Kultúra, oktatásA Holló utcából a Nap felé

2017. május 23., kedd
 
A Holló utcából a Nap felé

Meglátogatta régi iskoláját Korsós Marianna Brigitta, aki már fiatalon kiemelkedő tudományos munkája által lett elismert. A vásárhelyi származású csillagász a Varga Tamás Általános Iskola diákjainak tartott vetítéses előadást a Napról, a napkitörésekről.

 

 

 

 

 

 

A gyerekeknek a tudományos téma közérthető formájában magyarázott, de mint megtudtuk egy új, nagyenergiájú napkitöréseket (azaz flereket és nap koronaanyag kidobódást) biztonsággal előrejelző módszer kidolgozásán és fejlesztésén dolgozik az utóbbi időben. 

 

Az űr-időjárás pontos prognosztizációja nagyon nagy jelentőségű, hiszen a flerek és a koronaanyag kidobódások kritikus fennakadásokat és meghibásodásokat okozhatnak a GPS és telekommunikációs műhold-rendszereinkben, illetve az elektromos nagyfeszültségű távvezetékeinkben túlfeszültségek léphetnek fel, melyek a Föld egyes pontjain egy időre megszakíthatják a folyamatos áramellátást.

 

Mint emlékezetes éppen egy hónapja - április 23-án - fújt riadót a NASA mert heves napkitörés volt. Ezek a szoláris eruptív események mind nemzet-,  mind pedig gazdaságbiztonsági szempontokból akár óriási káoszt is okozhatnak a mai high-tech világunkban. Erről is beszélt a diákoknak egykori iskolájában.

 

A Varga Tamás iskola falai között tanult Korsós Marianna Brigitta az Eötvös Lóránd Tudományegyetemen szerzett diplomát, több országban vett és vesz részt tudományos kutatásokban: több mint egy éve a Sheffield-i Egyetem napfizika kutatócsoportjának tagja.  

 

2016-ban megkapta a Nők a Tudományban Kiválósági Díjat, amelyet A Nők a Tudományban Egyesület (NaTE) és a Magyar Tudományos Akadémia hirdetett meg. Korsós Marianna Brigittát a szakmai bizottság az űrtevékenység területén végzett kutatói munkájáért díjazta.

 

A régi alma matert felkeresve a diákoknak jó példaként szolgált arra, hogy fontos tanulni és a minket körülvevő világról, az életünket befolyásoló történésekről annak jobb megismeréséért érdemes értékes tudományos munkát végezni.   

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Hagyománytisztelet formabontó törekvésekkel

Hagyománytisztelet formabontó törekvésekkel

 Péreli Zsuzsa gobelinművész gyűjteményes kiállítása nyílik május 28-án Hódmezővásárhelyen, a Tornyai János Múzeumban.
Átadták a szegedi lézerközpontot

Átadták a szegedi lézerközpontot

Közvetve Hódmezővásárhely gazdasági életére is hatással lesz a most átadott óriásberuházás. Kezdődik a kutatási eszközök telepítése és beüzemelése.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2

2026. 44. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
Elfogták a vásárhelyi gyújtogatót

Elfogták a vásárhelyi gyújtogatót

Több, mint 60 tűzet okozott a hódmezővásárhelyi férfi, aki Szegedre járt át dolgozni, és munkába menet kapott ihletet a tűz gyújtására.
 

És ezt már olvasta?

Sportsikereinek újabb állomása
Sportsikereinek újabb állomása A vásárhelyi Ugrai Panna a BVSC-Zugló 22 éves úszója nyolc egyéni és öt váltó aranyérmet szerzett a rövidpályás országos bajnokságon Kaposváron.
 
Nem véletlenül hagyta el a baleset helyszínét
Nem véletlenül hagyta el a baleset helyszínét A hódmezővásárhelyi rendőrök elfogtak egy férfit, aki közlekedési balesetet okozott, majd még a rendőrök kiérkezése előtt elhagyta a helyszínt.
 
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán Márky-Zay Péter, vásárhelyi polgármester a facebookon reagált a kórházigazgató leváltásával és az új tankerületi igazgató kinevezés kapcsán.
 
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek Lezárult a tankerületi vezetői pályázatok elbírálása, a 60 tankerületi központból 55 élére új vezetőt választottak, Miklós Anikó helyére is új vezető került..
 
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter november 2-i hatállyal visszavonta Kallai Árpád, a Hódmezővásárhelyi-Makói Egészségügyi Ellátó Központ főigazgatójának vezetői megbízását.
 
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is Bár örömteli a hír, hogy új, emeletes távolsági buszokat állítanak be Hódmezővásárhely és más városokban, azonban ez még soká lesz.
 
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása A projekt részeként a hódmezővásárhelyi és a makói kórházban korszerű terápiás és diagnosztikai eszközöket állítanak üzembe.