Kultúra, oktatásRézkori település az egykori DÉMÁSZ központ területén

2024. december 6., péntek
 
Rézkori település az egykori DÉMÁSZ központ területén

2017-ben a Vásárhelyi Hírekben írtuk, hogy a DÉMÁSZ Ady Endre utcai, egykori központjának területén épülhet majd fel hódmezővásárhelyi Honvéd Középiskola és Kollégium.

 

 

 

 

 


Évekig csend volt, miközben 2022 szeptemberében elindult az első tanév, amelyhez egy 40 személyes kollégiumot is átadtak a laktanya területén.

 

2023 júliusában viszont megjelent az uniós közbeszerzési értesítőben, hogy Vásárhelyen egy 14 220 négyzetméteres új iskolaépületet és kollégiumot és egy úgynevezett Innovációs Központot kell elkészítenie a nyertes kivitelezőnek két év alatt. 2023 augusztusában a budapesti Épkar Zrt alá is írta a szerződést a nettó 8 és félmilliárd forintos megbízásról. (Egyébként 9 pályázó volt, és a legalacsonyabb árajánlat lett a befutó.)

 

A bontási munkálatok és az építkezés során jogszabály kötelezi a kivitelezőt a terület átadására a régészeknek.

 

A 2024. január óta tartó feltárás során több mint 4800 négyzetméteren egy kora rézkori település objektumai valamint temetőjének sírjai 4 csontváz és 2 zsugorított testhelyzetű csontváz került elő. Továbbá egy római kori (szarmata) gödröt, 2 Árpád-kori gödröt és 3 árkot is feltártak a Tornyai régészei.

Az objektumokat az azonosítást követően lerajzolták, fotózták, az előkerült leletanyagot pedig (legtöbbször különböző edények töredékeit, emberi csontokat a sírokból, különböző korabeli állatok csontjait, kagylót, csigák meszes vázait, halcsontot, égetett agyagból paticsot, tapasztást, különböző kőeszközöket, csiszolt kőpengéket, apróbb tárgyakat, különböző olvadékot, illetve indokolt esetben anyagmintát) elcsomagolták.

A múzeumba bevitt leletanyagot a restaurátor műhelyben folyamatosan készítik elő a restaurálásra, leltározásra.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Családi események Hódmezővásárhelyen 2024/2

Családi események Hódmezővásárhelyen 2024/2

2024. 50. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
A Kosársuli nem bírt a hazai pályán veretlen tiszaújvárosiakkal

A Kosársuli nem bírt a hazai pályán veretlen tiszaújvárosiakkal

A hazai és idegenbeli mérleget nézve teljesen ellentétes előjelekkel várta a két együttes a pénteki találkozót.
Simon Ferenc a Magyar Művészeti Akadémia elismerő oklevelét kapta

Simon Ferenc a Magyar Művészeti Akadémia elismerő oklevelét kapta

"Az iskola fala nemcsak tégla és malter, hanem szellem és lélek..."  A Bethlen Gábor Református Gimnázium tanárának több évtizedes tevékenységét díjazták.
Új tulajdonosa van a Gorzsai szövetkezetnek

Új tulajdonosa van a Gorzsai szövetkezetnek

Egy teljes termelőszövetkezetet is felvásárolt Mészáros Lőrinc, azokon a területeken, ahol Lázár János nagybátyjának a földjei is fekszenek.
 

És ezt már olvasta?

Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 37. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
13 milliós bírságot kapott Lázár János
13 milliós bírságot kapott Lázár János Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.
 
Vármegye helyett ismét megye
Vármegye helyett ismét megye Félrevezető volt úgy bemutatni a vármegye rendszert mintha ez egyszerűen az egész magyar történelem változatlan és egyértelműen pozitív szimbóluma lett volna.