Kultúra, oktatásPlatán Varázs - egy musical margójára

2015. november 20., péntek
 

Iskolatörténeti eseményként fog bevonulni a Varga Tamás Általános Iskola életébe a Platán varázs című musical. Az iskola pedagógusaiból és diákjaiból álló közel 300 fős „társulat” igazi zenei és koreográfiai élményt nyújtott át a szülőknek, az érdeklődőknek  november 19-én és 20-án este a Bessenyei Ferenc Művelődési Központban. 

 

 

 

 


A Vásárhelyi Hírek a "kulisszák" mögé nézett, hogyan is állt össze az iskola fennállásának 50 éves évfordulójához, illetve az iskola védjegyének számító, szintén 50 éves udvari platánfájukhoz kapcsolódó gyermekmusical-jük.  

A siker - törvényszerűen - a lelkes és lelkiismeretes próbák eredménye. A júniusban elkezdett szereplőválogatást követően a tanév kezdetétől az iskola tornaterme próbateremmé alakult és - mint képeinken is látható - a szövegpróbák, táncjelenetek koreográfiájának betanulása zajlott - fáradhatatlanul.

 

A darab írója Vicsainé Kabók Ibolya volt. Gojdár Anna a díszletet, László-Molnár Angelika a jelmezeket, Varga Karolina a kellékeket tervezte. Kórusvezető Horváth Tímea. A dalszövegeket Asztalos Kata írta és ő tanította be a dalokat, amelyeket a BFMK stúdiójában énekeltek fel a gyerekek.

A rendező Koczka Ferenc a szegedi Nemzeti Színház karnagya. A felkészülés dandárja rá és Draskovits Diána zumba és fitness oktató, testnevelő tanárra hárult, aki a koreográfia összeállítása és betanítása mellett az összes háttértáncos kiválasztását, a jelmezek, kellékek megtervezését is hatalmas odaadással végezte.

A gyerekekről nem is beszélve: a sok gyakorlás és izgalom után megvolt - kétszeresen is - a sikerélmény, amelyre a szűnni nem akaró vastaps tette fel a koronát.

 

A most lement két nagysikerű előadás után is biztos, hogy Vásárhelyen sokan lennének kíváncsiak a Varga Tamás iskola gyermekmusicaljére. Akár Karácsony környékén ismét műsorra tűzhetnék, hiszen amúgy is a darab fináléja a Highschool Musical-ből már a Karácsonyt idézte.

 
 
B.Sz.Z
 

Olvassa el ezt is!

Őszi túra gyalog, futva, kerékpáron

Őszi túra gyalog, futva, kerékpáron

Ismét indul az M&M Teljesítménytúra. Egy kis sportolás keretében élvezhetjük az őszi pompájában fénylő Tiszai hullám- és árteret. A túrák részleteivel!
Babák és facsemeték

Babák és facsemeték

Együtt cseperedik 25 kisbaba, azzal a 25 facsemetével, amelyet a nevükben ültettek el a Serház téri játszótéren november 18-án.

Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások

Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások

A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 

És ezt már olvasta?

Győzelemmel nyitott a Kosársuli
Győzelemmel nyitott a Kosársuli A fordulást követően kezébe vette a sorsát a Vásárhelyi Kosársuli, és magabiztosan zsebelte be a győzelmet a nyitófordulóban.
 
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.