Kultúra, oktatásSulivárás könnyedén

2016. augusztus 31., szerda
 
Sulivárás könnyedén

Minden évben a tanévnyitókon az ünnepség alatt az első sorban ülő sok fehér blúzos, fehér inges kis elsős közül többen is megilletődötten, netán ijedten nézegetnek körbe, keresve anyu és apu megnyugtató tekintetét.

 

 

Fotók: VH

 

 

A hódmezővásárhelyi Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskola minden évben, így idén is, éppen egy nappal a tanévnyitó előtt Suliváró programra, egy játékos délelőttre invitálta az elsősöket és szüleiket, elsősorban azért, hogy - akiknél valóban szükséges - az ismeretlentől való félelem oldását segítsék.

A több éves hagyományt követve, az elsősök megismerkedhettek az iskola épületével, a környezettel, amelyben majd sok időt töltenek.

Az iskola udvarán kézműveskedéssel, játékokkal színesített délelőtt folyamán a most induló osztályok két tanító nénije is megismerkedik a nebulókkal.

 

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Óvodai kisszékből az iskolapadba

Óvodai kisszékből az iskolapadba

520 kisdiák ül be az iskolapadba elsejétől. Idén is a legtöbb elsős a Németh Lászlóba és a Szent Istvánba fog járni. Extra hosszú lesz az őszi szünet.
Tanévkezdés a számok tükrében

Tanévkezdés a számok tükrében

Az 1-2. évfolyamon a tartós tankönyvek a gyerekeknél maradhatnak, a tanóra 45 perces lesz továbbra is, de a tananyagot 30 percben sajátítják el a diákok.
László Alexa sikere Dél Koreában

László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át

Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át

Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 

És ezt már olvasta?

Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
 
13 milliós bírságot kapott Lázár János
13 milliós bírságot kapott Lázár János Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.