SportRemek kezdés

2017. augusztus 24., csütörtök
 
Remek kezdés

Kiválóan kezdte a megfiatalított HFC II. a megyei bajnokságot. Vinnai István és Bacsa Zsolt tanítványai 5-0-ra ütötték ki az újonc Deszk csapatát.

 

 

 

 

 

 

Remekül sikerült a bemutatkozás az alaposan megfiatalított Hódmezővásárhelyi FC II-es csapata számára. A megyei bajnokságban szereplő csapat már a felkészülési mérkőzéseken is megvillantotta oroszlán karmait, a Deszk elleni kezdés pedig bőven a várakozások szerint alakult.

A csapatok bajnoki kezdését múlt hétvégéről augusztus 23-ára halasztották a vendégek kérésére. A szerdán 18 órakor kezdődőtt találkozón egy darabig várni kellett az első gólra, ám végül kiszakadt a vásárhelyi gólzsák.

Az első találatot Gyüre Levente szerezte a félidő hajrájában. A gól pedig meghozta a fiúk étvágyát. A fordulás után Darida Ádám, majd percekkel később Vaits Viktor is betalált, a 65. percben pedig Gyüre duplájával már négynél tartott a HFC II. Az i-re a Kecskemétről érkező Bódai Dániel tette fel a pontot, aki a végjátékban köszönt be.

 

A csapat átlag életkora 20 év, többségében az előző szezonban az NB III-as és a megyei U19-ben szereplő fiatalokból tevődött össze a gárda, igaz rangidősként Marton Bence is pályán volt, de a 16 éves Perpauer Viktor is lejátszhatta első mérkőzését a felnőttek között.

 

A lendület tehát megvan, igaz a fiúknak most lesz lehetőségük egy kis pihenésre, hiszen a 2. fordulóban a HFC II. szabadnapos.

 

Csongrád megyei I. osztály, 1. forduló:


HFC II. - Deszk 5-0 (1-0)
Hódmezővásárhely, városi stadion, 80 néző. Vezette: Dobai János (Szeri, Samu).

 

HFC II.: Kandó, Jankelic I., Tóth J., Gyüre, Kovács L., Marton B., Bürgés, Vaits, Mohácsi, Bódai, Darida
Cserék: Szatmári, Bábi, Pap, Siber N., Perpauer
Edzők: Vinnai István, Bacsa Zsolt

 

Gólszerzők: Gyüre (44., 65.), Darida (52.), Vaits (60.), Bódai (87.).

 

Legközelebb szeptember 2-án az Ásotthalommal csörtézhetnek a Vinnai-Bacsa tanítványok.

 
 
Forrás: hfc1912.hu
VH
 

Olvassa el ezt is!

Kalandtúrára fel!

Kalandtúrára fel!

A vásárhelyi Hungarian Flyers Kerékpáros Klub hetedik alkalommal rendezi meg a régió egyik legérdekesebb és százakat megmozgató sportrendezvényét.
Kecskés Ákos vérző fejjel is folytatta

Kecskés Ákos vérző fejjel is folytatta

Hatalmas tapsot kapott, miután fejsérülése után visszament a pályára. A vásárhelyi játékos a szerencsétlen esetről, állapotáról beszélt.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 32. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel

A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel

Műfaji megoszlás szerint 92 festmény, 32 grafika, 46 plasztika, valamint 15 installáció, multimédia mű szerepel majd a tárlaton.
 

És ezt már olvasta?

A roma holokauszra emlékeztek
A roma holokauszra emlékeztek Augusztus 2-án a roma holokauszt áldozataira emlékezve, a vásárhelyi zsinagóga falán elhelyezett emléktábláná koszorúzás volt.
 
Tanévi menetrend 2026/2027
Tanévi menetrend 2026/2027 Mi várható a 2026/2027-es tanévre vonatkozó oktatási rend esetében, részletes menetrend, amely a tanítási szünetek idejét is tartalmazza.
 
Vásárhelyen született Antal Imre
Vásárhelyen született Antal Imre Július 31-én lenne kilencvenegy éves Antal Imre Erkel Ferenc-díjas zongoraművész, műsorvezető, showman, az elmúlt évtizedek egyik népszerű tévés személyisége.
 
Tűz volt Batidán
Tűz volt Batidán Július 26-án délelőtt nagy területen égett az aljnövényzet, a gaz Hódmezővásárhely batidai településrészén, a Vásárhelyi utcánál.
 
Megemlékezés az 1919. július 25-én történtekről
Megemlékezés az 1919. július 25-én történtekről Július 25-én az önkormányzat a kutasi úti emlékműnél elhelyezte az emlékezés koszorúját. 
 
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola Háromszintes, mintegy ezerötszáz négyzetméteres épületrésszel bővül a hódmezővásárhelyi Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola.
 
Több, mint 40 előadó
Több, mint 40 előadó Összesen kb. 115 produkció, elektronikus zene, rock, pop és trap, hazai zenekarok és nemzetközi sztárfellépők vegyesen az ide Szegedi Ifjúsági Napokon.