GazdaságDíjat nyert a vásárhelyi kórház

2014. december 11., csütörtök
 
Díjat nyert a vásárhelyi kórház

9 nyertese van idén Siemens Zrt. 2014 áprilisában meghirdetett Werner von Siemens Hatékonysági Díjnak. Az elismerésre olyan vállalatok, intézmények illetve szervezetek nevezhettek, melyek az elmúlt időszakban - 2014. március 30-ig bezárólag - hatékonyságukat növelő projektet hajtottak végre, és annak eredményét igazolni tudták.

 

 

Másképpen fogalmazva, nagy értékben Siemens gyártmányokat vásároltak. Így lett nyertes idén például a BKV is, amely az új metróvonal irányítási rendszerét vásárolta a Siemens-től.

 

A 9 nyertes egyike a Csongrád Megyei Egészségügyi Ellátó Központ Hódmezővásárhely-Makó is, amely sikerrel pályázott, hiszen a vásárhelyi kórház Emlőszűrő Központjának fejlesztése során 660 ezer euros beruházással az országban elsőként helyeztek üzembe 3D képalkotásra alkalmas (tomoszintézis) mammográfiás berendezést. Ezzel a digitális mammográfia bevezetésével a hódmezővásárhelyi szűrőközpont nagymértékben növelni tudta a térségben végzett szűrővizsgálatok számát, ezzel hozzájárulva a mellrákos esetek korai felismeréséhez.

„A fejlesztés azért is elengedhetetlenül szükséges volt, mert a 2008-ban útjára indított Egészséges Vásárhely Program keretében egy olyan emlőszűrés-szervezési modellt vezettünk be, melynek segítségével sikerült elérni, hogy a 45–65 év közötti hölgyek több mint 60%-a részt vesz a mammográfiás szűrésen” – mutatott rá Gyurisné Pethő Zsuzsanna programigazgató. Az így megnövekedett szűrési igényhez fejleszteni kellett az infrastruktúrát is, hogy elérhetővé válhasson a népegészségügyi szempontból elvárható 70 százalékos átvizsgáltság arány.

A Csongrád Megyei Egészségügyi Ellátó Központ Hódmezővásárhely-Makó díját a november 27-én tartott Siemens esten Dr. Kallai Árpád főigazgató vette át.

A Siemens és a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér együttműködésének jóvoltából a projekteket 2014. december 1-jétől az utazóközönség is megismerheti. A pályázatokból készült installáció a repülőtér központi várócsarnokában, a SkyCourtban két hónapon keresztül megtekinthető lesz.

 

Olvassa el ezt is!

Vásárhelyiek sikere a szépségiparban

Vásárhelyiek sikere a szépségiparban

A Budapesten rendezett Open Europe Cup 2014 versenyen a Hódmezővásárhelyről érkezett versenyzők közül ketten is felállhattak a dobogóra.
Rossz hír az autóval ingázóknak

Rossz hír az autóval ingázóknak

Fizetős lesz januártól az M0-ás egy része, valamint a 4-es főúttól az M5-ösig. Az M1, az M3, az M5, az M6 és az M7 fővárosi bevezető szakaszait is fizetőssé teszi a kormány.
A vásárhelyi csapat továbbra is a 10. helyen áll

A vásárhelyi csapat továbbra is a 10. helyen áll

A Pénügyőr győzelmekkel, a Kosársuli vereségsorozattal. A két csapat ellentétes előjelekkel várhatta az alapszakasz második félidejét.
Emlékezés a 113 vásárhelyi katonára is

Emlékezés a 113 vásárhelyi katonára is

Az 1943. évi szovjet támadás évfordulóján január 12-én koszorúzás volt a Hősök terén álló második világháborús emlékműnél.

 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 5. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
A Kosársulinak nem jött össze a győzelem
A Kosársulinak nem jött össze a győzelem Saša Vejinović csapata jó meccset játszott a tabella élmezőnyéhez tartozó vendégekkel, és bár nagyot harcolt, végül szoros vereséget szenvedett.
 
Vásárhelyi Művészeti Díj 2026
Vásárhelyi  Művészeti Díj 2026 Benedek Lili jazzénekesnő, Varga-Tóth Attila operaénekes, valamint a Molnár Dixieland Band együttes vehette át az idei Vásárhelyi Művészeti Díjat-
 
Megszerezte első idegenbeli sikerét
Megszerezte első idegenbeli sikerét Január 25-én este az Eger vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoport alapszakaszának 14. fordulójában.
 
Kiképzőközpont épül Vásárhelyen
Kiképzőközpont épül Vásárhelyen Január 20-án Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter részvételével letették a Lynx harcjármű szimulációs központjának alapkővét.
 
Program a gyermekvállalás támogatására
Program a gyermekvállalás támogatására Európai uniós támogatással újabb egészségfejlesztési program indult Hódmezővásárhelyen és Szatmárnémetiben.
 
Ismét elmaradt a győzelem
Ismét elmaradt a győzelem A Kosársuli az NB I/B Zöld csoportjának 13. fordulójában a Győrt fogadta a győzelem reményében.