Kultúra, oktatásSzalagavató a Corvinban

2014. december 20., szombat
 
Szalagavató a Corvinban

December 18-án a Hódmezővásárhelyi Corvin Mátyás Szakképző Iskola 220 végzős diákjának tűzték fel a szalagot a Fekete Sas nagytermében.

 

 

 


Úgy tűnik az egykori hagyományos szalagavató bálok ideje lejárt, és helyét a januárban kezdődő báli szezonban inkább a farsangi időszak hangulatát jelentő vidám bálozás vette át.

Ennek persze más oka is van, hiszen sok szülő nem tud elmenni a bálokba, a külön tartott szalagavatón viszont együtt örülhet a hamarosan az életbe kilépő, vagy tovább tanuló gyermekével, a számára fontos eseményen. Csütörtökön több szülő is elmondta, anyagilag sem igazán van lehetőség a Corvin január 31-i diákbálján részt venni, ami inkább ma már a fiatalok kötetlen mulatozása.     

 

A Corvin szalagavatóján hét osztály különböző zenére vonult be a nagyterembe, hogy az alsóbb évfolyamosok feltűzzék a szalagocskát.

 

Kapcsolódó cikkünk:

 

Bál szezon Hódmezővásárhely 2015

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Elindultak a dózerek

Elindultak a dózerek

A hódmezővásárhelyi Kossuth Zsuzsanna Szakközépiskola régi épülete három éve áll üresen. Az azóta napirenden lévő - érzelmekkel is vegyített -  témáját ma reggeltől a dózerek lezárták. Videóval!
Ennyi pénzt buknak a tanárok februártól a kormány miatt

Ennyi pénzt buknak a tanárok februártól a kormány miatt

A 2015-ös költségvetés elválasztotta a tanárok, tanítók és óvodapedagógusok bértábláját a mindenkori minimálbértől. A legtöbb pénzt a legidősebb pedagógusok bukják. Részletes adatokkal!
Belvárosi kerékpárút fejlesztések

Belvárosi kerékpárút fejlesztések

Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen

4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen

Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 

És ezt már olvasta?

Győzött a Kosársuli Budapesten
Győzött a Kosársuli Budapesten A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 40. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
 
Vásárhely közelében is gyújtogatott
Vásárhely közelében is gyújtogatott Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...