SportSínen van a vásárhelyi kosaras utánpótlás

2015. szeptember 25., péntek
 
Sínen van a vásárhelyi kosaras utánpótlás

A felnőttek mellett a Vásárhelyi Kosársuli utánpótlás csapatai is keményen készülnek a bajnokság kezdetére. Az egyesület mintegy 400 gyerekkel foglalkozik hétről-hétre. A szezon előtt dr. Elek András elnökkel beszélgettünk a Kosársuli helyzetéről és az esélyekről.

 

 

 

 


A felnőttekről már tudjuk, hogy megkezdték a felkészülést. A munka azonban nem állt le az utánpótlás csapatoknál sem. Hány gyerekkel foglalkoznak jelenleg?
- Nagyon stabil piramist építettünk föl, amely mintegy 400 gyerekből áll. 286 igazolt játékosunk van, akik az országos bajnokságokban induló 16 együttesünk tagjai. Egy-egy csapattal neveztünk az U20, U18 és U16 korosztályokban, kettővel az U14-ben, néggyel az U12-ben és nyolccal (!!!) az U11-ben.

 

Iskolákban is ott vannak. Hogyan kell elképzelnünk ezt a munkát, és miért fontos ez?
- A Németh László-, a Szent István-, a Kertvárosi-, a Liszt Ferenc- és a Varga Tamás Általános iskolákban hetente kétszer tartunk ingyenes előkészítő foglalkozásokat külön-külön az I-II.-os és III-IV.-es osztályoknak. Ezekből a gyerekekből igazoljuk le a legügyesebbeket 10-11 éves korukban.

 

A Kosársuli évek óta igyekszik beépíteni a felnőtt csapat tagjait is a szakemberek közé. Milyen előnyei vannak, ha kosarasok foglalkoznak a fiatalokkal?
- 12 edzőnk van összesen. Közülük 4 testnevelő tanár. Czuprák Lacit nem kell bemutatni, ő a sportág élő legendája. A játékosok közül Vas Péter, Mócsai, Vejinovics, Varga Dani, Czibere, Takács és Kelemen is edzősködik. Az, hogy őket hétről-hétre egy sikeres felnőtt csapatban látják játszani a tanítványaik, rendkívül fontos abban, hogy a gyerekek megszeressék a kosárlabdát.

 

Tavaly sem maradt el az országos siker, az U12-es Vásárhelyi Rakéták aranyéremmel zárták a szezont. Idén mely korosztályokra kell odafigyelnünk?
- A legjobb csapatunk a 2002/2003-as serdülő korosztály. Nagyon tehetséges, ambiciózus gyerekekből áll úgy az “A” – mint a “B” együttesünk. Két fantasztikus munkát végző edzőnk, Mócsai Milán és Varga Dániel a garancia arra, hogy ebben a szezonban is lesz országos döntős csapatunk. Sőt nem rosszak a Vas-Czibere duó által edzett 2004-es Kobrák sem.

 

Hogy áll a felnőtt együttes közvetlen utánpótlása?
- A közvetlen utánpótlásunk helyzete sajnos nem bíztató. Sokan abbahagyják a középiskola vége felé – a legjobbakat pedig elviszik nagy csapatok, és másutt lesznek “A” csoportos játékosok (Mészáros – Kecskemét, Szögi – Szolnok, majd Jászberény, Demeter – Szeged, majd Pécs). Akik maradnak szeretnek ugyan kosarazni, de nem akarnak kosarasok lenni.

 

A társasági adó támogatásoknak is köszönhető javarészt a Kosársuli szárnyalása. Az idén hogy áll a támogatási keret összegyűjtésével az egyesület?
- Egyértelműen az öt éve bevezetett TAO támogatási rendszernek köszönhetjük, hogy egyáltalán működhetünk. A kosárlabda szövetség évről-évre magasabb keretet biztosít számunkra – elismerve kimagasló utánpótlás nevelő munkánkat. Sajnos hihetetlenül nehéz megszerezni a pénzt, pedig a támogatónak nem kerül semmibe – csak egy kis jóindulat kell hozzá. Leegyszerűsítve: bármelyik cég támogathat bennünket azzal, hogy a NAV-nak befizetett adója 70%-át nekünk címkézi.

 
 
Forrás: Kosársuli
 

Olvassa el ezt is!

Gyula ellen készülnek a kézis lányok

Gyula ellen készülnek a kézis lányok

A múlt heti sikeres rajtot követően szombaton Gyulán lép pályára a HLKC az NBII Dél-Kelet csoport második fordulójában. 

 

Rántott hús biztos nem lesz

Rántott hús biztos nem lesz

A Kossuth téren a kulináris élvezetek hétvégéjén a csapatok táskaleves, birka- és marhapörkölt és túrós lepény „versenyszámokban” mérik össze tudásukat. Program! 
A roma holokauszra emlékeztek

A roma holokauszra emlékeztek

Augusztus 2-án a roma holokauszt áldozataira emlékezve, a vásárhelyi zsinagóga falán elhelyezett emléktábláná koszorúzás volt.
Vajon lesz megoldás?

Vajon lesz megoldás?

Az agrár- és élelmiszergazdasági miniszter segítségét kérte Márki-Zay Péter polgármester az ATEV Fehérjefeldolgozó Zrt. bűzterhelése miatt.
 

És ezt már olvasta?

...és beindult idén is!
...és beindult idén is! Idén is beindult a SZIN, ha az első napon nem is telt házzal, de nagyon jó hangulatban. A nyitónapon készült fotóink is ezt bizonyítják.
 
AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban
AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban Még mindig gyakran találkozni azzal a tévhittel, hogy a mesterséges intelligencia elsősorban a nagy technológiai vállalatok kiváltsága.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 34. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Méltó emlék a jövő nemzedékei számára is
Méltó emlék a jövő nemzedékei számára is

Hódmezővásárhelyen augusztus 20-án délelőtt a hagyományoknak megfelelően ünnepséget rendeztek a Szent István téren.

 
Befürödhetünk a szökőkutakkal
Befürödhetünk a szökőkutakkal A napokban várható kánikula miatt a szülőknek érdemes jobban figyelni a szökőkutainkra, amelyeket eredetileg nem fürdésre tervezték.
 
Borfesztivál Hódmezővásárhelyen 2026
Borfesztivál Hódmezővásárhelyen 2026 Augusztus 20-a, I. István király 1083-as szentté avatására és a magyar államalapításra emlékezik. A mindig többnapos ünnephez borfesztiválok, kulturális események egész sora kapcsolódik. 
 
Tanévi menetrend 2026/2027
Tanévi menetrend 2026/2027 Mi várható a 2026/2027-es tanévre vonatkozó oktatási rend esetében, részletes menetrend, amely a tanítási szünetek idejét is tartalmazza.