SportReményteli folytatás Békésben

2015. január 8., csütörtök
 
Reményteli folytatás Békésben

A Hepp-kupa döntőben elszenvedett vasárnapi vereség után Békésen javíthat szombaton a Vásárhelyi Kosársuli az NBI/B keleti csoportjában. Erre minden esélye megvan a kék-sárgáknak, akik épp a kupasorozatban, a nyolc közé jutásért győzték le a viharsarkiakat. Ennek ellenére senki sem számíthat könnyű sikerre.

 

Fotó: Berei Béla

 

Már csak ezért sem, mert az idén újonc Békés megyeiek meglepetésre vitézkednek a bajnokságban, és 5-4-es mutatóval az ötödik helyet foglalják el a tabellán. Leginkább Koma Dániel és Farkas Gergő nyújtott eddig kiemelkedőt náluk. Mellettük több, korábban Hódmezővásárhelyen nevelkedett, vagy ott szerepelt kosaras van a gárdában. Így például Bere Márton, Csorba Szabolcs és Kiss Gergő sem maradt adós eddig a jó teljesítménnyel. Korábbi találkozóikon legyőzték az Egert, a TF-et, a Szolnokot, a Kecskemétet, valamint a sereghajtó Budafokot.

 

A tények azonban azt mutatják, hogy dr. Elek András tanítványai a presztízsmeccs egyértelmű esélyesei. A listavezető Kosársuli(az NBI/B-ben egyedüliként) még nem talált legyőzőre a 2014-15-ös bajnoki szezonban. A kérdés csupán az, hogy Vas Péterék mennyire tudták kiheverni a múlt hétvégi kétnapos kupadöntő fáradalmait. A hosszú kispad, a kiegyenlített játékosállomány és a hibátlan, kilenc győzelemből álló sorozat viszont mindenképpen mellettük szól. Emellett borítékolható, hogy a múlt vasárnapi Debrecen elleni vereség után még a korábbinál is nagyobb elánnal küzdenek a 10. diadalukért.

 

A Vásárhelyi Kosársuli legközelebb január 25-én lép pályára a Hódtói Sportcsarnokban. Nyilasék akkor a Kecskemétet fogadják majd.

 
 
Forrás: Vásárhelyi Kosársuli
 

Olvassa el ezt is!

Educatio 2015 - a továbbtanulók Mekkája

Educatio 2015 - a továbbtanulók Mekkája

Ismét megrendezik Budapesten a Syma rendezvényközpontban az oktatási piac legnagyobb seregszemléjét. A Szegedi Tudományegyetem 12 kara is ott lesz!
Eszi nem eszi, nem kap mást

Eszi nem eszi, nem kap mást

A szkeptikusok az angol TV-s sztárszakács Jamie Oliver kampányának bukását emlegetik a rendeletileg megreformált hazai gyermekétkeztetés kapcsán.

Újabb lassítás az algyői vasúti hídon

Újabb lassítás az algyői vasúti hídon

Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
13 milliós bírságot kapott Lázár János

13 milliós bírságot kapott Lázár János

Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.
 

És ezt már olvasta?

4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 
Győzött a Kosársuli Budapesten
Győzött a Kosársuli Budapesten A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 40. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
 
Vásárhely közelében is gyújtogatott
Vásárhely közelében is gyújtogatott Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...