BulvárProgramkavalkád a Bodzási Civil Napon

2017. május 27., szombat
 

Idén is remek programnak bizonyult a ’Bodzási Civil Nap’ amely a civil szervezetek jó kezdeményezéseinek tipikusan jó példája. Na és arra is kitűnő példa, milyen jó néha kiszabadulni egy kicsit a TV, az okostelefonok világából.

 

 

 

Fotók: VH

 


A 2015-ben helyi iskolai napnak indult programon kb. 800-an voltak, jött a 2016. év, amikor a Kertvárosi Olvasókör, a Tarjáni Iskoláért Alapítvány és a Hódmezővásárhelyi Varga Tamás Általános Iskola szervezésében már egy hagyományteremtőnek ígérkező igen népszerű szabadtéri program volt a Bodzási úti iskolánál. Idén - május 27-én szombaton - pedig már igazi „sokadalom” lett a ’Bodzási Civil Nap’

 

Ennek persze az előzményei jóval messzebbre nyúlnak vissza: 2013 őszén az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap támogatásával, a Vásárhelyi Vidék Jövőjéért Egyesület közreműködésével kiírt pályázaton összesen hat hódmezővásárhelyi civil szervezet közel 249 millió Ft összegű támogatást nyert, a város külterületén található, a helyi vidéki örökséget képviselő, helyi vagy országos védettségű ingatlanok fejlesztésére, felújítására. Mivel a pénzre csak civil szervezetek pályázhattak, hát nagy hirtelen mind a 6 ingatlant „örökbe fogadta” egy-egy vásárhelyi civil szervezet.

Ezek egyike a Tarjáni Általános Iskoláért Alapítvány, amely mint a Bodzási úti iskolaépület új "gazdája" 50 millió forintot nyert. 

A várostól két kilométerre lévő kicsinosított iskolaépület és környezete azóta rendszeres megállója a túrázóknak, illetve remek helyszíne a szabadtéri programoknak.

 

A Bodzási Civil Nap a Tarjáni Általános Iskoláért Alapítvány és Kertvárosi Olvasókör, Kecskemétiné Varga Beáta, a Kertvárosi Olvasókör elnöke, a Varga Tamás iskola tanára, főszervező által seregnyi játékos programmal - az időjárás pedig pompás napsütéssel - várta a vásárhelyieket. Jöttek is! Főként kerékpárral, a kényelmesebbek autóval, sok gyerekkel, mert azért ez a nap igazából róluk szólt, így egy nappal a Nemzetközi Gyermeknap előtt.

Mint képeinken is látható vidám, zenés játékokkal, agyagozás, korongozás, kenyértészta dagasztás, és még egy sor program várta a gyerekeket. Ezalatt a felnőttek a helyi termékek között válogathattak, vagy kenyérlángosozhattak.

 

Sajnos akik viszont az előzetes prospektusban beharangozott bográcsos helyi tájételekre számítva, kint ebédeltek volna, azoknak csalódniuk kellett, mert a bográcsokban „zártkörű” társaságok számára rotyogott a sok finomság. "De majd talán jövőre!", gondolták sokan, mert az érdeklődők sokaságát látva, biztos, hogy lesz ’Bodzási Civil Nap’ jövőre is.    

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

A Holló utcából a Nap felé

A Holló utcából a Nap felé

A vásárhelyi származású csillagász egykori iskolájában, a Varga Tamásban diákoknak tartott vetítéses előadást. Képekkel!
Hódmezővásárhelyi csapat nyerte a Diákolimpia Atlétika Döntőt

Hódmezővásárhelyi csapat nyerte a Diákolimpia Atlétika Döntőt

Az országos döntőt  négy korcsoportban rendezték, a II. korcsoportban mintegy 300 gyermek mérte össze tudását.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
Új napelempark Algyőn

Új napelempark Algyőn

A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 41. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 
Győzött a Kosársuli Budapesten
Győzött a Kosársuli Budapesten A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
 
Vásárhely közelében is gyújtogatott
Vásárhely közelében is gyújtogatott Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.