Kék hírekSúlyos, életveszélyes sérülést okozott a tűz

2025. június 2., hétfő
 
Súlyos, életveszélyes sérülést okozott a tűz

Két embert kellett kórházba szállítani, miután szombaton a Paperében lévő egyik kiskertben a zöldhulladék-égetés során elszabadultak a lángok.

 

 

 

 

 

 

Mentőhelikoptert is riasztani kellett a tűzhöz, amely szombaton egy kiskertben gyújtott tűzből keletkezett Hódmezővásárhelyen. Az elsődleges vizsgálatok alapján egy házaspár kerti zöldhulladékot égetett. A tűz átterjedt a környező aljnövényzetre is, mintegy ezer négyzetméteren. A mentők két embert szállítottak kórházba – információnk szerint egyiküket mentőhelikopterrel. A házaspár mindkét tagja súlyos égési sérüléseket szenvedett.

 

Molnár Krisztina tűzoltó főhadnagy tájékoztatása szerint a tűzoltók a megyében szinte folyamatosan oltottak, vagy műszaki mentést végeztek hétvégén, de szintén oltani kellett egy baksi családi ház udvarán hétfőn délután mert növényi hulladékot égették. A lángok átterjedtek a környező száraz aljnövényzetre, elérték a közeli fóliasátrat és egy melléképületet is károsítottak.

 

Javában tartanak a kerti munkák és sokan elégetik a száraz növényeket és a levágott nyesedékeket. A szabadtéri tüzek jelentős része a kerti zöldhulladék égetése miatt alakul ki. 

Kerti zöldhulladékot csak ott szabad égetni, ahol ezt az önkormányzat kifejezetten erről szóló rendeletben engedélyezi. Ilyen esetben is csak a rendeletben meghatározott időben szabad égetni. Amennyiben az önkormányzatnak nincs a kerti zöldhulladék égetésére vonatkozó rendelete, akkor az tilos. Ha a rendelet engedi az égetést, az alábbiakra kell figyelni:

•          A tüzet soha ne hagyjuk felügyelet nélkül,

•          Legyen a közelben megfelelő mennyiségű oltóanyag,

•          Legyen kéznél a tűz megfékezéséhez szükséges szerszám,

•          Ha feltámad a szél, oltsuk el a tüzet,

•          Baj esetén hívjuk a 112-es segélyhívó számot és kérjük a tűzoltók segítségét.

A tarlók, nádasok leégetése milliós nagyságrendű pénzbüntetést vonhat maga után. Az, aki a szabályokat nem tartja be, az okozott kár megtérítésén felül tűzvédelmi bírsággal is sújtható. Ha egy szabálytalan égetés miatt keletkezett tüzet a tűzoltóknak kell eloltaniuk, a bírság mértéke 10 ezer forinttól egészen 3 millió forintig terjedhet!

 
 
Forrás: Katasztrófavédelem
VH
 

Olvassa el ezt is!

A hódmezővásárhelyi leventékről nyílt kiállítás

A hódmezővásárhelyi leventékről nyílt kiállítás

A hódmezővásárhelyi leventék kálváriájáról nyílt Szebb jövő helyett háború, halál, fogság és megbélyegzés címmel kiállítás a Tornyai János Múzeumban.
Civil és sportszervezetek kaptak támogatást

Civil és sportszervezetek kaptak támogatást

Hódmezővásárhely Önkormányzata idén is több, mint 35 millió forinttal támogatja a helyi egyesületek működését.
Az év online diákmédiuma lett a vásárhelyi Liszt média

Az év online diákmédiuma lett a vásárhelyi Liszt média

Az Országos Ifjúsági Sajtófesztivál a fiatal újságírók és rádiósok legnagyobb éves találkozója. Idén is díjazták a legjobb diákújságírókat.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2025

Családi események Hódmezővásárhelyen 2025

2025. 24. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 35. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor
Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor 81 éves korában augusztus 28-án elhunyt Hódmezővásárhely Pro Urbe díjas történész, volt levéltárvezető. 
 
Ismét pozícióban Juhász Tünde
Ismét pozícióban Juhász Tünde Szeptember elsejétőll Gyülekezeti igazgatási vezető Lázár János volt államtitkára Hódmezővásárhelyen.
 
...és beindult idén is!
...és beindult idén is! Idén is beindult a SZIN, ha az első napon nem is telt házzal, de nagyon jó hangulatban. A nyitónapon készült fotóink is ezt bizonyítják.
 
AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban
AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban Még mindig gyakran találkozni azzal a tévhittel, hogy a mesterséges intelligencia elsősorban a nagy technológiai vállalatok kiváltsága.
 
Méltó emlék a jövő nemzedékei számára is
Méltó emlék a jövő nemzedékei számára is

Hódmezővásárhelyen augusztus 20-án délelőtt a hagyományoknak megfelelően ünnepséget rendeztek a Szent István téren.

 
Befürödhetünk a szökőkutakkal
Befürödhetünk a szökőkutakkal A napokban várható kánikula miatt a szülőknek érdemes jobban figyelni a szökőkutainkra, amelyeket eredetileg nem fürdésre tervezték.