SportRekordszámú résztvevő a Hód Kupán

2013. november 22., péntek
 
Rekordszámú résztvevő a Hód Kupán

4 ország 50 egyesületének 626 versenyzője áll fel a rajtkőre a szombaton kezdődő VII. Hód Kupa Nemzetközi Úszóversenyen. A számok még nem véglegesek, még tartanak a nevezések.

 

 


 

A Hód Úszó Sportegyesület november 23-24-én rendezi idei Hód Kupa Nemzetközi Úszóversenyét, amelynek különleges jelentősége, hogy Kiemelt Régiós Képzőközpontként első versenye lesz a Hód Kupa.

A Hód Úszó SE minden igazolt, vagyis félszáz versenyzője rész vesz az eseményen valamint a megyei csapatok is jelezték indulási szándékukat. A megnyitó szombaton reggel háromnegyed kilenckor lesz. Ezt követően a vendéglátó vásárhelyi egyesület fiataljai bemutató úszást tartanak.

 

Mint arról elsőként a Vásárhelyi Hírekben olvashattak, hét regionális központ működtetéséről döntött a Magyar Úszó Szövetség, ezek egyike lett a hódmezővásárhelyi, amely a Hód Úszó SE több éves munkáját dicséri. A hódmezővásárhelyi Dél alföldi Regionális Központhoz, Bács Kiskun, Békés és Csongrád megye 10 városa tartozik, összesen 29 kiválasztott ifjú sportolóval. A vásárhelyi központ szakmai vezetője Bán Sándor. A többi hathoz hasonlóan a vásárhelyi kiemelt Régiós Utánpótlás Központ fő feladata a MÚSZ által kidolgozott szakmai koncepció megvalósítása, a 2017-es Junior Úszó Világbajnokság magyar válogatott reménységeinek felkészítése.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Konvektor keringő 2.

Konvektor keringő 2.

Vihar egy pohár vízben – fogalmazott Molnár Lászlóné. Előterjesztésük célja hogy  a város vagyonát senki sem dézsmálhassa, értékeit pedig ne lophass el.
Vásárhelyi taekwondo sikerek Kassán

Vásárhelyi taekwondo sikerek Kassán

A hódmezővásárhelyi Máté Taekwondo sportolói az idei Ilyo Kupán elért 13 érmes helyezésükkel szinte megismételték tavalyi bravúrjukat. Képekkel és eredményekkel!
Több, mint 40 előadó

Több, mint 40 előadó

Összesen kb. 115 produkció, elektronikus zene, rock, pop és trap, hazai zenekarok és nemzetközi sztárfellépők vegyesen az ide Szegedi Ifjúsági Napokon.
Tanévi menetrend 2026/2027

Tanévi menetrend 2026/2027

Mi várható a 2026/2027-es tanévre vonatkozó oktatási rend esetében, részletes menetrend, amely a tanítási szünetek idejét is tartalmazza.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 32. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
A roma holokauszra emlékeztek
A roma holokauszra emlékeztek Augusztus 2-án a roma holokauszt áldozataira emlékezve, a vásárhelyi zsinagóga falán elhelyezett emléktábláná koszorúzás volt.
 
Vásárhelyen született Antal Imre
Vásárhelyen született Antal Imre Július 31-én lenne kilencvenegy éves Antal Imre Erkel Ferenc-díjas zongoraművész, műsorvezető, showman, az elmúlt évtizedek egyik népszerű tévés személyisége.
 
Tűz volt Batidán
Tűz volt Batidán Július 26-án délelőtt nagy területen égett az aljnövényzet, a gaz Hódmezővásárhely batidai településrészén, a Vásárhelyi utcánál.
 
Megemlékezés az 1919. július 25-én történtekről
Megemlékezés az 1919. július 25-én történtekről Július 25-én az önkormányzat a kutasi úti emlékműnél elhelyezte az emlékezés koszorúját. 
 
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola Háromszintes, mintegy ezerötszáz négyzetméteres épületrésszel bővül a hódmezővásárhelyi Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola.
 
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel Műfaji megoszlás szerint 92 festmény, 32 grafika, 46 plasztika, valamint 15 installáció, multimédia mű szerepel majd a tárlaton.