Kultúra, oktatásPáros kiállítás titkokkal és analógiával

2014. december 12., péntek
 
Páros kiállítás titkokkal és analógiával

A hódmezővásárhelyi Alföldi Galéria földszintjén a 61. Vásárhelyi Őszi Tárlatot követően egy időben nyílik meg december 12-én 16 órakor az előző évi tárlat két fiatal díjazott művészének egyéni, bemutatkozó kiállítása: Jagicza Patrícia Titkaim és Kovács Kitti Analógia című tárlata.

 

 

 

 

A Vásárhelyi Őszi Tárlat megújításában, "frissen tartásában" kulcsszerepet játszanak a fiatal, tehetséges művészek. Az elmúlt években két kimondottan, a feltörekvő generációnak szóló díjat alapítottak a szervezők: a Fiatal Festők Nívódíját 2013-ban Kovács Kitti festőművész vehette át; a hatvanadik tárlaton első ízben ítélték oda azt az egy éves alkotói ösztöndíjat, melyre 35 év alatti, a magyar képzőművészeti felsőoktatásban végzett művészek pályázhattak. A Hódmezővásárhely városa és a Magyar Művészeti Akadémia által közösen finanszírozott Rudnay Gyula Művészeti Ösztöndíjban Jagicza Patrícia Linda részesült.

 

Jagicza Patrícia 2005 és 2011 között végezte festészeti tanulmányait a Magyar Képzőművészeti Egyetemen. A diploma utáni években speciális technikákkal kísérletezett; nagyméretű, filctollal készített, fotórealista portréin saját magát örökítette meg, azonban minden esetben csupán a hátát megmutatva. Jagicza Patrícia az arc eltakarásával és a „periférikus" személyiségjegyek kiemelésével próbálja meg feltérképezni a saját női identitásának mibenlétét - jellemzi alkotásait Szabó Noémi művészettörténész, a tárlat kurátora. A Rudnay-ösztöndíjas művész elmúlt évben készült munkáit, elsősorban festményeit mutatja be az Alföldi Galéria Szőnyi utcai szárnyában.

 

Kovács Kitti 2013-ban végezett a Magyar Képzőművészeti Egyetem festőművész szakán (mesterei Gaál József és Nagy Gábor voltak). A fiatal alkotó művészetét a természet határozza meg, melyet egy örökösen mozgó, változó, érzelmekkel telített élőlénynek tekint. Festményeit saját, természetes anyagokat tartalmazó keverékkel készíti. "A létrejött alkotásokat egy folyamat részének fogom fel, amikből remélhetőleg összeáll egy teljes egész." - vallja a nívódíjas művész.

 

A páros kiállítást Nagy Imre, a Tornyai János Múzeum igazgatója nyitja meg december 12-én, pénteken 16 órakor; Jagicza Patrícia munkáit Szabó Noémi művészettörténész méltatja, Kovács Kitti tárlatán Incze Mózes festőművész tart vezetést a megnyitó résztvevőinek. A vernisszázson közreműködik Gál Vivien és Zoltai Attila. A két alkotó egyéni kiállítása 2015 január közepéig tekinthető meg az Alföldi Galériában.

 

Olvassa el ezt is!

Díjat nyert a vásárhelyi kórház

Díjat nyert a vásárhelyi kórház

Sikerrel pályáztak, hiszen az Emlőszűrő Központ fejlesztése során az országban elsőként helyeztek üzembe 3D képalkotásra alkalmas mammográfot.
Karácsony Makón - együtt szép az ünnep

Karácsony Makón - együtt szép az ünnep

Sokféle program és anyagi segítség: a makói nyugdíjasok 5000 Ft értékben utalványt kapnak, minden főiskolás és egyetemista havi 5.000 Ft-os juttatásban részesül.

Hétfői helyzet

Hétfői helyzet

Július 7-én, hétfőn délután három óra előtt pár perccel érkezett meg a vihar Csongrád-Csanád vármegye területére.
A tulajdonrész mellett a Holokauszt múzeumot a Mazsihisz működteti

A tulajdonrész mellett a Holokauszt múzeumot a Mazsihisz működteti

A Mazsihisz a várostól megkapta a vásárhelyi zsinagóga és az egykori zsidó népiskola épületéből álló ingatlanegyüttes 10 százalékos tulajdonrészét.
 

És ezt már olvasta?

Vásárhelyi mazsorettek Monzában
Vásárhelyi mazsorettek Monzában A hódmezővásárhelyi Crystal Dance Club Egyesület 24 versenyzővel, két koreográfiával képviselte Magyarországot.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2025
Családi események Hódmezővásárhelyen 2025 2025. 24. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Következik a Szabadság téri Óvoda
Következik a Szabadság téri Óvoda A fennállásának 50. évfordulója alkalmából a Villeroy & Boch Magyarország Kft. óvodai mosdó felújítási programba kezdett Vásárhelyen.
 
Tram train menetrend változás
Tram train menetrend változás Július 7-től augusztus 17-ig a Szegedi Közlekedési Társaság (SZKT) villamospálya felújítást végez Szeged belvárosában.
 
Szelektív hulladékgyűjtés Vásárhelyen 2025-ben
Szelektív hulladékgyűjtés Vásárhelyen 2025-ben

II. félév. A heti kukaürítés nem változott, de most már havi két alkalmmal van a szelektív hulladékszállítás.

 
144 műalkotás az Alföldi Galériában
144 műalkotás az Alföldi Galériában Akár egy második, szintén országos színvonalú tárlat is összeállhatna, azonban az Alföldi adottságai ennyi alkotásban maximalizálják a  művek mennyiségét.
 
Szabadtéri tűzesetek - idén már csaknem két és félszer több
Szabadtéri tűzesetek - idén már csaknem két és félszer több Az elmúlt napokban, hetekben jelentősen megnőtt a szabadtéri tűzesetek száma. 99%-át emberi tevékenység, emberi gondatlanság okozza.