KözéletPezsgő belvárosi élet szeptembertől

2012. július 20., péntek
 

Finisben a belvárosi felújítások. Almási István szeretné, ha Hódmezővásárhelyre visszatérne a várost néhány évtizede jellemző pezsgő zenei és színházi élet. Ehhez a helyi igényeket jól kell ismerni.

 

 

Fotók: VH

 

 

 

Impozáns kép kezd kibontakozni Hódmezővásárhely belvárosában, a Rapcsák András utca és környékén. Ugyan még javában folyik a munka, de az építők ígérete szerint augusztus végére befejeződik a Bessenyei Ferenc Művelődési Központ újjáépítése, valamint a település központját érintő kulturális városrehabilitációs program, amelynek részeként bővül a Tornyai János Múzeum, új épületet kapott a Művelődési Központ, valamint a kívül-belül renoválják a görögkeleti ortodox templomot.

 

Nem utolsó sorban szökőkutakkal, zöldszigetekkel teletűzdelt, változatos térburkolatú sétáló utcává változik a 45-ös főútvonal egykori nagyforgalmú tranzitútvonala, ami eddig szó szerint a város szívén haladt keresztül. Az összképet színesíti, hogy az utca valamennyi házának homlokzatát is felújították. Szeptember elejétől, az összességében 2,7 milliárd forintos több egymáshoz kapcsolódó, uniós támogatással megvalósuló fejlesztés eredményeként egy alapjaitól újjáépített művelődési központ várja a vendégeket- mondta el csütörtökön a beruházás sajtóbejárásán Almási István polgármesteri jogkört gyakorló alpolgármester.

 

A megújuló épületek közül a beruházás legjelentősebb épülete az 50-es években Janáky István által tervezett művelődési központ rekonstrukciója és bővítése, amely védettséget élvez. Ezért, egy jókora huszárvágással lefelé, a pinceszinten bővítették az épületet, újabb tereket és ezzel komplexebb szolgáltatást biztosítva a jövőben, kommentálta a látottakat Mucsi László, az önkormányzat városfejlesztési és üzemeltetési irodájának vezetője. Mint mondta az átalakítással a központ színháztermének befogadóképessége ugyan mintegy ötödével, háromszáznyolcvanra csökken, de a nagyobb lejtéssel minden ülőhelyről tökéletes lesz a rálátás a színpadra.

 

Az épület egy új, két és fél szintes szárnnyal is bővült, ahol többek között a Péczely Attila Zeneiskola kap 9 helyiséget, valamint lesz egy 120 négyzetméteres tükrös, parkettás táncterem és egy számítógépes kabinet. A Vásárhelyi Hírek kérdésére Almási István elmondta, szeptembertől a Petőfi utcai táncteremben eddig próbáló valamennyi együttesnek pontos időbeosztással helyet fognak biztosítani.

 

A másik nagy beruházás a Tornyai János Múzeum fejlesztése, bővítése, amelyről Almási István elmondta, a képzőművészeti kiállítások helyszíne az Alföldi Galéria lesz, a múzeum a saját funkcióját tölti be. A Tornyai János Múzeum, az  épületegyüttese mögötti belső udvarban kialakításra kerülő pihenőparkkal, a Szegfű utca díszburkolatával szervesen bekapcsolódik látogatóbarát koncepcióba.

 

A bejárás során Almási Istvántól megkérdeztük, a belváros megújuló épületei közül melyikre figyel a leginkább. Mint mondta, számára a Művelődési Központ a legkedvesebb, ahol valamikor pezsgő kulturális élet zajlott. Választása nem ért meglepetésként, hiszen köztudott, hogy 1976-tól ’83-ig igazgatóként irányította az intézményt.

Erről az időszakról elmondta,- szeretné, ha Hódmezővásárhelyre visszatérne a várost néhány évtizede jellemző pezsgő zenei és színházi élet. Azóta persze valamennyire változtak a lakosság szórakozási, kulturálódási elvárásai. Ehhez, a programok összeállításáért felelős személyeknek a helyi igényeket jól kell ismerniük.

 
 
B.Sz.Z.
 

Olvassa el ezt is!

A kosárlabda szezon bravúrja

A kosárlabda szezon bravúrja

Március 27-én este a bajnoki listavezető és már biztosan alapszakasz-győztes Kozármisleny otthonába látogatott a Vásárhelyi Kosársuli.
Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott

Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott

88 éves korában elhunyt Lelkes István festőművész-tanár. Nemcsak Vásárhelyen, az országban is az utolsó polihisztorok egyike volt – bár ő nem ezt vallotta.
Orbán Viktor Vásárhelyen

Orbán Viktor Vásárhelyen

A rendezvény előtt egy helyi Békemenet indult a Népkerttől majd onnan érkeztek meg az országjárás helyszínéül szolgáló Bessenyei Ferenc Művelődési Központ elé.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 13. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 

És ezt már olvasta?

Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről
Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről Cigány történetekről nyílik kiállítás a Tornyai János Múzeumban. A  Néprajzi Múzeum által készített vándorkiállítás május 3-ig látogatható.
 
Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás
Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás Március 15-től a kórház vezetése nem szervezte meg a betegellátást, egyszerűen nem kötött szerződést az orvosok jelentős részével.
 
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba Április 2-án a Budafok vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoportjában. Vereséggel zárták az alapszakaszt. 
 
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál Március 26-án avatták fel a Szilassi-poliéderként ismert nagyméretű alakzatát, amely hét lapból áll, és valamennyi lap minden másikkal szomszédos.
 
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében Idén a megyéből 9 szakképző intézményből, 10 szakmából összesen 14 fő jutott be a döntőbe. A HSZC iskoláiból 3 tanuló ért el helyezést.
 
Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen
Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen A Magyar Majorette Szervezetek Szövetségével közösen rendezte meg a Crystal Dance Club a Hello Spring Open mazsorettfesztivált és -versenyt.
 
Uniós támogatással indult női egészségfejlesztési program
Uniós támogatással indult női egészségfejlesztési program A nők egészségtudatosságát javító program indul Csongrád-Csanád vármegyei szakképzési intézményekben, így Vásárhelyen is.