Kultúra, oktatásSikeres évadnyitány, folytatás Cseh Tamásra emlékezéssel

2013. október 4., péntek
 

Október elsején telt ház előtt indította második – megújult - évadját a Vásárhelyi Esték programsorozat a Németh László Városi Könyvtárban.

 

 

 

 

A megújulás része volt a szokásostól eltérő teremberendezés is. A félkörben, és a beszélgetők asztalához közelebb elhelyezett széksorok közvetlenebb hangulatot teremtettek.

Ahogy fényesi Tóth János az est szerkesztője és házigazdája köszöntőjében elmondta, a megújulás értelmében minden alkalommal egy-egy olyan témáról kívánnak beszélgetni, mely sokak számára érdekes, tanulságos, és figyelemfelkeltő lehet. Három beszélgetőtársával első alkalommal az ikon volt terítéken.

Elsőként Dr. Nagy Imre a Tornyai múzeum vezetője fejtegette az ikon liturgiában elfoglalt szerepét, megítélést a művészeti köztudatban, és értelmezte Pavel Florenszkij orosz ortodox teológus vélekedését, mely szerint: "Andrej Rubljov Szentháromsága létezik, tehát létezik Isten." Jószai Sándor ikonfestő ebből a gondolatból kiindulva taglalta az ikonkészítés szigorú szabályait. Elmondta, hogy milyen körülmények között kezdett el az ikonfestészettel foglalkozni, mit jelent számára ezt a tevékenységet űzni.

Szél Erzsébet pszichológus kifejtette miért veszélyes az, ha valaki túlságosan rajong (bálványoz) egy híres embert, és mit tehet a család, a környezet hasonló esetekben. Az est házigazdája befejezésül - és az első évadból átörökített szép hagyományt követve - egy Radnóti verset olvasott föl.

Az est végén fényesi Tóth János bejelentette, az októberi műsorban Cseh Tamásra emlékező összeállítás lesz műsoron sok élőzenével, archív filmbejátszásokkal.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

A lehetőségek iskolái -  Egész napos iskolák

A lehetőségek iskolái - Egész napos iskolák

A hódmezővásárhelyi Klauzál Gábor és a Varga Tamás Általános Iskola is bekerült abba a programba, amelynek a célja, hogy  a gyerekek, a tanárok jól érezzék magukat az iskolában. Képekkel!

Újabb hungarikumok

Újabb hungarikumok

Még a Béres-cseppet is beválasztották. A négy új hungarikummal a gyűjtemény jelenleg húsz tagot számlál.
László Alexa sikere Dél Koreában

László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 

És ezt már olvasta?

4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 
Győzött a Kosársuli Budapesten
Győzött a Kosársuli Budapesten A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 40. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
 
Vásárhely közelében is gyújtogatott
Vásárhely közelében is gyújtogatott Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.