Kultúra, oktatásShow Time 2013

2014. január 7., kedd
 
Show Time 2013

Igencsak reprezentatív listát lehetne böngészni, ha a hódmezővásárhelyi Bessenyei Ferenc Művelődési Központ tavalyi színházi előadásait, koncertjeit, rendezvényeit sorba szednénk.

 

 

 

 

Mint arról már a Vásárhelyi Hírek sokszor írt, a Tornyai János Városrehabilitációs Program keretében megújult belvárosi rész és a Művelődési Központ teljes felújítása mellett egy team kidolgozta a Minden nap kultúra! Programot, amely alapjában véve keretprogram, „mely alkalmas arra, hogy a Hódmezővásárhelyen élők minden korosztálya, lehetőség szerint széles érdeklődési kör számára alkalmat kínáljon a kultúrával való mindennapos találkozásra. A program lényeges eleme az állandó visszajelzéseken alapuló konzultáció, mely alapján a civil társadalom igényei szerint alakítható a közművelődési intézményben megvalósuló közösségi élet.” áll a tervekben.

Az első olvasatra sablonszövegnek tűnő megfogalmazások, az elmúlt másfél évben egy valóban sok műfajból álló, szinte minden generációt megszólító műsor- és rendezvényfolyammá alakultak át.

 

Ez a legjobban akkor érzékelhető, ha végignézzük a 2013-as év programjait.

Gajdán Bálint az intézmény vezetője szerint a tavalyi év rendezvényeit alapvetően két részre kell osztani: saját szervezésű előadásokra és befogadott rendezvényekre.

A Vásárhelyi Hírek kérésére a „leltárt” Gajdán Bálint az egyre népszerűbbé vált bérletekkel kezdte. Mint mondta, a 2013-as év első felében, a Bessenyei II bérlet mellett folytatták a „4 elem”, az Ifjúsági bérletet és a kisiskolásoknak szóló előadásokat is. A színházi előadások összeállításánál figyelembe vették a korábbi bérletvásárlók között készített kérdőíves felmérés eredményét. Az igazgató azt is hozzátette, a Bessenyei és a kisiskolás bérlet teltházas előadásokkal zajlott, a másik két bérlet előadásai kevésbé találták meg a közönség igényeit.

 

Gajdán Bálint igazgató a 2013-as év koncertprogramjainak összefoglalását azzal kezdte, hogy a komolyzenei koncertek iránt érezhetően kisebb az érdeklődés. Annál inkább volt teltházas, a Valentin napi musical varázs Polyák Lillával és Homonnay Zsolttal, Szalai Antal és Népi Zenekara, „Vásárhelyi sétatéren Béla cigány muzsikál” című nótadélutánja, az „Érints meg!” Balázs Fecó nőnapi koncertje, Zorán koncertje, az Alma Együttes gyerekelőadása, Bródy János önálló estje. Nagy siker volt a Helyőrségi Zenekar karácsonyi koncertje és a Molnár Dixieland Band koncertje.

A Bessenyei Művelődési Központ 2013-as műsorpalettáját több táncelőadás színesítette, a Magyar Állami Népi Együttessel illetve Catherine Gallagher’s Irish Dance Show-jával. Tavaly volt két nagysikerű néptánc gála is, a Kankalin Néptáncegyüttessel és az Árendás Együttessel.

A sokszínűséget jól reprezentálja ha megemlítjük még a Varidance táncelőadását, Camoletti: Négy Férfi Gatyában című darabját, a Dumaszínház előadását, vagy a Figaró Házassága című vígjátékot.

 

A Bessenyei Ferenc Művelődési Központ infrastruktúrája bemutatók, konferenciák, sportrendezvények lebonyolítására is alkalmas. Tavaly többek között kiállítással egybekötött Gazdanapok voltak, Mammográfia konferenciát rendeztek, és a Művelődési Központ adott otthont a Fitt Kid és Fitness Woman országos bajnokságának is. Sőt eddig Derekegyház és Székkutas mutatkozott be egész napos programmal.

