Március 9-én délután fél 4. Lassú, megfontolt lépések és könnyed mosolyok. Sokat látott tekintetek sorakoznak a Fekete Sas főbejárata előtt. Egy alkalom sodorta össze ma a Hódmezővásárhelyi Nyugdíjas Szövetség tagjait, mégpedig a hölgyek nőnapi köszöntése.
Fotók: VH
„Szinte csak nők lesznek… megint”. Jegyezte meg valaki egy kisebb csoportból. „De hát ez egy nőnapi buli!” – lehetett hallani egy másik hölgy szájából. Nevetve, kamaszokat megszégyenítő módon libbentek be a kapun a fiatalosabbnál fiatalosabb mentalitású nyugdíjasok. És ahogy látni lehetett a nagyteremben, nem csak nők vettek részt a nőnapi programokon. Háromszázan töltötték meg a termet, hangos zsivaj és halk duruzsolás váltakozott, míg várakoztak a műsor kezdetére.
Oskovics György, a Hódmezővásárhely és Kistérsége Nyugdíjas Szövetség elnöke köszöntője előtt, elbeszélgettem néhány szépkorúval. Megtudtam, hogy a Szövetség programjai igényesek, sokszínűek, így mindenki találhat magának kedvére valót! Ezt támasztotta alá, Oskovics György beszéde is, amelyben a nőnap történelmi megítélése mellett, helyet kapott a szövetség programajánlója is, és természetesen az alkalomhoz illően a nők megbecsülésének, tiszteletének nyomatékosítása is.
Képzeljük magunkat a sokat megélt hölgyek helyébe! Megbecsülés, tisztelet, egy élet munkájának elismerése lenne az elvárható, ám hogy ebből mennyi jut nekik, ezt a teremben összegyűltek csak saját maguk tudják eldönteni. Viszont a nőnapi délutánon az elismerés, tisztelgés egyfajta módját testesítették meg a fiatalok által előadott műsorok: versmondás, táncos és zenés előadások sorozata - Markó Sándor, a Kozmutza Flóra iskola tanulói, a Promenád Tánccsoport, a Fandante Kamarakórus és a városi Mazsorett csoport közreműködésével.
Az asszonyok gyengéd tekintettel mérték végig a fiatalokat a színpadon, miközben (talán) saját fiatalságuk képei peregtek le előttük, vagy éppen saját gyermekeik hajdani iskolás szerepléseik - „visszasírt” szép emlékek… De – mint képeinken is látható - a mélyen barázdált arcok nem mutattak semmit, csupán a mosolyok és elismerő tapsok elegye töltötte meg a termet.
Lázár Ervin író mondta egyszer: „Öregedvén egyszer csak ráébredünk, hogy a teljesség, amire vágyakoztunk, amit minden eszközzel meg akartunk valósítani, túlnyomórészt hiányokból áll.”
Ezek a nők már nem adnak hangot vágyaiknak, mi mégis kiolvashatjuk arcuk vonásaiból – szeressük és becsüljük őket. Senki sem felesleges a világ életében!
