KözéletRiasztás, oltás, mentés: külső védelmi gyakorlat az algyői gázmezőn

2012. október 18., csütörtök
 

Az algyői gázmező, bár veszélyeket is rejt magában, mégis a megye egyik legbiztonságosabb üzeme – jelentette ki Szatmári Imre tűzoltó ezredes, a Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója azon a szerdai gyakorlaton, amelyen a MOL tűzoltói a szegedi HTP egységeivel közösen hajtották végre a külső védelmi terv gyakorlatát, amely nemcsak az üzemet, hanem Algyő nagyközség területét is érintette.

 

 

Az igazgató kijelentésének az jelent alapot, hogy az olajcég mindig is komolyan vette a biztonság megteremtését, amelyet a háromévente végrehajtandó széles körű gyakorlat is szolgál. Ezt a MOL Vasúti-Közúti Töltő Állomásáról kiindulva hajtottak végre, bevonva a polgármesteri hivatal, a rendőrség, a mentőszolgálat, a népegészségügy, a természetvédelmi és vízügyi felügyelőség, az áramszolgáltató, valamint a polgárőrség egységeit is.

A gyakorlat szituációja szerint A MOL iparvágányán késői fékezésből adódóan a várakozó tíz tartálykocsiból álló vagonsorba egy öt vagonból álló szerelvény rohant bele, amelynek ütköző vagonja felborul, palástja felhasad, és a szállított PB gáz a szabadba áramlik. A keletkező gázfelhőt a szél Algyő település irányába vitte, míg a kocsi mellett a folyékony PB tíz négyzetméteres tócsában állt meg. A helyzetet súlyosbította, hogy a várakozó tíz vagon is elmozdult, és egy épp lefejtés alatt álló tartálykocsit elmozdított, amely szintén megsérült, és itt is cseppfolyós propán bután folyt a szabadba.

 A gyakorlat kezdetén a MOL belső védelmi terve lépett életbe, a balesetet észlelve értesítették az olajcég felelős vezetőit. Miután látható volt, hogy a kialakult helyzet következményei túlmutatnak az egyébként saját tűzoltóegységgel rendelkező társaság területén és lehetőségein, értesítésre került a Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, továbbá a rendőrség és a mentőszolgálat is.

Mivel a két sérült tartálykocsi mellett gázfelhő keletkezett, amely robbanással fenyegetett, a kivonuló létesítményi, valamint a szegedi tűzoltó egységek közösen megkezdték a sérült vagonok hűtését, illetve a gáz koncentrációjának csökkentését vízsugárral és oltóhabbal.

 Eközben a kialakult helyzetről és a település felé tartó gázfelhőről, értesítették Algyő önkormányzatát  és a polgármester intézkedett a külső védelmi terv érvénybe léptetéséről, valamint azonnali lakosságvédelmi szabályok bevezetéséről.

Az önkormányzat földszinti tanácstermében összeült a védekezést irányító törzs, amely a településen kiépített hangosbeszélő rendszeren, a MoLaRi-n keresztül értesítette a lakosságot az ilyenkor szükséges intézkedésekről, így a elzárkózásról is, hogy a gáz ne juthasson a lakóingatlanokba.

Döntöttek arról, hogy a robbanásveszély miatt a településen megszüntetik az áramszolgáltatást, és a védelemben használt eszközöket robbanásbiztos aggregátorról látják el árammal, továbbá intézkedtek két utca lakosságának kitelepítéséről, és gondoskodtak a kitelepítettek ellátásáról is.

A gyakorlat során jelzés érkezett a Borbála fürdőből, hogy itt három személy egészségügyi ellátásra szorul. A katasztrófavédelem mobil laborja az épület mellett magas gázkoncentrációt mért, így légzőkészülékkel menekítették ki a három ellátásra szoruló személyt, akiket a szegedi mentőszolgálat munkatársai elláttak és szállítottak el további egészségügyi ellátásra.

A gyakorlat szituációja szerint a gázfelhő feloszlott, így az Algyőn meghozott intézkedéseket visszavonhatták még 12 óra előtt.