Gajdán Bálint igazgató elmondta még, hogy a szakkörök teljesen „belakták” a BFMK-t: foltmozaik, tűzzománc, szövő, hímző szakkörök működnek. A központ mellett felépített épületben kialakított táncterem kihasználtsága szinte 100%-os, hétvégeken és ünnepnapokon is nyitva tartanak az igényeknek és edzésterveknek megfelelően, alkalmazkodva a versenyekhez is.

Az igazgató arról is beszámolt, hogy a Művelődési Központ a falai közül is „kilépett”, amikor a Raktár Caféval nyáron elindították a „kultúr raktár” sorozatot.

 

Mindezek mellett, a felsorolásból nem lehet kihagyni az aktív részvételt a szabadtéri városi rendezvények szervezésében és lebonyolításában. Szintén a Tornyai János Múzeum és Közművelődési Központ munkatársainak aktív közreműködésével zajlott a napközis nyári táboroztatás.

Jó ötletnek bizonyult a BFMK Színkör megalakítása. Tavasszal egész estés, két felvonásos házasságdrámát mutattak be Háy János szerzőtől, majd ősszel és télen többször mutatták be, Fehér József: Játékpróba című egyfelvonásos vígjátékát.

 

Gajdán Bálint az intézmény igazgatója végül azt is elmondta a Vásárhelyi Híreknek, hogy nagyon pontosan vezetett statisztikájuk van a Művelődési Központ működéséről, amelyből egy számot kiragadva kiderült: az itt felsorolt valamennyi programon, rendezvényen, szakkörökön, sport, oktatás és egyéb tevékenységben 2013-ban valamilyen formában összességében 131 ezer ember vett részt.

 
 
Vásárhelyi Hírek ©
 

Olvassa el ezt is!

Bilincsben a vásárhelyi lottózó kirablója

Bilincsben a vásárhelyi lottózó kirablója

A 22 éves hódmezővásárhelyi tettes karácsony előtt egy lottózóban brutálisan bántalmazta az eladót. Január 7-én elfogták a nyomozók. 
Egészségünkről a Vásárhelyi Hírekben – 7 immunerősítő növény

Egészségünkről a Vásárhelyi Hírekben – 7 immunerősítő növény

Az enyhe december ellenére ez meghűlések időszaka, amelyet egyszerűen átvészelhetünk, és ehhez nincs szükség gyógyszertári szuper porokra és erős antibiotikumokra.
Útban a világhírnév felé

Útban a világhírnév felé

Május elején Papp Jázmin az isztambuli világkupán vívott a felnőttválogatottban. Az ötödik helyet a kínaiak legyőzésével érdemelték ki a magyarok.
A vásárhelyi szakképző intézmények érettségizői

A vásárhelyi szakképző intézmények érettségizői

HSZC intézményeiből összesen 26 osztályban 523 tanuló fejezte be tanulmányait a 13. technikumi és a 3/11 szakképző évfolyamokon.
 

És ezt már olvasta?

A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.
 
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.
 
Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával
Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával A fennállásának 50. évfordulója alkalmából, 2015-ben a Villeroy & Boch Magyarország Kft. óvodai mosdó felújítási programba kezdett Hódmezővásárhelyen.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 25. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Vitézy Dávid: hosszú és nyilván nehéz folyamat lesz.
Vitézy Dávid: hosszú és nyilván nehéz folyamat lesz.

A kormány elrendelte a dohánykoncessziók teljes körű felülvizsgálatát, benne az 1100 milliárd forintos forgalmat folytató hódmezővásárhelyi gyökerű céget. 

 
Pláza épülhet az Aldi mellett
Pláza épülhet az Aldi mellett A beruházó egy üzletházat épít a területen, a szerződés alapján pedig a fejlesztésnek legalább 45–50 ember foglalkoztatását kell lehetővé tennie.