GazdaságPénteken jön az újabb rezsicsökkentés

2013. október 30., szerda
 
Pénteken jön az újabb rezsicsökkentés

November 1-jétől 11,1 százalékkal csökken az egyetemes szolgáltatásban az áram, a gáz és a távhő ára.

 

 

 

 

A tarifák a tavaly decemberinél 20 százalékkal lesznek alacsonyabbak azt is figyelembe véve, hogy januárban 10 százalékot már lefaragott belőlük a szabályozás.

A mostani csökkentésnek olyan három fő eszköze van, mint a januárinak volt: kikerülnek az árból egyes árösszetevők, mások kisebbek lesznek, és bizonyos esetekben enyhülnek a szolgáltatóknak a költségei is. Arra is három megoldás van, hogy mi lesz a tarifából kieső, vagy csökkenő nagyságú áralkotók sorsa: vagy a szolgáltatók terheit növelik, vagy a nem lakossági felhasználóknak kell megfizetniük, vagy az értéklánc korábbi szereplői járnak rosszabbul. Kérdés, van-e akkora tartalék ezeknek a lakossági szolgáltatásoknak a költségeiben, hogy a szolgáltatások a mostani a rezsicsökkentés után is életképesek maradhassanak.

Annak alapján, hogy a költségeikbe a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal beleláthat a számaikba, a szabályozás pedig a szolgáltatókénál szélesebb körben teríti a rezsicsökkentés terheit, úgy tűnik, a döntéshozók szerint is fogytán a szolgáltatók tartalékai.

A november 1-től hatályos költségátcsoportosítás egyik fontos eleme lesz, hogy a szolgáltatók nem téríttethetik meg a lakossággal a lopásokból és a hálózati veszteségekből fakadó kárukat. Becslések szerint összesen mintegy 14 milliárd forintról van szó. Bár ezt nem ellensúlyozza, de az egyetemes gázszolgáltatók ezentúl olcsóbban tároltathatnak, és adott határig kevesebbért is vásárolhatnak gázt az a célra felkínált 120 millió köbméternyi tárolói készletből.

Igaz, ez utóbbi terv nagy vihart kavart, mert ez a 120 millió köbméter úgy „termett”, hogy a szabályozás átminősített energetikai célúnak (mobil gáznak) egy olyan, úgynevezett párnagáz tételt, amely a tároló működtetésében vesz részt. Míg egyes szakmai vélemények szerint a párnagáz – lévén a tároló szerkezetének szerves eleme – kivétele végzetes kárt okozhat a tárolóban, más hozzáértők azt mondják, hogy ez a mennyiség még beleférhet a párnagáz és a mobilgáz között folytatható átminősítésbe.

A lakossági áram többek között úgy lehet olcsóbb péntekről, hogy a lakossági tarifa egyes elemeinek egy részét ezentúl a nem lakossági vevők fizetik ki. Ilyen az áram árában lévő szénfillér, a távhőfillér és a C tarifa egy hányada. (A C tarifa az MVM-es dolgozóknak járó árkedvezmény fedezete.) Hasonlóan mentesültek januártól is a háztartások zöldáram támogatása alól is. Ez az átcsoportosítás kétségkívül rontja a terhet átvevő nem lakossági fogyasztók versenyképességét.

Ugyanakkor vannak még tartalékok is. Ahogyan a szabályozás korábban a gázpiacon is szervezett olcsóbb forrást (biztonsági készlet terhére, nagykereskedelmi ár meghatározásával, importkapacitás nyújtásával) úgy az árampiacon is megteheti, hogy például az ország legolcsóbb áramát és az olcsó importot a lakossági piacra terelje. Csökkenthető a háztartások rezsiszámlájában lévő áfa is.

 
 
Forrás: VG
 

Olvassa el ezt is!

A kreativitás dicsérete

A kreativitás dicsérete

A Zrínyi utca, Kossuth tér és Nyizsnyai Gusztáv utca közötti szakasza mára tananyag lett. Most országos elismerésben részesült. A díjat a héten adták át. Képekkel!
Vigyázz, kész, rajt! - Ősszel is

Vigyázz, kész, rajt! - Ősszel is

November 3-án Mártély és Mindszent között újra indul az M&M Teljesítménytúra! Hogy egy kis sportolás keretében élvezhessük az őszi pompában ragyogó Tiszai hullám- és árteret.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2

2026. 40. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
Győzelemmel nyitott a Kosársuli

Győzelemmel nyitott a Kosársuli

A fordulást követően kezébe vette a sorsát a Vásárhelyi Kosársuli, és magabiztosan zsebelte be a győzelmet a nyitófordulóban.
 

És ezt már olvasta?

4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 
Győzött a Kosársuli Budapesten
Győzött a Kosársuli Budapesten A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
 
Vásárhely közelében is gyújtogatott
Vásárhely közelében is gyújtogatott Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...