SportRapcsák András Sakk Emlékverseny tizennegyedszer

2015. augusztus 3., hétfő
 
Rapcsák András Sakk Emlékverseny tizennegyedszer

2002-ben rendezték először Hódmezővásárhelyen, a néhai polgármesterről, dr. Rapcsák Andrásról elnevezett sakk emlékversenyt. Az idén tizennégy éves verseny augusztus 2-án vasárnap délelőtt volt a Fekete Sasban.

 

 

 

 

A névadó nemcsak neves politikus, hanem ponterős csapatjátékos volt, a 64 fekete-fehér mező titkait jól ismerte, s behatóan tanulmányozta a sakk szakirodalmát, székházat alapított, s ha kellett, szponzorálta egyesületét. (Emlékező írásunk a néhai polgármesterről ITT olvasható!)

 

Idén a XIV. Dr.Rapcsák András Sakk Emlékversenyen 75 nevezés volt. Minden évben - így idén is - a megnyitón részt vett a Rapcsák család is.

2012-ben 69, 2013-ban 75 sakkozó, tavaly pedig 106 játékos ült asztalhoz.

Hasonlóan az elmúlt évekhez, nemcsak Vásárhelyről, hanem az ország szinte minden részéből érkeztek. 75-en kezdtek neki a 9 fordulós 2x15 perces játékidejű partiknak.

 

A meghívottakat először Botka Péter a Vásárhelyi Pákozdy Ferenc Sakk Sportegyesület elnöke, valamint Hegedűs Zoltán alpolgármester köszöntötte, aki méltatta a verseny névadójának emberi, sportolói nagyságát. A bajnokság sikeres lebonyolításához szükséges játékvezetői teendőket Seres László nemzetközi versenybíró látta el.

Az emlékversenyen több vásárhelyi ifjúsági játékos is elindult, akik közül az óvodás korú Megyaszai Balázs július 25-én Budapesten meghívásos versenyen – Szuperkupán – vett részt, ahol a 2008-as, vagy még fiatalabb születésű játékosok versenyében első helyezést ért el.

 

A másik hasonlóan ügyes versenyző a 8 éves Venicz Levente volt, aki Szegeden a július 23-a és 26-a között megrendezett IX. Bezdán Nemzetközi Emlékversenyen elnyerte a legjobb 14 éven aluli versenyzőnek járó díjat.

 

Részt vett a versenyen Márkus Molli Amina, a Magyar Korcsoportos Bajnokság 8-év alatti lányok korosztályának 2. helyezettje is, akinek ez az emlékverseny remek felkészülési alkalom volt, hiszen ő részt vesz a szeptember végén Horvátországban Porec-ben a Korcsoportos Európa bajnokságon.

 

 

Eredmények:

 

A versenyt esélyeshez méltóan kimagasló, 100%-os teljesítménnyel Balog Imre nemzetközi nagymester nyerte. (Pénzügyőr SE) 9 pont,

 

2.Izsák Gyula (Kőbánya SC) 7,

 

3.Tatár Kiss Szabolcs (Makói SVSE) 7,

 

4.Botka Péter (Vásárhelyi Pákozdy Ferenc SSE) 6,5,

 

5.Nagy Dániel (Szegedi Maróczy SE) 6,5,

 

6.Restás Péter (Makói SVSE) 6,5.

 

Legjobb ifjúsági versenyző: Varga Tamás (Békési TE) 5,5.

 

Legjobb amatőr (értékszám nélküli) versenyző: Melján Dávid Gergő 4,5.

 

Legjobb vásárhelyi felnőtt versenyző: 1.Borsi Imre 6,5 pont, 2. Ádók János 6, 3.Ábrahám Zoltán 5 pont.

 

Legjobb vásárhelyi ifjúsági versenyző: Venicz Levente (Németh L. Ált. Isk. 1. oszt.)

 

Olvassa el ezt is!

Csillogó vásárhelyi vizes-arany

Csillogó vásárhelyi vizes-arany

Érdekesség, hogy 6 nyertes meccsük mindegyikén tíznél több gólt dobtak, egy kivételével éppen kétszer többet, mint ellenfeleik.
Hűségért kedvezményes illúzió

Hűségért kedvezményes illúzió

Azt is tudják, mi az alsógatyánk mérete, cserébe sokszor azt a terméket kapja, amit egy szimpla leárazás eredményeként egyébként is megkapna.
Hódtói vízpótlás kissé megkésve

Hódtói vízpótlás kissé megkésve

A vízgazdálkodási intézkedési terv a víz elvezetése helyett a helyben tartást, a vizes élőhelyek helyreállítását és a mezőgazdasági vízhasználat átalakítását helyezi előtérbe.
Változások a Rádió 7 háza táján

Változások a Rádió 7 háza táján

Új tulajdonosa van a Rádió 7-nek, amely 2023-ban a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa döntése szerint 2033-ig kapott frekvenciaengedélyt.
 

És ezt már olvasta?

Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is Bár örömteli a hír, hogy új, emeletes távolsági buszokat állítanak be Hódmezővásárhely és más városokban, azonban ez még soká lesz.
 
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása A projekt részeként a hódmezővásárhelyi és a makói kórházban korszerű terápiás és diagnosztikai eszközöket állítanak üzembe.
 
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben A vadonatúj mezében pályára lépő Kosársuli zsinórban a harmadik sikerére készült a bajnokságban, míg a bajaiak idegenben az elsőre.
 
Továbbra is a Dél-Alföld a legveszélyeztetettebb
Továbbra is a Dél-Alföld a legveszélyeztetettebb

A korábbi időszakokhoz viszonyítva a Közép-Dunántúlon volt a legnagyobb arányú a talajnedvesség csökkenése, ezt az Észak-Alföld, majd szorosan a Dél-Alföld követte.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 43. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Hódmezővásárhelyi ünnepi megemlékezések
Hódmezővásárhelyi ünnepi megemlékezések

Magyarország egyik legfontosabb nemzeti ünnepe, amely az 1956-os forradalom és szabadságharc kezdetének, valamint a 3. Magyar Köztársaság 1989-es kikiáltásának állít emléket.

 
A Vásárhelyi Hírek képarchivumában keresgélve
A Vásárhelyi Hírek képarchivumában keresgélve Emlékek a város életéből. A Vásárhelyi Hírek fotóarchívumában szinte végikövethető a város élete 2005-től napjainkig. Idézzünk fel néhány dátumot, az események képeivel.