BulvárSajtot tesztelnek a sajtvárosból érkezettek

2015. április 22., szerda
 
Sajtot tesztelnek a sajtvárosból érkezettek

A Bethlen testvériskolájából, a holland sajtkészítés egyik fellegvárából, Gauda városából érkezett diákok és tanáraik kíváncsiak az igazi alföldi juhsajtra.

 

Képünkön Dani János és standja, gomolyákkal (Fotó: VH)

 

 

Vásárhelyre érkezett a hollandiai Gouda református gimnáziumának egyik osztálya. A diákok tanáraikkal a Bethlen Gábor Református Gimnáziummal két éve indult testvériskolai csereprogram keretében vendégeskednek a városban. Már a második alkalommal jött a Driestar Collège tanár- és diákcsapata, viszonozva a vásárhelyiek kétszeri hollandiai látogatását.

A gaudai középiskolások ismerkednek a város és a környék nevezetességeivel, többek között az Alföldi Állattenyésztési  Kiállítás és Mezőgazda Napok érdekességeivel.

 

A sajtkedvelők körében ismerősen csengő holland városból érkezettek - talán nem is véletlenül - különleges csemegeként szeretnék megkóstolni az alföldi magyar gazdák tejtermékeit, sajtjait, összevetve azokat szülővárosuk ízeivel. Erre lehetőség nyílik április 24-én az Állattenyésztési Napok nyitónapján, ahol Dani János juhsajtkészítő standjánál vendégei lesznek igazi házias sajtok kóstolójára.

Dani János, aki egyébként több mint tíz éve állandó árusítója a Szent György-napi Juhásztalálkozóknak, a Vásárhelyi Híreknek elmondta, a hollandoknak többféle sajtot, elsősorban az ízesített juhsajtokat és persze az elmaradhatatlan gomolyát kínálja majd.

 

Arra a kérdésre, hogy mi a véleménye a holland sajtokról, azt mondta, a magyaroknak drágák, de szerinte nem is ér annyit, amennyibe kerül. Hozzátette elvitathatatlan a holland sajtkészítő tudás, amelynek legalább 800 éves tradíciói vannak.

 

A Makó-Rákoson gazdálkodó Dani János családjának minden tagja valamilyen formában részt vesz a juhászatukban. Elmondása szerint 7-8 generációra, az 1800-as évekig visszamenőleg biztosan tudja, hogy a családjuk juhtenyésztéssel, juhsajt készítéssel foglalkoztak.  

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Cukormaffia és Válság szelet

Cukormaffia és Válság szelet

Hatvan helyszín, huszonhárom gyanúsított, tizenegy őrizetbe vétel, valamint kétmilliárd forint értékű vagyonzárolás, makói szállal.
Csongrád Megyei Aquatlon döntő Vásárhelyen

Csongrád Megyei Aquatlon döntő Vásárhelyen

Több mint kétszáz helyi, más településekről, sőt határon túlról érkezett sportoló nevezett a Hódmezővásárhelyen április 19-én megrendezett Megyei Aquatlon döntőn.
Győzelemmel nyitott a Kosársuli

Győzelemmel nyitott a Kosársuli

A fordulást követően kezébe vette a sorsát a Vásárhelyi Kosársuli, és magabiztosan zsebelte be a győzelmet a nyitófordulóban.
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon

Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon

Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 

És ezt már olvasta?

Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.