BulvárIsmét felbukkant a súlyos sérülést okozó növény

2017. június 21., szerda
 

A Vásárhelyi Hírekben tavaly ilyenkor írtunk arról, hogy Németországban már évi 10-15 ezer égési sérülést regisztrálnak, és már nálunk is megjelent a parlagfűnél is veszélyesebb gyomnövény, amely éget és vakít. A Tisza környéki területeken gyakoribb lehet az előfordulása.

 

 

 

 

 

 

 

A Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatósága most arról értesítette a Vásárhelyi Híreket, hogy Kiskőrös és Kecel között, szerencsére nehezen megközelíthető helyen jelentős számú medvetalp növényt találtak, amit a nemzeti park szakemberei egyelőre eltávolítottak.

 

A Szosznovszkij-medvetalp (Heracleum sosnowskyi) a zellerfélék családjába tartozó, ernyős virágzatú, évelő, több méteresre növő özönnövény. Hatalmas mennyiségben tartalmaz furokumarint, amely a bőrre kerülve erősen fényérzékennyé teszi azt. Ha az érintett bőrfelületet UV-sugárzás éri, kipirosodik, viszketni kezd, és 24-48 órán belül égési sérülésekre emlékeztető hólyagok jelennek meg rajta. Orvosi kezelés nélkül maradandó károsodást okozhat.  A  szembe kerülve pedig átmeneti vagy végleges vakságot is okozhat.

 

A (Kaukázusi, vagy) Szosznovszkij-medvetalp a Kaukázus vidékén és Közép-Ázsiában őshonos, hazánkba Kárpátaljáról kerülhettek be magjai a Tisza-menti területekre az 1980-as években. Magyarországon szórványos előfordulása ismert csak, 2014-ben Gergelyiugornyán találtak több példányt. Ahol felbukkan, azonnal meg kell kezdeni a kiirtását, mivel igen szívós. Mélyre nyúló karógyökereiről képes újrahajtani, magjai évekig csíraképesek maradnak a talajban.

A növény a Tisza forrásvidékén is meghonosodott, árvizes időszakokban van esély arra, hogy a magja nagyobb mennyiségben is átkerüljön

Az utóbbi években már a lakott településeken is megjelent. A hatalmas leveleivel, liláspiros foltokkal tarkított vaskos szárával, fehér virágaival és többméteres magasságával tekintélyt parancsoló növénnyel való legkisebb érintkezésnek is súlyos következményei lehetnek, mivel minden része mérgező. 

A Kiskőrös és Kecel közötti növény-telep mostani felfedezése nem jelenti azt, hogy máshol ne fordulhatna elő.

Ráadásul egyre több a parlagi rézgyom is, amely allergénebb, mint a parlagfű, és felbukkant egy mandulapalka nevű agresszív növény is. 

 

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Vásárhelyen a futás ikonikus alakja

Vásárhelyen a futás ikonikus alakja

Monspart Sarolta igazi táj- és hosszútávfutó-legenda, akiért az egész ország hónapokig aggódott, amikor egy kullancscsípés miatt majdnem meghalt
Tovább enyhül a belváros forgalma

Tovább enyhül a belváros forgalma

Március 31-én adják át a Keleti elkerülő utat, amely Hódmezővásárhely központját naponta 2-3000-el kevesebb járművel tehermentesíti.
Magyar Hősök Emléknapja

Magyar Hősök Emléknapja

Koszorúzással emlékeztek a Kossuth téren, a Kincses temető Hősök parcellájánál, a katolikus temetőben, valamint a Szent István templom falán elhelyezett táblánál.
Jelentős összegből megújulhat a belváros

Jelentős összegből megújulhat a belváros

A Belváros keleti részének átfogó megújítása kezdődhet meg Hódmezővásárhelyen az új, kétszintes parkolóház megépülésével az Ótemplom közelében.
 

És ezt már olvasta?

A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.
 
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.
 
Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával
Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával A fennállásának 50. évfordulója alkalmából, 2015-ben a Villeroy & Boch Magyarország Kft. óvodai mosdó felújítási programba kezdett Hódmezővásárhelyen.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 25. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
A vásárhelyi szakképző intézmények érettségizői
A vásárhelyi szakképző intézmények érettségizői HSZC intézményeiből összesen 26 osztályban 523 tanuló fejezte be tanulmányait a 13. technikumi és a 3/11 szakképző évfolyamokon.
 
Vitézy Dávid: hosszú és nyilván nehéz folyamat lesz.
Vitézy Dávid: hosszú és nyilván nehéz folyamat lesz.

A kormány elrendelte a dohánykoncessziók teljes körű felülvizsgálatát, benne az 1100 milliárd forintos forgalmat folytató hódmezővásárhelyi gyökerű céget.