Kultúra, oktatásPMK felújítás gőzerővel

2011. február 22., kedd
 

Terjeszkedés egy szinttel lejjebb, művelődési színvonal egy szinttel feljebb. Egy multifunkcionális közösségi központ valósul meg.  

 

 

 

 

 

Árkok, gödrök, pallók, létrák és persze sürgés-forgás a hódmezővásárhelyi Petőfi Művelődési Központ minden szintjén, a padlástól a pincéig. Az építkezés jelenlegi állásán valóban a pinceszinten, az alsó szinteken folyik a legintenzívebb munka.

 

 

Mint arról a február 22-i helyszíni sajtótájékoztatón is szó volt, az építészeti kompromisszumokat előíró műemléki védettségű művelődési ház, kultúrában és ezzel együtt infrastruktúrájában bővülő funkcióinak egy részét az épület belső terei alatt kell megoldani. Ez jól kivehető a galériánkban látható tervrajzokon is. Almási István alpolgármester a helyszínen elmondta, az Agóra pályázati projekt a PMK tevékenységi körének kiszélesítését célozta meg. A program nevéhez méltóan az az elképzelés, hogy a görög kultúrában kialakult agóra, a bárki által használható tér, jelen esetben egy multifunkcionális közösségi központ valósuljon meg.  Mint arról részletesen beszélt, a célok között szerepel a közösségi, felnőttképzési és élményfunkciók egy komplexumba történő telepítése, a kulturális közművelődési alapszolgáltatások széles köre. Sőt a kistérségi területi közművelődési tanácsadó szolgáltatás is a megújuló PMK feladata lesz.

 

Mucsi László a Városfejlesztési Iroda vezetője a sajtótájékoztató keretében a helyszínen mutatta be az 1.2 milliárd forintos beruházás jelenlegi állását. Mint mondta, az alagsori építkezéseket előkészítő kibontáskor derült ki, hogy egyes pontjain meg kellett erősíteni az alapot, mert a meglévő alapok nem voltak megfelelő mélységűek és beton injektálással, úgynevezett jet-grouting eljárással meg is kellet erősíteni. Ez az előre nem látható körülmény, kisebb határidő módosításra kényszerítette az építőket.

A műemléki védettség miatt a PMK homlokzata eredeti állapotban marad, az ablakok cseréje után is. A belső terek azonban teljes átváltozáson mennek keresztül. A tervezett új nézőtérre a bejáratot az első emeletre helyezik, mert lejtése miatt azon a szinten kezdődik, ami által mind a 358 ülésről tökéletesen látható lesz a színpad. A nézőtér alatt csoportos foglalkozásokra, kiállításokra alkalmas termek és mosdók épülnek, de lesz lift is, ami az akadálymentes közlekedést segíti.

 

Mucsi László azt is elmondta, a PMK nézőterének átalakítása és a teljes belső rész átépítése miatt, jelentős szerephez jut az egykori parókia helyére épülő szárny. A PMK-ból oda kerülő funkciókat fog ellátni: az alsó szintjén irodák lesznek, továbbá körülbelül egyenként 20-25 négyzetméteres tantermek, oktatótermek és egy nagy 120 négyzetméteres tánctér, vagy mozgáskultúra terem is kialakításra kerül.  

 

Olvassa el ezt is!

Megújult a gyermekjóléti szolgálat épülete

Megújult a gyermekjóléti szolgálat épülete

A kívül-belül felújított Andrássy utcai épület a húsz éve alapított Kagylóhéj Központnak, a gyermekjóléti és a családsegítő szolgálatnak ad otthont.
Tízéves az Egészséges Vásárhelyért Program

Tízéves az Egészséges Vásárhelyért Program

Példaértékű a Hódmezővásárhelyen tíz éve elindított program - jelentette ki Balog Zoltán szombaton Hódmezővásárhelyen.
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról

Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról

A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.
Kezdődik a tiszavirágzás

Kezdődik a tiszavirágzás

A következő napokban ismét tanúi lehetünk hazánk egyik legkülönlegesebb természeti csodájának, a tiszavirágzásnak.
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.