Kék hírekSúlyos balesetek

2017. június 21., szerda
 
Súlyos balesetek

Vonat és kamion ütközött kedden délután a szatymazi vasúti átjáróban. A bejelentést követően a szegedi hivatásos tűzoltókat riasztotta a főügyelet.

 

 

Képen a szatymazi baleset (MTI)

 

 

 

Az egységek közreműködtek a műszaki mentésben, majd segítették az utasok biztonságot átszállását a mentesítő járatokra. A balesetben a mozdony vezetője könnyű sérüléseket szenvedett.

 

Felborult egy szemétszállító teherautó kedden délelőtt Szegeden, a Róna és a Debreceni utca sarkán. A szegedi tűzoltók több egységét is a helyszínre riasztották a műszaki mentéshez. Áramtalanítás után az összeroncsolódott járművet daru segítségével állították kerekeire. A balesetben három ember sérült meg, őket a mentők kórházba szállították. Annyi már bizonyos, hogy egy 30-as övezetben, és egyenrangú utak kereszteződésében történt a karambol, vagyis a jobbról érkező Mercedesnek lett volna elsőbbsége. 

A balesetről felvétel is van. 

 
 
VH-CSMKI
 

Olvassa el ezt is!

Ismét felbukkant a súlyos sérülést okozó növény

Ismét felbukkant a súlyos sérülést okozó növény

Németországban már évi 10-15 ezer ilyen égési sérülést regisztrálnak. Idén nálunk most  ismét megjelent a parlagfűnél is veszélyesebb gyomnövény. Az irtás képeivel!
Befürödhetünk a szökőkutakkal

Befürödhetünk a szökőkutakkal

A napokban várható kánikula miatt a szülőknek érdemes jobban figyelni a szökőkutainkra, amelyeket eredetileg nem fürdésre tervezték.
Több, mint 40 előadó

Több, mint 40 előadó

Összesen kb. 115 produkció, elektronikus zene, rock, pop és trap, hazai zenekarok és nemzetközi sztárfellépők vegyesen az ide Szegedi Ifjúsági Napokon.
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre

Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre

Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 29. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola Háromszintes, mintegy ezerötszáz négyzetméteres épületrésszel bővül a hódmezővásárhelyi Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola.
 
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel Műfaji megoszlás szerint 92 festmény, 32 grafika, 46 plasztika, valamint 15 installáció, multimédia mű szerepel majd a tárlaton.
 
Ulmi találkozó
Ulmi találkozó Az 1992 óta Hódmezővásárhely testvérvárosába, az ott rendezett 14. Nemzetközi Duna Fesztiválra kiutazott Márky-Zay Péter polgármester.
 
Irány Hong Kong
Irány Hong Kong A világbajnokságra utazó magyar válogatott tagja lett a hódmezővásárhelyi Papp Jázmin, akinek Magyary Ágnes volt az edzője .
 
Kurucz D. István festő emlékét őrző kitüntetést alapítottak
Kurucz D. István festő emlékét őrző kitüntetést alapítottak A díj olyan képzőművészeknek adható, akik munkásságukkal hozzájárultak a város kulturális életének gazdagításához, művészi hagyományainak továbbviteléhez.
 
Uniós forrásból fejlesztik a Kakasszéki Gyógyintézetet
Uniós forrásból fejlesztik a Kakasszéki Gyógyintézetet Egy magyar-román közös uniós projekt keretében javítják elsősorban az idős páciensek mozgásszervi rehabilitációs ellátásának színvonalát