KözéletMegújult a gyermekjóléti szolgálat épülete

2018. február 17., szombat
 
Megújult a gyermekjóléti szolgálat épülete

Befejeződött a hódmezővásárhelyi Kagylóhéj Család- és Gyermekjóléti Központ fejújítása, az épületet Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere és Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter adta át Hegedűs Zoltán alpolgármester társaságában szombaton.

 

 

 

 


 

Balog Zoltán elmondta, a gyermekjóléti szolgálatok megújításának célja, hogy az országban mindenütt kiépüljön az egészségügy, az iskola, a szociális szféra és a szülők együttműködésén alapuló rendszer, és a valamilyen téren hátrányt szenvedő gyermekek javuló esélyekkel induljanak el.

A kormány családpolitikájának célja, hogy minél több gyermek szülessen Magyarországon. Kiemelten fontos, hogy a gyermekek úgy nőjenek fel, hogy minden hátrányt, amit magukkal hoznak - legyen az egészségügyi, szociális, mentális vagy más jellegű - le tudják küzdeni, majd a megfelelő iskolába kerülve tisztességes adófizetővé és boldog emberekké váljanak.

 A húsz éve alapított Kagylóhéj Központban összegyűjtött tapasztalatok az országos rendszerbe becsatornázva sokat segíthetnek, hogy a jelzőrendszer, a terápia, a tanácsadás, a családok kísérése a segítő folyamatban egységes legyen, az információk ne vesszenek el.

 

Hegedűs Zoltán alpolgármester hangsúlyozta, Hódmezővásárhelyen senkinek nem engedik el a kezét, és különösen figyelnek a gyermekekre, főként azokra, akik valami miatt veszélybe kerültek.

 A központban a gyermekjóléti és a családsegítő szolgálatnak ad helyet, amelyek támogatást nyújtanak ahhoz, hogy a felmerülő problémákat helyben, a családokon belül megoldják - közölte.

 

A Kagylóhéj Gyermekjóléti Központ és Családsegítő Szolgálat épületét 180 millió forintból újították fel a Területi Operatív Program keretében. Az 1890-1910 között emelt épületben korábban csak részleges felújítások történtek, legutóbb a kétezres évek elején. A most befejezett beruházással a központ kívül-belül megújult, akadálymentessé tették, elvégezték az épület energetikai korszerűsítését és az elektromos rendszerek felújítását.

 

A felújítás idején 2017 októberében                                                                         és most


 
 
VH-MTI
 

Olvassa el ezt is!

Élőflórás vitaminnal a betegségek ellen és a jobb teljesítményért

Élőflórás vitaminnal a betegségek ellen és a jobb teljesítményért

Bán Sándor: Óriási segítség a tehetséges gyerekeink kibontakoztatásában, hogy egy vállalat vitaminokkal, modern felszerelésekkel segíti a clubot.
Hogy születtek a cég- és terméknevek?

Hogy születtek a cég- és terméknevek?

Mindennap látjuk, használjuk, mégsem igazán tudjuk a nevük honnan ered? A Google, a Twitter és a többiek nevét gyakorlatilag minden felhasználó ismeri. A történetüket kevésbé.
Kiképzőközpont épül Vásárhelyen

Kiképzőközpont épül Vásárhelyen

Január 20-án Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter részvételével letették a Lynx harcjármű szimulációs központjának alapkővét.
Nyári gumival hóesésben

Nyári gumival hóesésben

A felelőtlenség többszörös bajt eredményez, az emiatt balesetet szenvedő vétlen autósoknak és a kárelhárítást végző tűzoltóknak.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 5. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
A Kosársulinak nem jött össze a győzelem
A Kosársulinak nem jött össze a győzelem Saša Vejinović csapata jó meccset játszott a tabella élmezőnyéhez tartozó vendégekkel, és bár nagyot harcolt, végül szoros vereséget szenvedett.
 
Vásárhelyi Művészeti Díj 2026
Vásárhelyi  Művészeti Díj 2026 Benedek Lili jazzénekesnő, Varga-Tóth Attila operaénekes, valamint a Molnár Dixieland Band együttes vehette át az idei Vásárhelyi Művészeti Díjat-
 
Megszerezte első idegenbeli sikerét
Megszerezte első idegenbeli sikerét Január 25-én este az Eger vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoport alapszakaszának 14. fordulójában.
 
Program a gyermekvállalás támogatására
Program a gyermekvállalás támogatására Európai uniós támogatással újabb egészségfejlesztési program indult Hódmezővásárhelyen és Szatmárnémetiben.
 
Ismét elmaradt a győzelem
Ismét elmaradt a győzelem A Kosársuli az NB I/B Zöld csoportjának 13. fordulójában a Győrt fogadta a győzelem reményében.
 
Szelektív hulledékgyűjtés Hódmezővásárhelyen 2026
Szelektív hulledékgyűjtés Hódmezővásárhelyen 2026 Továbbra is havi két alkalommal van szelektív hulladék elszállítás és havi 4, vagy 5 alkalolmmal van a zöldhulladék elszállítása.