KözéletAfganisztán kapujának őrzői

2013. március 20., szerda
 
Afganisztán kapujának őrzői

Megérkezett Afganisztánba a Magyar Honvédség Kabul Nemzetközi Repülőtér Őr- és Biztosító Kontingens 2. váltása, amely zömében az MH 5. Bocskai István Lövészdandár katonáiból áll.

 

 

 

 


A beillesztő foglalkozásokon a váltás tagjai megismerik a tábort és a biztonsági szabályokat, de megkezdődött a logisztikai anyagok mellett a beosztások és az azokhoz kapcsolódó feladatok átvétele is.

A tábor tengerszint feletti 1800 méteres magasságához az otthonitól eltérő, ritkább levegő párosul, ezért az első napok elfoglaltságai mellett az akklimatizálódás a legnagyobb kihívás a magyar katonáknak.

A Kabuli Nemzetközi Repülőtér , melyet „Afganisztán kapujának” is neveznek, az ország  legfontosabb légikikötője, ahol az évi utasforgalom meghaladja a 2 millió főt. A repülőtér jelenleg az ISAF , a Nemzetközi Biztonsági Közreműködő Erő parancsnoksága alatt működik, ahol a szövetséges erők féléves periódusokban látják el szolgálati feladataikat.

Huszár János dandártábornok, a Magyar Honvédség Öszhaderőnemi Parancsnokság szárazföldi haderőnem főnöke a kontingens hódmezővásárhelyi búcsúztatásán elmondta, a Magyar Honvédség 2012 októberében vette át a kabuli nemzetközi repülőtér védelmét. A második váltás március közepétől szeptember végéig végzi el ezt a feladatot. A megbízatás a magyar katonák hozzáértésének, felkészültségének és Afganisztánban eddig elvégzett munkájának elismerése is – hangsúlyozta a tábornok.

 

Kapcsolódó cikkünk:

 

Indulnak Afganisztánba

 
 
Forrás: MH sajtó
 

Olvassa el ezt is!

Beiratkozás április második hetében

Beiratkozás április második hetében

A Hódmezővásárhelyi Járásban, tehát Vásárhelyen, Mártélyon, Mindszenten és Székkutason, összesen 11 intézmény indít első osztályokat. Körzethez tartozó utca- és külterületi jegyzékkel!
A Hódmezővásárhelyi Helyőrség kitüntetettjei

A Hódmezővásárhelyi Helyőrség kitüntetettjei

Ünnepi állománygyűlés volt az MH 5. Bocskai István Lövészdandár hódmezővásárhelyi helyőrségében. Kitüntetéseket adtak át.
A Liszt lett a rangos verseny győztese

A Liszt lett a rangos verseny győztese

A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
Vitézy Dávid: hosszú és nyilván nehéz folyamat lesz.

Vitézy Dávid: hosszú és nyilván nehéz folyamat lesz.

A kormány elrendelte a dohánykoncessziók teljes körű felülvizsgálatát, benne az 1100 milliárd forintos forgalmat folytató hódmezővásárhelyi gyökerű céget. 

 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.