Kultúra, oktatásPéczelys növendékek Mártélyon

2015. július 8., szerda
 

117 diák volt a mártélyi Bodnár Bertalan Oktatóközpont vendége az ötnapos táborban, amelyet az Innovatív iskolák fejlesztése című pályázaton nyert a Péczely Attila Művészetoktatási Intézmény.

 

 

 

 

A táborozás a tehetséges diákok számára a színjátszás, a képzőművészet, a néptánc, vagy éppen a hangszeres játék elmélyítését szolgálta.

Tematikus csoportokban többek között az olajfestészettel, a tűzzománc-készítéssel, agyagozással ismerkedtek. Illetve a színjátszók szituációs és egyéb színpadi gyakorlatokat próbáltak ki. A Péczely életének kulcsa, a zene sem maradhatott ki, hiszen a néptáncosok mellett, kurzusokon vettek részt a vonós növendékek.

 

117 diák táborozott, akik közül 64-nek a Bodnár Bertalan Oktatóközpontban volt a szállása. Éltek a Mártélyi Holtág adta lehetőségekkel is, kirándultak, sportoltak.

A táborozás öt napjának befejezéseként, a Bessenyei Ferenc Művelődési Központ színpadán a szülőknek, hozzátartozóknak bemutatták, hogy mit tanultak.

 

„Ez eddig a legnagyobb összeg amit nyert az iskolánk, mondta Vágó János a Vásárhelyi Híreknek. Az iskola igazgatója elmondta, az elnyert 40 millió forintból finanszírozták a táborozók szállását, étkezését.

A táborozás előtt nem sokkal 64 tanórát kitevő zongorakurzusokat tartott Hegedűs Endre  és felesége. Hatmillió forint erejéig kisebb értékű hangszereket is vásárolhatnak, illetve a pedagógusok szakmai fejlődésének elősegítésére, továbbképzéseket is szerveznek kora ősszel

Persze a pályázat adta lehetőségekből leginkább a péczelys növendékek profitálnak, akik közül sokan nemcsak a választott művészeti ágban fejlődnek, hanem a kirándulásokkal, táborozással, koncertlátogatásokkal élményekkel gazdagodnak.  

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Jogsit kaptak a nyolcadikosok

Jogsit kaptak a nyolcadikosok

Hódmezővásárhelyről 20 nyolcadik osztályos diáknak nyílt lehetősége térítésmentesen, AM kategóriás képzésben és vizsgán részt venni.
Idén már 6 napos lesz a SZIN

Idén már 6 napos lesz a SZIN

Ráadásul nem is akármilyen nyitó nappal kezdődik a fesztivál: a Magyarországon is közkedvelt Scooter koncertezik. Ismét lesz 2 medence, és persze szabadstrand.
Győzelemmel nyitott a Kosársuli

Győzelemmel nyitott a Kosársuli

A fordulást követően kezébe vette a sorsát a Vásárhelyi Kosársuli, és magabiztosan zsebelte be a győzelmet a nyitófordulóban.
Pályaválasztási segítség

Pályaválasztási segítség

Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 

És ezt már olvasta?

Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.