GazdaságSikeresen befejeződött a Földet a Gazdáknak Program

2014. február 4., kedd
 
Sikeresen befejeződött a Földet a Gazdáknak Program

Egyedülállónak nevezte a Földet a Gazdáknak Programot a vidékfejlesztési miniszter, majd emlékeztetett: a kormányzat célja az agrárközéposztály megerősítése.

 

 

 

Fazekas Sándor a program záró rendezvényén úgy fogalmazott: voltak kifogások a programmal kapcsolatban, ám e téren minden kérdésre választ adtunk. Bitay Márton állami földprogramért felelős államtitkár összegzésül közölte: a második Orbán-kabinet megtízszerezte az állami földhasználók számát.

 

Mindent meg tettünk azért, hogy a magyar föld a magyar gazdák kezében maradjon – szögezte le a rendezvényen Fazekas Sándor. A tárcavezető eredményként könyvelte el, hogy e gondolat jegyében megszületett Európa egyik legszigorúbb szabályozása, az új magyar földtörvény. A vidékfejlesztési miniszter szerint mindent meg tenni, hogy a magyar föld magyar kézben maradjon.

Bitay Márton hangsúlyozta: Magyarország történetében nem volt még ilyen léptékű program. Soha, egyetlen kormány sem támogatta ennyi földdel a helyben lakó, állattartást vállaló földműveseket. Valójában most fog kiderülni, hogy mekkora lehetőséget teremtett a Kormány a gazdák számára, mekkora agrárgazdasági szerkezetátalakítást jelent a Földet a Gazdáknak Program. Egy tudatos nemzetpolitika társult egy tudatos agrárpolitikával, melynek célkeresztjében az agrárközéposztály megerősítése áll.

Arra törekedtünk az első pillanattól kezdve, hogy a nagyüzemek arányát visszaszorítsuk, a nagyüzemek által használt állami földek méretét lecsökkentsük – fogalmazott az állami földprogramért felelős államtitkár. Bitay Márton tájékoztatott a program főbb eredményeiről is. Beszámolt arról, hogy 2010 előtt mindössze 600 bérlő gazdálkodott nemzeti tulajdonú birtoktesteken, a második Orbán-kormány azonban 6000-re növelte ezt a számot. Így egyre több vidéki családnak adott lehetőséget a biztos megélhetésre.

Az ünnepségen az állami haszonbérleti pályázatokon újabb sikeres gazdák vehették át földhasználatra jogosító szerződéseiket. Átnyújtották az okiratot Urbán Zsombor György tiszaderzsi őstermelőnek is, a 6000-ik pályázati nyertes földművesnek.

Hódmezővásárhelyről Dantesz József vette át szerződését, aki többgenerációs jól ismert gazdálkodó.

 

Olvassa el ezt is!

11 érem Németországból

11 érem Németországból

A Máté Takwondo dobogós helyezéseinek begyűjtése megismétlődött  idén is, a február 1-2-án rendezett Nemzetközi Gyermek Taekwondo Bajnokságon. Képekkel és eredményekkel!
EnterHód győzelem Nagykőrösön

EnterHód győzelem Nagykőrösön

Az utolsó játékrész közepére már nagy volt az előny, a folyamatos vásárhelyi cserékkel úgy tűnt, hogy teljesen felőrlődött a hazaiak ereje.
Vásárhely közelében is gyújtogatott

Vásárhely közelében is gyújtogatott

Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások

Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások

A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 

És ezt már olvasta?

4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 
Győzött a Kosársuli Budapesten
Győzött a Kosársuli Budapesten A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 40. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...