KözéletRobbantás szakszerűen

2019. február 27., szerda
 
Robbantás szakszerűen

Robbantás foglalkozásvezetők felkészítése zajlott februárban az MH 5. Bocskai István Lövészdandár hódmezővásárhelyi helyőrségében.

 

 

 

 

 

 

 

A foglalkozásvezetők kiképzését békeidőben évente három-négy alkalommal tartják a vásárhelyi laktanyában. Más feladatokhoz hasonlóan a robbantásnál is szükség van szakemberekre, akik képesek a robbantási feladatok szakszerű irányítására.

A „Képezd a kiképzőt” rendszerű tanfolyamot Tövis Viktor főhadnagy, a dandár Művelettámogató Műszaki Zászlóaljának megbízott századparancsnoka irányította. A héten lezárult kiképzésen több mint 30 fő vett részt a Magyar Honvédség 2. vitéz Bertalan Árpád Különleges Rendeltetésű Dandártól és a vásárhelyi Műszaki Zászlóaljtól, főként altisztek, akik saját beosztottjaik részére fognak robbantási foglalkozásokat tervezni, szervezni és levezetni.

A foglalkozásvezetők felkészítésén túl, első alkalommal vett részt a tanfolyamon az az állomány, aki ez év januárja óta végzi a Műszaki Altiszti Szaktanfolyamot. Ezek a hallgatók már az új, „ACÉLKOCKA” elnevezésű altisztképzési rendszer próbájaként, a tanfolyam képzési tervében megjelenő műszaki altiszti szakmai képzést egy kijelölt katonai szervezetnél, jelen esetben a Művelettámogató Műszaki Zászlóaljánál hajtják végre.

 

A robbantás foglalkozásvezetők felkészítésével párhuzamosan zajlott a Művelettámogató Műszaki Zászlóalj utász katonáinak szakmai felkészítése is. Az utászok az alaprobbantási feladatok mellett például robbanó gyújtózsinóros hálózatok, villamos gyújtóhálózatok és a NONEL (nem elektromos indítású) gyújtóhálózatok kiépítését gyakorolták. A kiképzés részét képezte az úgynevezett jégrobbantó járőrök felkészítése is.

A Honvédelmi Katasztrófavédelmi Rendszer részét képező robbantócsoport feladatai közé tartozik a jeges árvízveszély elhárítása, a kialakult összefüggő jégtakaró robbantással történő darabolása. Az időjárás „kedvezőtlen” alakulása miatt a műszaki katonák jég nélkül, a speciális jégrobbantó hálózatok kiépítésének készség szintű elsajátítását hajtották végre.

 
 
VH-MH sajtó
 

Olvassa el ezt is!

Vásárhelyi katonazenészek vendégszereplése

Vásárhelyi katonazenészek vendégszereplése

A Hódmezővásárhelyi Helyőrségi Zenekar rézfúvós kvintettje vett részt az Ulmban megrendezett jótékonysági fesztiválon.
5 éve írtuk - ...mind hősök vagyunk, csupán a forma változik.

5 éve írtuk - ...mind hősök vagyunk, csupán a forma változik.

A vásárhelyi-mártélyi Risztov Évát a köztudat egyfajta hősként kezelte, a már visszavonult sportoló most őszintén mesél gyermekkora és az élsport szövevényes kapcsolatáról.
Vármegye helyett ismét megye

Vármegye helyett ismét megye

Félrevezető volt úgy bemutatni a vármegye rendszert mintha ez egyszerűen az egész magyar történelem változatlan és egyértelműen pozitív szimbóluma lett volna.
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon

Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon

Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 

És ezt már olvasta?

László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
 
13 milliós bírságot kapott Lázár János
13 milliós bírságot kapott Lázár János Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.
 
Tanévnyitó a Mezőgazdasági Karon
Tanévnyitó a Mezőgazdasági Karon A Polgármesteri Hivatal Dísztermében Tanévnyitó Ünnepi Tanácsülésen köszöntötték az SZTE Mezőgazdasági Kar elsőéveseit.