SportSiker volt minden szempontból

2014. június 23., hétfő
 
Siker volt minden szempontból

Június 22-én Hódmezővásárhelyen, a felújított Rolandringen rendezték a Magyar Bajnokság 3. fordulóját, amely minden tekintetben szuper volt.

 

Képünkön jobbra Nagy Alex

 

Az időjárás nem lehetett panasz, rekord közeli volt a nevezők száma, és nagy volt nézősereg, a pálya csodálatos, a locsolórendszer tökéletesen működött, a futamok tele voltak izgalommal. Ehhez még hozzájárult szép kiállítású, látványos depó, ahol rajongók sorban álltak a versenyzői poszterek dedikálásáért.

A futamokat nagyon feldobta a most először alkalmazott holeshot, az elsőnek rajtoló versenyző díjazása.

 

Az Élsport 450-ben mindkétszer a fiatal Szvoboda hozta el a rajtot, de mint lenni szokott mindkétszer a VB-n is sikeres Németh Kornél nyert. Először Szvoboda csípte el az ezüstöt, de a második menetben egy hátsó defekt miatt csak negyedik lett. Az első futamban Németh, Szvoboda, Lécz, Czuni, Szőke, Marosi, míg a másodikban Németh, Szőke, Lécz, Szvoboda, Czuni, Császár Tamás sorrend jött ki az 1- 6. helyen. A 2. osztály MX1-ben a két futam alapján Szabó Zoltán, Izsold Zoltán, Vladár Péter voltak a legjobbak.

 

Az Élsport 250-ben egyszer Firtosvári, egyszer a vásárhelyi Nagy Alex rajtolt elsőnek. Az első futamban Firtosvári vezetett egészen a 8. körig, amikor Hugyecz előzni tudta és nyert. Firtosvári mögött Nagy Alex, Varga Imre, Pál Markó, Pergel Márk sorrend alakult ki. A második futamban Nagy Alex vezetett, Firtosvári azonban a 4. körben már az élre állt. Hugyecz viszont  az elején nagyot bukott és a 8. helyről szerencsésen folytatni tudta és mint a szélvész eredt az élgárda nyomába. Gyorsan hámozta át magát a mezőnyön, a 7. körben már Nagy Alexet is elkapta. Aztán  erősen fogyott a távolság közte és a vezető Firtos között, úgy, hogy a leintésnél eléggé szoros befutó lett.

Végül  Firtosvári, Hugyecz, Nagy Alex sorrendben érkeztek a kockás zászlóhoz. Végelszámolásnál Firtosvári, Hugyecz, Nagy Alex, Varga Imre, Pál Markó, Rozgonyi sorrend lett az élvonalban. A külön értékelt junior versenyben Varga Imre, Pergel Márk, Rozgonyi Ákos ünnepelt a dobogón.

Nagyon sajnálatos, hogy két versenyző ütközött, Kruss Károly és Dósa Döme eléggé súlyos állapotban kerültek kórházba.

A Senior MX1-ben Kamrás, Lánci, Szente, az MX2-ben Técsy, Varsányi, Márta, a Super Seniorban Szekeres, Finster, Polgár végzett a dobogón.

A Tömegsport MX1-ben Hrabovszki Martin, Névery Csaba dr, Miklós Ádám, míg az MX2-ben Sulán Krisztián, Jung László, Tóth István bizonyultak a legjobbaknak.

 
 
center motorsport - VH
 

Olvassa el ezt is!

Kellemes nyüzsgés városszerte

Kellemes nyüzsgés városszerte

Négy helyszín, tucatnyi program: új értelmet nyert Hódmezővásárhelyen a tömegkultúra kifejezés szombaton a Múzeumok éjszakáján. Képekkel!
Robbanhat a szennyvízbomba

Robbanhat a szennyvízbomba

A Csongrád megyei Mindszenten a 3200 ingatlanból 476-ra jelzálogot jegyeztetett be az önkormányzat a nemfizetés miatt. A legrászorulóbbakat a fejlesztés duplán sújtja.
Pályaválasztási segítség

Pályaválasztási segítség

Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
13 milliós bírságot kapott Lázár János

13 milliós bírságot kapott Lázár János

Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.
 

És ezt már olvasta?

4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 
Győzött a Kosársuli Budapesten
Győzött a Kosársuli Budapesten A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 40. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
 
Vásárhely közelében is gyújtogatott
Vásárhely közelében is gyújtogatott Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.