpróbát tartsanak.

 

Földházi Lilien egy tavalyi fellépésén

 

 

A Péczely Attila Zeneiskolában minden évben rendeznek Növendékhangversenyt, nem is egyet. Ilyenkor ismerhetik meg a szülők, ismerősök az iskola zeneszobáinak csukott ajtaja mögötti elméleti és gyakorlati munka eredményét.

Idén is a teljes hangszeres képzésről kaphat keresztmetszetet az elsősorban szülőkből, rokonokból álló hallgatóság. Október 22-én 17 órától a Bessenyei Ferenc Művelődési Központ színpadán 17 tanuló mutatja be tudását.

Ez mindig jó alkalom arra, hogy képet kapjanak a szülők gyermekük zenei fejlődéséről, a zenei tantárgyak pedagógiai eredményeinek bemutatására, mondta Vágó János, a hódmezővásárhelyi Péczely Attila Alapfokú Művészetoktatási Intézmény igazgatója.

 

A színpadi megjelenés, a lámpaláz leküzdése mellett, a megélt sikerélménynek is nagyon fontos szerepe van. Vágó János igazgató hozzátette, nem utolsósorban, a növendékkoncert lehetőséget kínál arra is, hogy a közeljövőben a különböző versenyeken induló tanulóik főpróbát tartsanak. Például van diákjuk, aki indul a IX. Kadosa Pál Zongoraversenyen, illetve a 6.osztályos Földházi Lilien bejutott a XIV. Koncz János Országos Hegedűverseny döntőjébe, amelyet november 22-én rendeznek Szombathelyen.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Egészségünkről a Vásárhelyi Hírekben – Veszélyes városi legendák

Egészségünkről a Vásárhelyi Hírekben – Veszélyes városi legendák

Hátrahajtott fej orrvérzésnél, felülni rosszullétkor, nyállal kezelt seb, szorítókötés a vérzésre, kiszívott méreg méhcsípéskor. Számos veszélyes tévhit kering a köztudatban.
A Zene Világnapján a testvériskolásoknak muzsikáltak

A Zene Világnapján a testvériskolásoknak muzsikáltak

Az időpontválasztás oka az volt, hogy éppen a zentai Stevan Sremac Iskolaközpontból, a Klauzál Általános Iskola testvériskolájából vendégeskedett Vásárhelyen 7 diák és kísérőtanáruk.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
Vásárhelyi fodrász nemzetközi sikere

Vásárhelyi fodrász nemzetközi sikere

A most 22 éves Nagypál Dóra Európa 3., egyben a világ 5. legjobb fodrásza lett a WorldSkills Shanghai 2026-on.
 

És ezt már olvasta?

4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 
Győzött a Kosársuli Budapesten
Győzött a Kosársuli Budapesten A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 40. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
 
Vásárhely közelében is gyújtogatott
Vásárhely közelében is gyújtogatott Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.