BulvárSiratják Lolát

2012. január 24., kedd
 
Siratják Lolát

Siratják az elefántok és siratják a gondozóik is a legkisebbet, a három hónapig élt Lolát. Az állat tüdőembóliát kapott és már nem élte meg az életmentő műtétet. 

 

 

 

 

 

 

Egy sereg elefánt búcsúztatta el a müncheni Hellabrunn Állatkert napokban elhunyt elefánt bébijét – írta a Dailymail. A három hónapos Lola vele született szívelégtelenségben szenvedett, amit egy operációval szerettek volna orvosolni, ám az állat tüdőembóliát kapott és már nem élte meg az életmentő műtétet- bár dr. Andreas Knieriem, az állatkert igazgatója és állatorvosa szerint az is csoda, hogy egyáltalán eddig bírta: „Az ütőerei annyira elzáródtak, hogy a vér már nem jutott el a tüdőhöz” – magyarázta a szakember. Később hagyták, hogy a csorda többi tagja is búcsút vegyen Lolától, ahogyan az az elefántoknál jellemző: lábaikkal, ormányukkal érintik meg a halott testet.

 

 
 
Forrás: mailonline
 

Olvassa el ezt is!

Földrengés lehetősége Vásárhelyen

Földrengés lehetősége Vásárhelyen

Magyarországon két törésvonal húzódik. Az egyik Dunaharasztitól északnyugati irányban, Peremarton és Berhida felé, a másik a Balaton-felvidéken.

Majdnem halálos verekedés Vásárhelyen

Majdnem halálos verekedés Vásárhelyen

Jogerősen elítélték azt 28 éves hódmezővásárhelyi férfit, aki a helybeli italozóban brutálisan verekedve életveszélyes sérüléseket okozott.
Hetilap lesz a Délmagyarországból

Hetilap lesz a Délmagyarországból

Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet

A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.