SportRégiók Kupája Hódmezővásárhelyen és Mórahalmon

2014. október 18., szombat
 
Régiók Kupája Hódmezővásárhelyen és Mórahalmon

Magyarország mellett Litvánia, Írország és Izrael küzd a nyolcas döntőt érő első pozícióért. A piros-fehér-zöld nemzeti színeket döntő többségben Csongrád megyei futballisták képviselik

 

 

 

Sikert sikerre halmozott az utóbbi egy esztendőben Csongrád megye labdarúgó-válogatottja. A Major László és Tóth Ákos vezette együttes előbb 2013 nyarán megnyerte a húsz csapat részvételével megrendezett, megyék közötti bajnokságot, majd Dél-Kelet-Magyarország képviseletében oda-visszavágós párharcban búcsúztatta Észak-Kelet gárdáját, végül május 1-jén a Telkiben tartott országos fináléban immár Kelet-Magyarországként 5-0-ra ütötte ki Nyugat-Magyarország legjobbjait.

Ezzel lehetőséget kapott a Csongrád Megye az UEFA Régiók Kupája, más néven az Amatőr Európa Bajnokság rendezésére.

Magyarország mellett Litvánia, Írország és Izrael küzd a nyolcas döntőt érő első pozícióért. A piros-fehér-zöld nemzeti színeket döntő többségben Csongrád megyei futballisták képviselik majd Major László irányításával.

A négy válogatottat a szegedi Novotel Hotelben szállásolják el, és Hódmezővásárhelyen, Mórahalmon lesznek majd a mérkőzésen október 20-án, 22-én és 24-én.

A magyar csapatnak öt hódmezővásárhelyi fiatal is tagja: Bertók Gábor, Kökény Tamás, Marton Bence, Szabó Dávid, Szilágyi Norbert.

 

Mérkőzések:

 

Október 20. 11 óra, Litvánia - Izrael (Mórahalom)

Október 20. 13:30,  Írország - Magyarország (Hódmezővásárhely)

Október 22. 11 óra, Írország - Litvánia (Hódmezővásárhely)

Október 22. 13:30,  Izrael - Magyarország (Mórahalom)

Október 24. 13:30,  Litvánia - Magyarország (Hódmezővásárhely)

Október 24. 13:30, Írország - Izrael (Mórahalom)

 

Olvassa el ezt is!

Háború a felhők felett

Háború a felhők felett

A témájánál fogva kuriózumnak számító kiállítás, a tárgyak mellett, tucatnyi tablóval, filmvetítéssel, sőt egy szimulátorral biztos hogy több generáció érdeklődésére tarthat számot. Képekkel!

Erő(s)demonstráció

Erő(s)demonstráció

A Szegedi Tudományegyetem vásárhelyi Mezőgazdasági Karán, ezúttal nem az észbeli tudás erőssége, hanem az izmok erőssége számított.

 

Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat

Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat

A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
Vásárhelyi fodrász nemzetközi sikere

Vásárhelyi fodrász nemzetközi sikere

A most 22 éves Nagypál Dóra Európa 3., egyben a világ 5. legjobb fodrásza lett a WorldSkills Shanghai 2026-on.
 

És ezt már olvasta?

4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 
Győzött a Kosársuli Budapesten
Győzött a Kosársuli Budapesten A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 40. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 
Vásárhely közelében is gyújtogatott
Vásárhely közelében is gyújtogatott Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...