GazdaságSimicskáék kerülhetik el Hódmezővásárhelyt

2014. augusztus 31., vasárnap
 
Simicskáék kerülhetik el Hódmezővásárhelyt
A Közgép építheti meg a hódmezővásárhelyi elkerülőt. A 47-es főút 13,5 kilométeres szakaszának építésére legalábbis a társaság adta a legolcsóbb árajánlatot – írja a nol.hu.

 

 

 

 

A nol.hu úgy tudja, hogy bár a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. még nem hirdette ki a beruházás eredményét, de öt ajánlat érkezett a nyílt közbeszerzési eljárásra. Az augusztus 28-án tíz órakor tartott tenderbontáson pedig kiderült, hogy a projekt előzetesen becsült 35 milliárd forintos mérnökáránál akár kilencmilliárddal olcsóbban is vállalható a kivitelezés.

 

A lap úgy tudja, hogy az öt jelentkező közül Simicska Lajos cége adta a legolcsóbb árajánlatot a 13,5 kilométeres útszakasz megépítésére, vagyis a Közgép Zrt. 26,65 milliárd forintos ajánlatot tett. A Hódút Kft. 33,99 milliárdért, a Subterra a.s., Dömper Kft., Doprastav Kft. hármasa által életre hívott SDD Konzorcium 26,98 milliárd forintért, a Swietelsky Magyarország Kft. 27,1 milliárdért építené meg az utat. A hírek szerint a legdrágább, 34,9 milliárd forintos ajánlatot az Euroaszfalt és az A-Híd konzorcium adta.

 

A Vásárhelyi Hírekben többször írtunk arról, hogy, az út hossza 13,5 kilométer, 2x1 sávos lesz, leszámítva azt az 1,3 kilométeres szakaszt, amikor 2x2 sávossá szélesedik. Az építés része 5 aluljáró és 2 felüljáró elkészítése is. Az elkerülő utat még 2012-ben nyilvánították kiemelt beruházásnak.

2012 áprilisában tizenkét igen, két tartózkodás mellett elfogadta az északi elkerülő út nyomvonaltervét a hódmezővásárhelyi Közgyűlés. A három nyomvonal közül, végül a legrövidebbet, a 13 kilométeres szakasz megépítését támogatták (képünkön).

Az elkerülő, a főút Orosháza felől, az ATEV Fehérjefeldolgozó Zrt. telepénél jobbra fordul a Rárósi út irányába, majd a 45-ös főutat és a mártélyi utat, valamint a vásárhelyi–szentesi vasútvonalat keresztezve a Bodzási út után, Kopáncsnál tér vissza a négysávos 47-esre. 

 

A térkép nagyfelbontásban ITT ! (Kattintson!)

 

Olvassa el ezt is!

Holman Endre lakásában készítették a Kósa-videót

Holman Endre lakásában készítették a Kósa-videót

Ugyanaz a társaság üzletelt a Lázár János vezette hódmezővásárhelyi önkormányzattal, amelyik Kósa Lajos debreceni polgármestert próbálta lejáratni.
Közérthető egyensúlyban - Négyéves a Vásárhelyi Hírek

Közérthető egyensúlyban - Négyéves a Vásárhelyi Hírek

Szabó Zoltán: nem ünnepelünk, nem rendezünk fényképekkel illusztrált nagy partit sem, hanem minden önfényezés nélkül csendben tesszük a dolgunkat.
Kulcs az Olvasáshoz Program Vásárhelyen

Kulcs az Olvasáshoz Program Vásárhelyen

559 vásárhelyi diák vett  részt a tanévben a vásárhelyi általános iskolások, az Önkormányzat és a Németh László Városi Könyvtár által szervezett Programban.
Márky-Zay Péter Brüsszelben

Márky-Zay Péter Brüsszelben

A brüsszeli rendezvényen Európa különböző országaiból érkezett polgármesterek, városvezetők és az Európai Bizottság magas rangú képviselői vettek részt.

 

 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 44. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán Márky-Zay Péter, vásárhelyi polgármester a facebookon reagált a kórházigazgató leváltásával és az új tankerületi igazgató kinevezés kapcsán.
 
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek Lezárult a tankerületi vezetői pályázatok elbírálása, a 60 tankerületi központból 55 élére új vezetőt választottak, Miklós Anikó helyére is új vezető került..
 
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter november 2-i hatállyal visszavonta Kallai Árpád, a Hódmezővásárhelyi-Makói Egészségügyi Ellátó Központ főigazgatójának vezetői megbízását.
 
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is Bár örömteli a hír, hogy új, emeletes távolsági buszokat állítanak be Hódmezővásárhely és más városokban, azonban ez még soká lesz.
 
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása A projekt részeként a hódmezővásárhelyi és a makói kórházban korszerű terápiás és diagnosztikai eszközöket állítanak üzembe.
 
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben A vadonatúj mezében pályára lépő Kosársuli zsinórban a harmadik sikerére készült a bajnokságban, míg a bajaiak idegenben az elsőre.