KözéletPedagógusok veszélyben - van megoldás

2017. november 16., csütörtök
 
Pedagógusok veszélyben - van megoldás

Mint az ország más településésn, a Hódmezővásárhelyen dolgozó pedagógus számára is fokozottan veszélyes az influenza.

 

 

 

 

 

 

 

 

Most jó hír számukra a mai bejelentés, amely szerint más rizikócsoportok mellett az idei évtől ingyenesen kaphatnak influenza elleni védőoltást ők is - jelentette be Szabó Enikő helyettes országos tisztifőorvos, az Országos Közegészségügyi Intézet főigazgató-helyettesi posztját is betöltő szakember csütörtökön Szegeden egy a háziorvosok és megyei szakdolgozók számára rendezett tanácskozás szünetében tartott sajtótájékoztatón elmondta, összesen 1,3 millió adag ingyenes vakcina áll rendelkezésre a kor és foglalkozás szerint megállapított rizikócsoportok számára.

Javasolják az ingyenes védőoltás beadatását az egészségügyben dolgozók számára, a 60 év felettieknek, a súlyos szövődmények elkerülése miatt bizonyos krónikus betegségekben szenvedőknek, valamint az állatgondozással, -tenyésztéssel, -szállítással foglalkozóknak - közölte a helyettes országos tisztifőorvos.

Szabó Enikő kiemelte, a gyógyszertárakban megvásárolható védőoltást azoknak is érdemes beadatniuk a háziorvosukkal, akik nem tartoznak a rizikócsoportokba. Az influenza magas lázzal, rossz közérzettel, ízületi fájdalommal és súlyos szövődményekkel járhat.

 

Bosnyákovits Tünde, Csongrád megyei tisztifőorvos elmondta, a megyei kormányhivatal 1600 dolgozója számára is tájékoztató kampányt indítottak annak érdekében, hogy minél többen adassák be az oltást. Ez különösen a kormányablakokban dolgozók számára fontos, akik rendszeresen sok emberrel találkoznak - tette hozzá.

 

Csongrád megyében a három évnél idősebbek számára 55 ezer ingyenes vakcina áll rendelkezésre, emellett 150 adag speciális, a legkisebb számára adható védőoltás is megérkezett már.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Vásárhely szociális területén munkálkodókat tüntettek ki

Vásárhely szociális területén munkálkodókat tüntettek ki

A november 15-én tartott közgyűlésen idén is hárman kaptak kitüntetést szociális területen dolgozók, illetve az önkéntese tevékenykedők közül.
Vásárhelyi gyerekeket rabolt ki az utcán

Vásárhelyi gyerekeket rabolt ki az utcán

Tavaly év végén szabadult. A többszörös és egyben különös visszaeső vásárhelyi férfit garázdaság vétségével és rablás bűntettével vádolják.
Megemlékezés az 1919. július 25-én történtekről

Megemlékezés az 1919. július 25-én történtekről

Július 25-én az önkormányzat a kutasi úti emlékműnél elhelyezte az emlékezés koszorúját. 
Vásárhelyen született Antal Imre

Vásárhelyen született Antal Imre

Július 31-én lenne kilencvenegy éves Antal Imre Erkel Ferenc-díjas zongoraművész, műsorvezető, showman, az elmúlt évtizedek egyik népszerű tévés személyisége.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 32. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
A roma holokauszra emlékeztek
A roma holokauszra emlékeztek Augusztus 2-án a roma holokauszt áldozataira emlékezve, a vásárhelyi zsinagóga falán elhelyezett emléktábláná koszorúzás volt.
 
Tanévi menetrend 2026/2027
Tanévi menetrend 2026/2027 Mi várható a 2026/2027-es tanévre vonatkozó oktatási rend esetében, részletes menetrend, amely a tanítási szünetek idejét is tartalmazza.
 
Tűz volt Batidán
Tűz volt Batidán Július 26-án délelőtt nagy területen égett az aljnövényzet, a gaz Hódmezővásárhely batidai településrészén, a Vásárhelyi utcánál.
 
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola Háromszintes, mintegy ezerötszáz négyzetméteres épületrésszel bővül a hódmezővásárhelyi Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola.
 
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel Műfaji megoszlás szerint 92 festmény, 32 grafika, 46 plasztika, valamint 15 installáció, multimédia mű szerepel majd a tárlaton.
 
Több, mint 40 előadó
Több, mint 40 előadó Összesen kb. 115 produkció, elektronikus zene, rock, pop és trap, hazai zenekarok és nemzetközi sztárfellépők vegyesen az ide Szegedi Ifjúsági Napokon.