SportRivaldafényben a Máté Taekwondo

2013. december 21., szombat
 
Rivaldafényben a Máté Taekwondo

December 20-án este a hódmezővásárhelyi Máté Taekwondo és Hapkido Közhasznú Sportegyesület évzáró bemutatót tartott igazi színházi körülmények között a Bessenyei Ferenc Művelődési Központban.

 

 

 

 

A Máté Taekwondo SE sportolói 2012-ben az országos versenyeken 44 első, 26 második, 27 harmadik helyezést, nemzetközi versenyeken 16 első, 9 második, 17 harmadik. helyezést, világbajnokságon pedig 5 első, és 2 harmadik helyezést értek el. Összesen 146 éremmel: 65 első, 35 második és 46 harmadik helyezéssel zárták a tavalyi évet.

 

Idén a sportolók országos versenyeken 10 első, 12 második, 10 harmadik helyezést; nemzetközi versenyeken 21 első, 24 második, 12 harmadik helyezést; Európa bajnokságon 9 első, 4 második, 4 harmadik helyezést; Világbajnokságon 1 első, 4 második, 6 harmadik helyezést értek el. Az idei évben tehát az egyesület mérlege összesen 41 első, 44 második és 32 harmadik helyezés, a sportolók 117 érem érmet vehettek át.

Idén januárban a Máté Taekwondo és Hapkido Sportegyesület évértékelő gálájára elfogadta az egyesület vezetőinek felkérését, a Koreai Köztársaság Nagykövetségének kulturális attaséja, a budapesti Koreai Kulturális Központ igazgatója, Kwon Young Sup. Akkor mondta, hogy a Máté Taekwondo SE magas színvonalú munkájának köszönhetően jelentős nemzetközi sikereket tudhatnak magukénak. Sportbemutatójukkal mindig szívesen látják őket Budapesten, például minden évben október 9-én Dél-Korea Államalapítási ünnepségén, amelyet a Kulturális Központban rendeznek.

A Bessenyei Ferenc Művelődési Központban december 20-án rendezett évzáró bemutató bevételét jótékony célra fordítják.  A bemutatón részt vett  Kim Byung Wook, a Koreai Kulturális Intézet igazgatóhelyettese is.  

 

Olvassa el ezt is!

Suli a suliban- katonásan

Suli a suliban- katonásan

35 diák jár Katonasulba Hódmezővásárhelyen, Aki akar érettségizhet is a katonai ismeretekből, hasznát veszi a pályaválasztásnál.
Körbevesz bennünket a szeretet és a békesség

Körbevesz bennünket a szeretet és a békesség

A Liszt Ferenc Ének Zenei Általános Iskola kedves és szép hagyománya ez az ünnepség, amikor az iskola apraja - nagyja szülőkkel, hozzátartozókkal és nevelőkkel együtt megtölti a Szent István templom padsorait. Képekkel!
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat

Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat

A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön

Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön

Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 

És ezt már olvasta?

4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 
Győzött a Kosársuli Budapesten
Győzött a Kosársuli Budapesten A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 40. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 
Vásárhely közelében is gyújtogatott
Vásárhely közelében is gyújtogatott Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Vásárhelyi fodrász nemzetközi sikere
Vásárhelyi fodrász nemzetközi sikere A most 22 éves Nagypál Dóra Európa 3., egyben a világ 5. legjobb fodrásza lett a WorldSkills Shanghai 2026-on.