SportSzabó Tamás bronzérmes lett az OB-n

2014. november 14., péntek
 
Szabó Tamás bronzérmes lett az OB-n

November 6-8. között volt Százhalombattán az Országos Rövidpályás Úszóbajnokság, amelyen a Hód Úszó SE nyolc versenyzővel vett részt.

 

 

 


A magyar egyesületeken kívül hat nemzet 55 egyesület versenyzői álltak rajthoz a versenyen.

A versenyzők közül csak ketten felnőtt korúak (Szabó Tamás, Köteles Dávid), a többiek az ifjúsági illetve a serdülő korosztály képviselői voltak (Csókay Lenke, Fábián Soma, Károlyi Fanni, Kerecsen Gerle, Kovács Norman, Szentkereszty Cecília).

A vásárhelyiek 26 egyéni és 5 váltó számban voltak érdekeltek. A váltók közül a mix vegyes váltó szerepelt a legjobban és a döntőben 6. helyen értek célba (Köteles Dávid, Szabó Tamás, Kerecsen Gerle, Szentkereszty Cecília).

Hosszú idő után újra sikerült a Hód Úszó SE-nek váltóval döntőt úszni.
Az egyéni számokban Szabó Tamás teljesítménye kiemelkedő, hiszen 50 mellen bronzérmes lett, 100 mellen 6. helyen végzett, és a gyorsváltó első embereként 50 gyorson egyéni csúcsot úszott.

Köteles Dávid 50 gyorson egyéniben, illetve a vegyes váltó első embereként 50 háton úszott egyéni csúcsot.

Tóth Tibor edző beszámolója szerint a fiatalabb korú versenyzők is szépen helyt álltak. A serdülő korosztályból Szentkereszty Cecília egyéni csúcsot ért el 100 vegyesen, 100 háton, 50 gyorson, Fábián Soma szintén egyéni csúcsokat úszott 50 és 200 háton, Csókay Lenke és Kovács Norman pedig a váltókban teljesített kiválóan.

Serdülő versenyzőik közül Kerecsen Gerle betegséggel bajlódott a verseny folyamán, így nem tudta teljesíteni az egyéni legjobb eredményeit, de a váltók teljesítményéhez ő is hozzájárult. Károlyi Fanni kiváló versenyzéssel minden egyéni versenyszámában egyéni csúcsot úszott. (50 pillangó, 50 mell, 100 mell, 200 mell)

A Hód Úszó SE. az egyesületek pontversenyében a 24. helyen végzett.

 

Olvassa el ezt is!

Dr. Szabó Pál lett a Jobbik képviselője

Dr. Szabó Pál lett a Jobbik képviselője

A hódmezővásárhelyi képviselőtestület ma délutáni rendes ülésén letette az esküt Dr. Szabó Pál, a Jobbik új delegáltja, miután Kendi Imre visszalépett.
Legyen élmény a nyelvtanulás

Legyen élmény a nyelvtanulás

A város általános iskoláiból érkezett 15 csapat tagjai, három tanteremben oldottak meg ötletesen kivitelezett feladatokat, természetesen angolul. Képekkel! 
Elhunyt Kőszegfalvi Ferenc

Elhunyt Kőszegfalvi Ferenc

Kőszegfalvi Ferenc Hódmezővásárhely egyik ismert helytörténésze, bibliográfusa és helyismereti kutatója volt, aki sokat tett a város történetének dokumentálásáért.

A 10. helyen zárt a Kosársuli

A 10. helyen zárt a Kosársuli

Saša Vejinović: "Hullámzó szezonon vagyunk túl, amiből nagyon sokat kell tanulnunk és a tanulságot levonnunk.”
 

És ezt már olvasta?

Pünkösdölő a Tájházban
Pünkösdölő a Tájházban A Bessenyei Ferenc Művelődési Központ színes népi programmal várja a vásárhelyieket május 23-án délután 3-tól 5-ig, Pünkösd alkalmából.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 20. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Civil- és sportszervezeteket támogattak
Civil- és sportszervezeteket támogattak Hódmezővásárhely Önkormányzata 37,5 millió forinttal támogatta a helyi egyesületek működését. Idén megemelt kerettel, összesen 40 millió forintot osztottak ki.
 
Van mit javítani a mezőgazdaság jelenlegi állapotán
Van mit javítani a mezőgazdaság jelenlegi állapotán Problémák vannak a földtörvénnyel; kihasználatlan uniós támogatások; művelési rendszerek felülvizsgálata; aszály; politikamentes agrárkamarák. Bóna Szabolcs sajtótájékoztatója.
 
Az agrárium ünnepe
Az agrárium ünnepe Május 14-én délelőtt megnyitotta kapuit a XXXII. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok, Magyarország egyik legjelentősebb agrárszakmai rendezvénye.
 
Az agrárszakma háromnapos ünnepe
Az agrárszakma háromnapos ünnepe A XXXII. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napokat május 14–16. között rendezik Hódmezővásárhelyen, a Hód-Mezőgazda Zrt. Kiállítási Centrumában.Részletes program.
 
Lengyel testvérvárosi látogatás
Lengyel testvérvárosi látogatás Lengyelországban május 3-a az Alkotmány napja, (1791-ben) az Európában első, modern alaptörvényt ünneplik.