
A rájátszás második mérkőzésén is győztek Cziberéék pénteken. A vásárhelyi csapat - szokásához hűen - végig izgalmas meccset játszott, és nagyobb rutinjának köszönhetően a végjátékban nyert.
Az első három vásárhelyi támadás kimaradt dobással végződött (4-0), de jól védekezett a csapat - és a következő két percet kapott kosár nélkül hozta. Ebben az időszakban Czibere és Marinkovic volt eredményes, így 4-9-re fordított a Kosársuli. Ezután jött a két irányító (sajnos már megszokott) ámokfutása: eladott labdákkal, szervezetlen támadásokkal - amit kegyetlenül kihasználtak a házigazdák (17-9, majd 21-13).
A második negyedben a játékosedző Utasi Gábort irányított, aki hatalmas rutinjával és játékintelligenciájával a számára szokatlan szerepkört is kiválóan megoldotta. Kukla közeli kosaraival, és Czibere távoli dobásaival (közte két triplával) megkezdte a vendégcsapat a felzárkózást. A 15. percben Marinkovic egyenlített (29-29), majd Utasi pontjaival már a Kosársuli vezetett (33-36). A negyedet a szerb center két hatalmas zsákolása zárta (37-40).
A második félidő Vas Péter magára találásával kezdődött, aki zsinórban bevágott három tempót (2 triplát és egy duplát) - így 43-48 lett az eredmény. Mócsait gyorsan kifújták, Marinkovic egyre többet hibázott védekezésben - mindez sok hazai kosarat eredményezett. Dr. Deák Attila a Kosársuli és a Szedeák egykori játékosa vezetésével és ponterősségével a Pécs fordított, és ismét vezetett: 57-55. Szerencsére Czibere mindhárom időntúli büntetőjét bedobta, ezzel ismét a Kosársulinál volt az előny (57-58)
Az utolsó tízperc elején három triplát dobott egymás után a vásárhelyi csapat (61-67), amelyek után feladta a hazai csapat a zónavédekezést. Ekkor, előbb elromlott az eredményjelző, majd újabb és újabb játékvezetői ítéletek sújtották a Kosársulit. 66-69-nél visszaállt Vejinovics, aki három remek betörésével úgy tűnt - megnyerte a meccset (68-75). Dr. Deák triplájára Vas és Kukla válaszolt, ezzel így 1 perc 20 másodperccel a vége előtt 72-81 élt a megjavított táblán. A játékvezetők téves ítéleteikkel ismét padlóra küldték Cziberééket, a Pécs gyorsan dobott 7 pontot és máris 79-81 lett. Az utolsó 42 másodpercben hiába dobtak 7 pontot hazaiak, hiába sikerült ötször is faultolniuk, a vásárhelyiek 10/8-a elég volt a győzelemhez. 81-83 után 81-87, majd 86-89 lett az állás.
PTE-PEAC - EnterHód Vásárhelyi KS 86-89 (21-13, 16-27, 20-18, 29-31)
NB I/B felnőtt mérkőzés
Pécs, 30 néző - vezette: Lövész, Maár, Domokos
Kosársuli: Vejinovics 8, CZIBERE 20/6, VAS 20/9, Mócsai -, Marinkovics 17/3,
csere: Schéda -, Szilágyi 4, UTASI 5, KUKLA 9, Dani 6/3
dr. Elek András edző: "Az utóbbi hetekben kezdem megszokni ezeket az őrült végjátékokat. Ezúttal időt sem kértem, a fiúk rutinból megoldották. A csapat ismét óriásit küzdött - és ismét nyert."