 Tűzoltási gyakorlat: porral, habbal, vízsugárral

 A MOL által biztosított éghető anyag segítségével – szintén a gyakorlat keretében - az Algyő melletti 30 ezer köbméteres, használaton kívüli gáztározó szomszédságában közös oltási gyakorlatot tartottak a FER és a megyei katasztrófavédelem tűzoltó egységei.

A közel ötven négyzetméteres fémtálcában a nagy mennyiségű szénhidrogént begyújtva azt ipari porral oltó készülékkel, vízsugárral és oltóhabban is oltották. A gyakorlat legérdekesebb mozzanat az volt, amikor az égő tálcából – vízsugarak oltalmában – a tűzoltók az éghető anyagban elhelyezett gázpalackokat kiemelték, majd a lángokat oltóhabbal szüntették meg.

Túri Mihály, az Országos Mentőszolgálat megyei vezető mentőtisztje a gyakorlatról elmondta: az irányító törzstől kapott riasztásra egységük 14 perc alatt ért a helyszínre, ahol a sérültek ellátása 15 percet vett igénybe, továbbá hozzátette: valós veszély esetén rövid idő alatt 4-5 esetkocsival, és további 8-10 mentőautóval, valamint a szentesi mentőhelikopterrel is a helyszínen tudnak lenni egy óra alatt.

A gyakorlatot követő rövid értékelésen Herczeg József, Algyő polgármestere kijelentette: örömmel látta, hogy a tűoltók szakszerű beavatkozása garanciát jelent a nagyközség számára, hogy valóban biztonságos településnek tudhatják Algyőt, míg Szatmári Imre tűzoltó ezredes, a Katasztrófavédelem megyei igazgatója rámutatott: a gyakorlat lehetőséget adott arra, hogy a MOL létesítményi tűzoltói, a társszervek és a katasztrófavédelem munkatársai valódi veszélyhelyzetben – egymást megismerve – még gyorsabban és hatékonyabban lássák el feladatukat.

A gyakorlatot a végrehajtást ellenőrző döntnökök jelentése alapján a megyei igazgató sikeresnek minősítette.

 
 
Forrás: Arany-Tóth Attila szóvivő, Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság
 

Olvassa el ezt is!

Három Bach koncert Vásárhelyen

Három Bach koncert Vásárhelyen

A Szentháromság-templomban, a Református Ótemplomban és az ótemplomi gyülekezeti teremben is rendeznek Bach-koncertet márciusban.
Magyar Péter Vásárhelyen

Magyar Péter Vásárhelyen

Sem kordon, sem testőrhad, sem pedig mesterlövészek nem voltak a TISZA Párt vásárhelyi rendezvényén. Viszont óriási tömeg gyűlt össze kedden este.
Földesi Zoltán magyar bajnok lett

Földesi Zoltán magyar bajnok lett

A hódmezővásárhelyi ITF Taekwon-do csapat versenyzője a serdülő -60 kg-os kategóriában magyar bajnoki címet szerzett
Kapu Tibor Vásárhelyen

Kapu Tibor Vásárhelyen

Március 17-én a második magyar űrhajós volt a vendége a hódmezővásárhelyi Szent István Általános Iskolának. Találkozott a vásárhelyi polgármesterrel is.
 

És ezt már olvasta?

Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott
Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott 88 éves korában elhunyt Lelkes István festőművész-tanár. Nemcsak Vásárhelyen, az országban is az utolsó polihisztorok egyike volt – bár ő nem ezt vallotta.
 
Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről
Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről Cigány történetekről nyílik kiállítás a Tornyai János Múzeumban. A  Néprajzi Múzeum által készített vándorkiállítás május 3-ig látogatható.
 
Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás
Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás Március 15-től a kórház vezetése nem szervezte meg a betegellátást, egyszerűen nem kötött szerződést az orvosok jelentős részével.
 
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba Április 2-án a Budafok vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoportjában. Vereséggel zárták az alapszakaszt. 
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 13. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál Március 26-án avatták fel a Szilassi-poliéderként ismert nagyméretű alakzatát, amely hét lapból áll, és valamennyi lap minden másikkal szomszédos.
 
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében Idén a megyéből 9 szakképző intézményből, 10 szakmából összesen 14 fő jutott be a döntőbe. A HSZC iskoláiból 3 tanuló ért el helyezést.