Kultúra, oktatásReformátus gimnáziumok fizikaversenye

2013. március 22., péntek
 
Református gimnáziumok fizikaversenye

17 évvel ezelőtt, az akkor elhunyt Tornyai Sándor, a hódmezővásárhelyi Bethlen Gábor Református Gimnázium ismert tanárának emlékére az iskola vezetése alapította a nevét viselő évente megrendezett  Országos Fizikai Feladatmegoldó Versenyt a református középiskolák számára.


 

 

Idén a verseny március 22-én, pénteken kezdődött és a vasárnapi eredményhirdetéssel zárul.

 

Az idei 17. megmérettetésre 25 tanintézményből, a határon túlról is érkeztek diákok. A tavalyi 85-nél többen, közel százan ülnek neki a feladatoknak.

A kiírás szerint 15-től 18 éves diákok részére rendezett verseny évfolyamonként kerül értékelésre. A dolgozatok megírására szombaton 3 óra állt a diákok rendelkezésére. A hagyományoknak megfelelően ez alkalommal is egyetemi szaktekintélyek előadásai és fizikai kísérletek bemutatói gazdagítják a versenyhétvége programját.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Szikratávírótól az okostelefonig

Szikratávírótól az okostelefonig

Hetedik alkalommal hirdették meg Hódmezővásárhelyen a 12-18 éves korosztály számára a fizika versenyt. Első lett a Németh László Gimnázium csapata. Képekkel!
Afganisztán kapujának őrzői

Afganisztán kapujának őrzői

Megérkezett Afganisztánba a részben vásárhelyi katonákból álló Kabul Nemzetközi Repülőtér Őr- és Biztosító Kontingens 2. váltása. Szeptember végéig maradnak.
Egy kátyú életveszélyes fejsérülést okozott

Egy kátyú életveszélyes fejsérülést okozott

Hódmezővásárhelye Kishomokon a Vitéz utcában egy elektromos rollerrel közlekedő nő az éjszakai sötétségben nem vette észre a kátyút.
144 műalkotás az Alföldi Galériában

144 műalkotás az Alföldi Galériában

Akár egy második, szintén országos színvonalú tárlat is összeállhatna, azonban az Alföldi adottságai ennyi alkotásban maximalizálják a  művek mennyiségét.
 

És ezt már olvasta?

Vásárhelyi mazsorettek Monzában
Vásárhelyi mazsorettek Monzában A hódmezővásárhelyi Crystal Dance Club Egyesület 24 versenyzővel, két koreográfiával képviselte Magyarországot.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2025
Családi események Hódmezővásárhelyen 2025 2025. 24. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Következik a Szabadság téri Óvoda
Következik a Szabadság téri Óvoda A fennállásának 50. évfordulója alkalmából a Villeroy & Boch Magyarország Kft. óvodai mosdó felújítási programba kezdett Vásárhelyen.
 
Hétfői helyzet
Hétfői helyzet Július 7-én, hétfőn délután három óra előtt pár perccel érkezett meg a vihar Csongrád-Csanád vármegye területére.
 
Tram train menetrend változás
Tram train menetrend változás Július 7-től augusztus 17-ig a Szegedi Közlekedési Társaság (SZKT) villamospálya felújítást végez Szeged belvárosában.
 
Szelektív hulladékgyűjtés Vásárhelyen 2025-ben
Szelektív hulladékgyűjtés Vásárhelyen 2025-ben

II. félév. A heti kukaürítés nem változott, de most már havi két alkalmmal van a szelektív hulladékszállítás.

 
Szabadtéri tűzesetek - idén már csaknem két és félszer több
Szabadtéri tűzesetek - idén már csaknem két és félszer több Az elmúlt napokban, hetekben jelentősen megnőtt a szabadtéri tűzesetek száma. 99%-át emberi tevékenység, emberi gondatlanság okozza.