GazdaságSegítség a Kormányablakon keresztül Vásárhelyen is

2015. április 16., csütörtök
 
Segítség a Kormányablakon keresztül Vásárhelyen is

Körülbelül három hét múlva Hódmezővásárhelyen is nyílik lehetőség a Quaestor-károsultak kárrendezésére a Kormányablak irodákban.

 

 

 

 

A megyei jogú városok kormányablakaiban legkésőbb május 6-ig felállnak azok a Quaestor ügyintézési pontok, amelyek a károsultakat segítik majd - jelentette be Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.


Lázár János elmondta, hogy a Quaestor-károsultak kárrendezését biztosító követeléskezelő alap létrehozásáról szóló, kedden elfogadott törvény értelmében az ügyfeleknek május 6. és június 5. között kell kérelmezniük a kártalanítást. Legkésőbb, tehát, ennek kezdő időpontjáig felállnak a kormányablakokban az ügyfélpontok - ezen már dolgoznak a kormánymegbízottak - mondta.

Mind a 23 megyei jogú város kormányablakaiban, Budapesten pedig a kerületi kijelölt kormányablakokban fogadják majd az ügyfeleket - tette hozzá.

A kedden elfogadott törvénnyel kapcsolatban Lázár János elmondta: létrejön a Quaestor Károsultak Kárrendezési Alapja, amely - a Befektetővédelmi Alap (Beva) kártalanításával együtt - 30 millió forintig kárpótolja az ügyfeleket. Ezzel a korábbi 32 500 Quaestor-ügyfél 99,5 százalékát kártalanítják, és kevesebb mint 100 olyan ügyfél van, aki 30 millió forint feletti összegben fektetett be a Quaestorba.

 

A hírhez tartozik, hogy április 16-án leállította a felügyeleti biztos a Quaestor-károsultak ügyfélegyeztetését, egyben az erre meghirdetett április 20-i határidőt is eltörölte. Az ügyfeleket emiatt hátrány nem éri, őket a teendőkről később tájékoztatja a felszámoló.
 

Olvassa el ezt is!

Győzelem egy gól különbséggel

Győzelem egy gól különbséggel

A kemény faultokkal színezett utolsó két percre a HLKC-s lányok összekapták az utolsó erőiket és így egy gólt sikerült megőrizni az előnyükből.
Motocross Kelet Kupa sorozat rajt Vásárhelyen

Motocross Kelet Kupa sorozat rajt Vásárhelyen

Izgalmas futamok, remek napsütéses idő, rengeteg néző. Április 12-én rendezték a Rolandringen az idei motocross szezon első pontszerző versenyét.
László Alexa sikere Dél Koreában

László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

Pályaválasztási segítség

Pályaválasztási segítség

Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 

És ezt már olvasta?

4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 
Győzött a Kosársuli Budapesten
Győzött a Kosársuli Budapesten A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 40. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
 
Vásárhely közelében is gyújtogatott
Vásárhely közelében is gyújtogatott Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.