KözéletSem a polgármesterek, sem az önkormányzat nem állt kapcsolatban Portikkal

2013. május 5., vasárnap
 
Sem a polgármesterek, sem az önkormányzat nem állt kapcsolatban Portikkal

Közleményben cáfolta Hódmezővásárhely címzetes főjegyzője vasárnap, hogy az önkormányzat, illetve a város jelenlegi és korábbi polgármestere kapcsolatban állt volna Portik Tamással, és politikusok megfigyelésére, lehallgatására adott volna megbízást bárkinek is.

 

Fotó: VH


 

Korsós Ágnes az MSZP szombati közlésére reagált, amely szerint Lázár János volt hódmezővásárhelyi pogármester "szoros kapcsolatban áll" azokkal a - csalás gyanúja miatt őrizetbe vett - cégvezetőkkel, akik a Portik Tamás családi érdekeltségébe tartozó egyik kft.-t irányítják.

Hódmezővásárhely "sem jelenlegi, vagy korábbi polgármestere nem állt soha, semmilyen közvetlen, vagy közvetett kapcsolatban Portik Tamással, vagy az általa fémjelzett alvilági körökkel" - írta közleményében Korsós Ágnes.

A címzetes főjegyző szerint pontatlan és valótlan információk jelentek meg a sajtóban a város önkormányzata és a Generál Média Információs és Kommunikációs Kft. közötti együttműködésről.

 

Mint azt a Vásárhelyi Híreknek megküldött közleményben olvasható, Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata a város Közgyűlésének döntése értelmében 2007. novemberében értékesített egy használaton kívüli, rég óta üresen álló, volt iskolaépületet a General Média Információs és Kommunikációs Korlátolt Felelősségű Társaság részére. A szerződés értelmében a cég a vételárat internetes hirdetések megjelentetése formájában törlesztette, vállalta a foglalkoztatotti létszámának megemelését, továbbá az ingatlan felújítását.

Az együttműködés során mind a munkahelyteremtésre, mind a vételár törlesztésére vonatkozó kötelezettségének a Generál Média Információs és Kommunikációs Kft. folyamatosan és mindenben a megállapodásnak megfelelően eleget tett. A bannerek megjelenését az önkormányzat folyamatosan, mindkét féltől független, erre szakosodott, piacvezető cég statisztikái alapján ellenőrizte, a szerződés teljesítését a Belső Ellenőrzés negyedévenkénti rendszerességgel (!) vizsgálta.

Előző kötelezettségeivel szemben az ingatlan felújítására vonatkozó vállalását azonban a cég többszöri haladék ellenére sem teljesítette, ami miatt a Közgyűlés a 2012. október 19-i ülésen, a Belső Ellenőrzés aktuális jelentése alapján megszűntette az önkormányzat és a Generál Média Információs és Kommunikációs Kft. közötti szerződést, és az ingatlan – a szerződés kezdetétől bannerek megjelentetése formájában teljesített – vételárának fennmaradó részét a céggel egyösszegben megfizettette. A Generál Média Információs és Kommunikációs Kft. 2012. szeptember 06-án készpénzben, egyösszegben befizette a vételár hátralékot Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata részére.

 

Szeretném felhívni a figyelmet arra is, hogy Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata csak a Generál Média Információs és Kommunikációs Korlátolt Felelősségű Társasággal állt szerződéses kapcsoltban, sem a sajtóban emlegetett General Media Sales House Kft-vel, sem a General Media Publishing Kft-vel, vagy a Galamb 4 Kft-vel a városnak soha, semmilyen kapcsolata nem volt!- írja a közleményében a címzetes főjegyző.

 

Az egyre képtelenebb politikai nyilatkozatok és feltételezések kapcsán pedig szeretném a leghatározottabban kijelenteni: sem Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata, sem jelenlegi, vagy korábbi polgármestere nem adott megbízást Kósa Lajost lejárató videófelvétel készítésére, országgyűlési képviselők, politikusok megfigyelésére, vagy róluk terhelő információk gyűjtésére. Sem Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata, sem jelenlegi, vagy korábbi polgármestere nem állt soha, semmilyen közvetlen, vagy közvetett kapcsolatban Portik Tamással, vagy az általa fémjelzett alvilági körökkel, zárja közleményét dr. Korsós Ágnes címzetes főjegyző.

 

Kapcsolódó cikkünk:

 

Őrizetbe vették a vásárhelyi Generál Média tulajdonosait

 

Olvassa el ezt is!

Ballagás 2013 – Németh László Gimnázium

Ballagás 2013 – Németh László Gimnázium

Május 4-én szombaton, a többi vásárhelyi középiskolához hasonlóan a Németh László Gimnáziumban is elballagtak a végzősök. Három osztály kilencven tanulója búcsúzott az alma matertől. Képekkel!
Vásárhelyi alkotók a Budavári Palotában

Vásárhelyi alkotók a Budavári Palotában

A Magyar Kézművességért Alapítvány idei, a Magyar kézművesség – 2013. Szent István és kora – kézműves szemmel kiállításra négy vásárhelyi alkotó munkáit is kiállították. Képekkel!
Elítélték a vásárhelyi szurkálót

Elítélték a vásárhelyi szurkálót

Első fokon öt és fél év börtönbüntetéssel sújtott a Szegedi Törvényszék egy férfit, aki 2023 nyarán egy késsel hasba szúrta ismerősét.
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon

Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon

Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.