Kultúra, oktatásRántott hús biztos nem lesz

2015. szeptember 22., kedd
 
Rántott hús biztos nem lesz

Háromféle étel versenyén lehetnek szem és fül, - valamint nem utolsó sorban orr - tanúi a vásárhelyeik szeptember 26-án, a reggel kezdődő Ízök Fesztiválján.

 

 

Fotó: VH

 

 


A kulináris élvezetek hétvégéjén a jelentkező csapatok táskaleves, birka- és marhapörkölt és túrós lepény „versenyszámokban” mérik össze tudásukat, egyúttal a fenséges illatokkal igen intenzíven bombázzák majd meg az érzékszerveinket. Mert bizony, a „mezei érdeklődők” csak nézői lehetnek a versenynek, legfeljebb kóstolót kaphatnak.

 

Azért aggódni nem kell, hogy éhen maradunk, mert igazi vásári forgatag is várja majd a vásárhelyieket.

Minderről szeptember 22-én délelőtt sajtótájékoztatón Varga Anikó, a Bessenyei Ferenc Művelődési Központ vezetője beszélt. Mint mondta, a Kossuth térre tervezett kétnapos fesztiválon sokféle program lesz. A gyerekeket kézműves foglalkozás, kenyérlángos készítés, állatsimogató és meseelőadások várják. Az érdeklődők előadásokat hallhatnak a népi ételek hagyományos elkészítéséről.

 

A főzőverseny három kategóriája természetesen jellegzetesen vásárhelyi ételek, mert hát a hagyományok ápolása is a lényege az Ízök Fesztiváljának. Erről már Benkő Zsolt önkormányzati képviselő beszélt a sajtótájékoztatón.

Ahogy fogalmazott,  a két évvel ezelőtt a Tájházban elindított fesztivállal azt szeretnék, hogy megőrizzük a hagyományokat, hogy  minél többen ismerjék meg nagyanyáink főztjeit.

 

A kulináris élvezetek mellett a kultúra is helyet kap: szombaton a városközpontban adnak randevút egymásnak a környező települések fúvószenekarai, a fesztivál színpadán fellép Why Not és a Twentees, a tájházban késő éjszakáig szól a dorombmuzsika.

A vasárnap délelőtti meseszínházat követően a tradicionális ételek mai tálalásáról lesz szó, valamint délután koncertet ad az Otrosinka duó és Popart.

 

Részletes program:


 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

A körzeti megbízottnak nemcsak az arcmemóriája jó

A körzeti megbízottnak nemcsak az arcmemóriája jó

Néhány nappal korábban igazoltatott egy 24 éves hódmezővásárhelyi férfit, aki a keresett kétkerekűt tolta. 4 nappal később elmentek érte a rendődök.
Győzelem a szezonnyitón

Győzelem a szezonnyitón

Elrajtolt az NBII Női Felnőtt Kézilabda Bajnokság, Dél-Kelet csoport mérkőzéssorozata. A HLKC felnőtt és junior csapata hazai pályán kezdett. 

 

AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban

AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban

Még mindig gyakran találkozni azzal a tévhittel, hogy a mesterséges intelligencia elsősorban a nagy technológiai vállalatok kiváltsága.
Vajon lesz megoldás?

Vajon lesz megoldás?

Az agrár- és élelmiszergazdasági miniszter segítségét kérte Márki-Zay Péter polgármester az ATEV Fehérjefeldolgozó Zrt. bűzterhelése miatt.
 

És ezt már olvasta?

...és beindult idén is!
...és beindult idén is! Idén is beindult a SZIN, ha az első napon nem is telt házzal, de nagyon jó hangulatban. A nyitónapon készült fotóink is ezt bizonyítják.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 34. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Méltó emlék a jövő nemzedékei számára is
Méltó emlék a jövő nemzedékei számára is

Hódmezővásárhelyen augusztus 20-án délelőtt a hagyományoknak megfelelően ünnepséget rendeztek a Szent István téren.

 
Befürödhetünk a szökőkutakkal
Befürödhetünk a szökőkutakkal A napokban várható kánikula miatt a szülőknek érdemes jobban figyelni a szökőkutainkra, amelyeket eredetileg nem fürdésre tervezték.
 
Borfesztivál Hódmezővásárhelyen 2026
Borfesztivál Hódmezővásárhelyen 2026 Augusztus 20-a, I. István király 1083-as szentté avatására és a magyar államalapításra emlékezik. A mindig többnapos ünnephez borfesztiválok, kulturális események egész sora kapcsolódik. 
 
A roma holokauszra emlékeztek
A roma holokauszra emlékeztek Augusztus 2-án a roma holokauszt áldozataira emlékezve, a vásárhelyi zsinagóga falán elhelyezett emléktábláná koszorúzás volt.
 
Tanévi menetrend 2026/2027
Tanévi menetrend 2026/2027 Mi várható a 2026/2027-es tanévre vonatkozó oktatási rend esetében, részletes menetrend, amely a tanítási szünetek idejét is tartalmazza.