GazdaságPótjuttatás a honvédségnek

2014. február 11., kedd
 
Pótjuttatás a honvédségnek

Míg kidolgozzák a honvédség számára az életpályamodellt, addig havi 10 ezer forintos kiegészítő illetményt kapnak az altisztek és a legénység. A szakszervezet 20 százalékos béremelést akar. Hende Csaba elmondta, az érintett mintegy 12 600 katona – januárig visszamenőlegesen – márciussal kezdődően kapja meg emelt juttatását.

 

 


„Havi bruttó 10 ezer forintos kiegészítő juttatást kap a Magyar Honvédség altiszti és legénységi állománya az új közszolgálati életpályamodell teljes körű bevezetéséig” – jelentette be tegnap a honvédelmi miniszter éves értékelő és feladatszabó vezetői értekezletén. Hende Csaba elmondta, az érintett mintegy 12 600 katona – januárig visszamenőlegesen – márciussal kezdődően kapja meg emelt juttatását egészen addig, amíg életbe nem lép az új, magasabb illetményrendszert tartalmazó életpályamodell. A kabinet 1,8 milliárdos többletforrást biztosított ehhez a honvédelmi tárcának (HM).

„Továbbra is szeretnénk 20 százalékos béremelést elérni” – nyilatkozta a Világgazdaságnak a hivatásos és a szerződéses állomány érdekeit képviselő Honvédszakszervezet elnöke. Czövek János elmondta: megértik, hogy ezt jelenleg nem tudja biztosítani a kabinet.

Ezért örülnek, hogy a legrosszabbul kereső szerződéses legénységi (egy ilyen bevonuló katona nettó 65-67 ezer forintot kap) és altiszti állomány munkáját elismerik a 10 ezres juttatással. „A béren kívüli juttatásokról szóló tárgyalások, ezen héten, vagy a jövő héten elkezdődhetnek” – mondta Czövek. Tavaly a teljes közszférához hasonlóan a honvédségnél is 200 ezer forintra maximalizálták az éves értékhatárt, ami egyes állományi kategóriáknál gondot jelentett a Honvédszakszervezet szerint.

Czövek elmondta: az idén már szeretnének megállapodni az életpályamodellről is. Elképzelhető, hogy a pedagógusokhoz hasonlóan több lépcsőben emelhetik a honvédségi dolgozók bérét, az első lépcsőben 10-15 százalékos emelkedést remélnek. „Tavaly tovább javult a honvédség gazdálkodása” – hangoztatta Hende Csaba. Szerinte a Honvédkórház (25 milliárddal tervezhet az idén) megindult a konszolidációi útján, de fontos eredményeket hozott a hadiipar is (például drónok, víztisztító konténerek gyártása).

Idén a HM 241,5 milliárdból gazdálkodhat, ami a jövendölt GDP 0,79 százaléka. A kormány garantálta a NATO-nak, hogy 2016-tól 2023-ig minden évben a GDP 0,1 százalékával ütemesen emelni fogja a katonai büdzsét. Egy növekvő GDP-vel kalkulálva mintegy 800 milliárdnyi fejlesztési forrás jöhet létre. Korábban Hende lapunknak azt mondta: a honvédség teljes újrafegyverkezésére van szükség, ez a forrás azonban nem elegendő erre.

A tárcának 81,6 milliárd, a szervezeteinek 77,4 milliárd, a Magyar Honvédségnek 115,6 milliárd jut. A HM-nél csak a személyi juttatások (25 496 főre) 114,6 milliárdot tesznek ki. A dologi kiadásokra 107,9 milliárdot szán a tárca, ebből a csapatok és intézmények logisztikai költsége 12,9 milliárd forint. A Gripen bérleti díj mintegy 22,7 milliárdot tesz ki. Szolgáltatási szerződés keretében objektumőrzésre, üzemeltetésre, őrzésvédelemre, szennyezett területek kármentesítésére 42,4 milliárdot terveznek.

A HM büdzséjének 14,6 százalékát költi idén fejlesztésekre, az új helikopterekből a következő parlamenti ciklusban döntenek majd. A hadfelszerelés fejlesztésére mintegy 5,5 milliárd jut, ebből gépjárművek beszerzésére 3,4 milliárd. A NATO biztonsági beruházási programjához 2,3 milliárdot adunk, ebben repülőtér fejlesztések lesznek, az új légi vezetési-irányítási rendszer és a kiképzések díja, valamint a háromdimenziós radarok kerülnek beszerzésre. Logisztikai beszerzésekre, felújításokra 2,3 milliárdot terveztek.

A csapatok és intézmények saját hatáskörű beszerzésére, a katasztrófavédelmi feladatokra és az egészségügyi szakanyagellátásra együtt 16,9 milliárdot terveznek. A nemzetközi feladatokra 9,3 milliárdot szán a tárca, a NATO költségeihez 4 milliárddal járulunk hozzá.



A honvédelmi miniszter kilátásba helyezte, hogy már az idén kidolgozhatják az új közszolgálati dolgozóknak a lakáshitel programot. A korábbi elképzelések szerint a lakhatás-támogatási rendszerben új elemként bevezetik a lakáspénzt és az egyszeri pénzbeli támogatást.

A támogatások megítélésénél nagyobb hangsúlyt fog kapni a viselt rendfokozat, mint a katonai karrierpályán elért eredmény objektív mérőeszköze. Az összegben szerepet fog játszani a saját háztartásban eltartott gyerekek száma is.
A HM tavaly lakástámogatásra 3 milliárdot tervezett.

 
 
Forrás: OP
 

Olvassa el ezt is!

A szomszéd volt a tolvaj

A szomszéd volt a tolvaj

12 tárolót tört fel Hódmezővásárhelyen a 23 éves M. Tamás Árpád. Amíg kirámolta a tárolókat, 22 éves barátja figyelt. 

52 ezer új munkanélküli csak januárban

52 ezer új munkanélküli csak januárban

Aki regisztrálta magát a munkaügyi központban, álláskeresési járadékot igényelhet. Annak jár álláskeresési járadék, aki legalább 360 nap munkaviszonyt igazol 3 évre visszamenőleg.
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön

Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön

Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen

4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen

Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 

És ezt már olvasta?

Győzött a Kosársuli Budapesten
Győzött a Kosársuli Budapesten A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 40. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
 
Vásárhely közelében is gyújtogatott
Vásárhely közelében is gyújtogatott Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Vásárhelyi fodrász nemzetközi sikere
Vásárhelyi fodrász nemzetközi sikere A most 22 éves Nagypál Dóra Európa 3., egyben a világ 5. legjobb fodrásza lett a WorldSkills Shanghai 2026-on.