Kultúra, oktatásRajzfilmünnep vasárnap az Emlékpontban

2013. május 6., hétfő
 
Rajzfilmünnep vasárnap az Emlékpontban

Magyar és nemzetközi, klasszikus és kortárs animációs filmeket, rajzfilmeket tekinthetnek meg az érdeklődők május 12-én az Országos Rajzfilmünnepen. A programsorozathoz idén 37 város csatlakozott, köztük Hódmezővásárhely.

 

 

 

„A Rajzfilmünnepet nem a Mozaik Moziban, hanem az Emlékpontban rendezzük, mert a helyszín választása kapcsolódik a műsorra tűzött filmekhez, hiszen a múzeum történészei azt a kort is kutatják, amelyben ezek a filmek készültek.” mondta Gajdán Bálint a május 6-án tartott sajtótájékoztatón. A Bessenyei Ferenc Művelődési Központ igazgatója ezzel arra utalt, hogy a vasárnap délelőtt 10-től 13 óráig tartó vetítésen, Pom-Pom, Kukori és Kotkoda, Frakk, Vízipók csodapók, Dr. Bubóval a Kérem a következőt! vagyis a hazai rajzfilmműhelyek klasszikusai kerülnek elő a filmes dobozokból. Azt is elmondta, ezzel az Emlékpont nemcsak kiállítóhelyként, hanem – nem is először -  programok lebonyolítójaként is részt vállal a város kulturális életéből.

Tegyük még hozzá, hogy az Emlékpontnak a kisgyerekek is örülni fognak, hiszen az előadóterem- vetítőterem lejtése miatt a legkisebbek is jól látnak majd.

 

A Rajzfilmünnepen a Vásárhelyen vetítetteken kívül több tucatnyi rajzfilm szerepel, mint ahogy a három éve indított akciónak tucatnyi szponzora is van. Ezek egyike az Aegon Magyarország Zrt. amelynek Csongrád Megyei igazgatója, Béres Sándor a sajtótájékoztatón elmondta, cégük rendszeresen támogat hazai kulturális rendezvényeket, díjakat is alapítottak. A Rajzfilmünnep különösen fontos számukra, hiszen maga program az egész család szórakozását jelenti. Soós Péterné a vásárhelyi fiókvezető arról beszélt, munkatársaikkal jelen lesznek vasárnap, és mindenkinek ajándékcsomaggal kedveskednek.

 

Elhivatottságból, önerőből, jókedvvel és hagyományteremtő szándékkal három éve útjára indított ingyenes rajzfilmünnep Hódmezővásárhelyen is kellemes délelőttöt szerezhet a kisebbeknek, akiknek Kukori és Kotkoda, vagy éppen Doktor Bubó újdonságot jelent. Az őket elkísérő szülőknek, nagyszülőknek pedig jó alkalom lesz egy kis visszaemlékezésre, amikor még nekik jelentettek újdonságot ezek a rajzfilmfigurák.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Olimpia Vívóközpont lesz Hódmezővásárhelyen?

Olimpia Vívóközpont lesz Hódmezővásárhelyen?

Polgár Pál: A tatai, a mátraházi és a dunavarsányi olimpiai felkészülési központok sora, a hódmezővásárhelyivel bővülne. A kadett, a junior és a felnőtt sportolók egyik felkészítő bázisa lehet.
Katonai alapismeretekből nyolcan érettségiznek Vásárhelyen

Katonai alapismeretekből nyolcan érettségiznek Vásárhelyen

Kigyűjtöttük a vásárhelyi érettségizők vizsgatantárgyait. A következő hetekben érettségi-lázban ég az ország és ezzel együtt Hódmezővásárhely, ahol félezer vizsgázó van.
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön

Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön

Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
Márky-Zay Péter Brüsszelben

Márky-Zay Péter Brüsszelben

A brüsszeli rendezvényen Európa különböző országaiból érkezett polgármesterek, városvezetők és az Európai Bizottság magas rangú képviselői vettek részt.

 

 

És ezt már olvasta?

Győzött a Kosársuli a Győr ellen
Győzött a Kosársuli a Győr ellen Saša Vejinović csapata az első negyedben még hátrányban volt, utána viszont remekelt és végül nagyon magabiztos győzelmet aratott.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 41. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 
Győzött a Kosársuli Budapesten
Győzött a Kosársuli Budapesten A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
 
Vásárhely közelében is gyújtogatott
Vásárhely közelében is gyújtogatott Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.